Magányos tavasz

A főváros, mint minden évben ilyenkor nőnapi lázban ég. Mostanra ez az ünnep is akárcsak a többi, jelentős üzletággá nőtte ki magát. A pékségek, a cukrászdák, az éttermek, mind ínycsiklandó desszerteket, finom süteményeket és kiváló ételeket készítenek eme jeles alkalomra, hogy felkészüljenek az ünneplő tömeg fogadására. Ugyanígy kitettek magukért a virág és az ajándékboltok is, akik már hetek óta lázasan erre a különleges alkalomra készültek.

Az Angéla virág és ajándékbolt tulajdonosa mégsem rajongott túlságosan ezért a napért. Nem csak azért, mert ilyenkor jelentősen megnövekszik a forgalmuk, amely igen sok szervezéssel és jelentős többletmunkával járt, hanem azért sem, mert két évvel korábban, pontosan ezen a napon szakított a vőlegényével. A harminc év körüli fiatal nő nehezen viselte ezt a csapást, hiszen már régóta esküvőről és családról álmodott. S azon a szomorú, esős nőnapon, minden álma dugába dőlt. Azóta csak a magány a társa, senkit sem enged be az életébe. Nem akar újabb csalódás részese lenni, így hát nem is próbálkozott a párkapcsolat terén. Mára már egészen hozzászokott, hogy a Valentin- napot és a nőnapot egyszerűen csak túl kell élni, mert lényegében ugyanolyan nap, mint a többi. Csak egy kicsit nosztalgikusabb.

– Szükséged van még rám? – zavarta meg elmélkedésében egy ismerős női hang. Rögtön ráeszmélt, hogy a fiatal egyetemista lány szólította meg, aki alkalmanként néhány órára besegít az üzletében.

– Nem is tudom pillanatnyilag, hol tartunk a megrendelésekkel – válaszolta szórakozottan, hiszen most életében először engedte át a szervezési feladatokat valaki másnak.

– Szerintem már túl vagyunk a nehezén – válaszolta megkönnyebbülten Klarissza. Már csak egy rendelés van három órára és egy öt órára. A többit kiszállította a futárcég – újságolta a jó hírt. – Addig nyugodtan lazíts egy kicsit, rád fér némi pihenés! – javasolta gondoskodóan.

– Igazad van – értett egyet vele. – Valóban rám fér egy-két óra kikapcsolódás, hiszen hajnal óta talpon vagyok.

– Pláne. Amúgy is nőnap van. Téged ki kényeztet otthon? – kérdezte kíváncsian a fiatal nő.

– Senki. Szingli vagyok – mondta fancsali képpel Angéla, mintha bármi miatt is szégyenkeznie kellene.

– Az jó – csillant fel az egyetemista lány tekintete. – Tehát nyitott vagy az új lehetőségre –válaszolta.

– Ez szerinted jó? Én inkább kellemetlenül érzem magam miatta – felelte az üzlet tulajdonosa.

– Ugyan miért? – csodálkozott a fiatal lány. – Alig pár évvel vagy idősebb nálam. Már nem az ötvenes években vagyunk, hogy húsz évesen kötelező volna férjhez menni…

– Ez igaz, mégis olyan furcsán néznek rám az emberek. Szánakoznak rajtam – válaszolta kedvetlenül Angéla. – Mintha egyedül nem lehetne boldog egy nő.

– Mert ostobák. Az ilyenekre oda se kell figyelni – legyintett a lány. – Gondolkodj nagyobb távlatokban! Fiatalon könnyen lehorgonyoz valaki mellett az ember, s felelőtlenül beleugrik egy házasságba, anélkül, hogy megvalósítaná az álmait. Neked sikerült létrehozni mindazt, amire vágytál. Nem igaz? – kérdezte Klarissza.

– Lényegében így történt – bólogatott. – Mindig erre az üzletre vágytam – nézett szét maga körül, s elégedetten mosolygott. Máris jobban érezte magát.

– S mire vágytál még? Volt valami ettől is nagyobb álmod?

– Ó, hát igen. Valóban volt – emlékezett vissza a legnagyobb veszteségére. – Az első nagy szerelmem elköltözött Magyarországról. A szüleivel együtt Ausztráliában telepedtek le. Még csak tizenhat évesek voltunk, de sokáig nem tudtam feldolgozni a hiányát.

– Sajnálom – sütötte le barna szemeit Klarissza. Erre igazán nem tudott mit mondani.

– Én is sajnálom – mondta elhomályosult tekintettel Angéla, majd hirtelen témát váltott. – Szóval zárásig mindenképpen maradnom kell igaz?

– Igen, mivel az utolsó megrendelő biztosan neheztelne ránk, ha előbb bezárnál – bólogatott hevesen a középmagas, karcsú barna lány.

– Akkor, sipirc! Legalább neked legyen szép a délutánod! – parancsolt rá a beosztottjára.

– Hálásan köszönöm! Egy angyal vagy – ugrott Angéla nyakába, s egy hatalmas puszival köszönte meg a rendkívüli szívességet.

– Jó, jó! Nem kell így hízelegni! Amúgy sincs pillanatnyilag más dolgom. Míg várakozom, legalább rendet rakok az üzletben – vállalta be önként a strázsa szerepét, majd rögtön munkához is látott.

Klarissza már legalább egy órája távozott, amikor egy vonzó fiatalember érkezett a három órára rendelt hatalmas csokor virágért. Angéla szívélyesen kiszolgálta a vásárlót, majd folytatta tovább a pakolást. Úgy elmerengett gondolatai világában, hogy egyszer csak azon kapta magát, hogy képzeletben visszaröppent a gimnáziumba, azokba az időkbe, amikor olyan boldogok és felszabadultak voltak Gáspár Leventével. Angéla akkortájt meg volt róla győződve, hogy ez a szerelem örökké fog tartani, de úgy tűnik ennyi év távlatából, hogy tévedett. Lassan már tizennégy éve, hogy semmit sem hallott a fiúról, de még egyetlen levelet sem kapott tőle. Ez a nyilvánvaló tény megdönteni látszott a lány meggyőződését. Milyen szerelem az, amely ilyen hirtelen elnémulhat? Ő hiába akarta felvenni Leventével a kapcsolatot, fogalma sem volt hol keresse. A fiú azonban jól tudta hol találhatja meg, s mégsem jelentkezett. Hatalmas csalódást érzett legbelül, s ezt hiába is titkolná önmaga előtt. A szerelem illúziója kezdett végérvényesen elhalványodni. Nincs mit szépíteni rajta, ennyi éven át légvárakat épített, s egy beteljesületlen álomba ringatta magát.

Már húsz perccel múlt öt óra, amikor Angéla türelme teljesen elfogyott. A bejárathoz lépett, és egy határozott mozdulattal megfordította a táblát. Itt a vége. Igaz rajta maradt az utolsó rózsacsokor, ami nem kis veszteséget jelentett az üzletnek, de már ez sem érdekelte. Csak haza akart menni, venni egy jó meleg fürdőt, ez volt az egyetlen kívánsága. Felvette a kabátját, vállára akasztotta a táskáját, s úgy döntött, a megmaradt csokor virágot haza viszi önmagának. Hiszen megérdemli az egész napos kitartásáért. S valahogy, most a lelkének is jót tett.

Csodaszép tizian vörös haja majdnem a derekáig ért, s a krémszínű kabátban rendkívül elegáns benyomást keltett. Akár egy született topmodell. Sokan nem értették ilyen külsővel mért volt egyszerű virágárus, de Angéla nem vágyott hírnévre. Csak békére és szerelemre, amely harmincéves koráig szinte teljesen elkerülte őt. Ez volt az egyetlen bánata és szomorúsága.

Gondosan lekapcsolta a villanyt és bezárta az üzlethelyiséget. Éppen az autójához tartott, amikor egy hangos kiáltás állította le lépteit.

– Elnézést hölgyem! Az nem az én csokrom? – kérdezte egy megilletődött férfihang. A fiatal nő csodálkozva fordult meg.

– Tessék? – kérdezte felvont szemöldökkel. – A magáé volna? Akkor, hogy került hozzám?

– Ezt én rendeltem – felelte az ismeretlen. – Azt ígérték megvárnak vele – panaszkodott csalódottan.

– Már bezártunk. Jöjjön vissza holnap! Kap egy ugyanilyen szépet – vágott vissza az elkésett vásárlónak, majd sarkon fordult, s elindult ismét a kocsija felé.

– Angéla! – szólt utána az idegen. – Mindenképpen szükségem volna rá – erősködött a férfi.

– Honnan tudja a nevem? – nézett vissza döbbenten.

– Nem ismersz meg? – kérdezte. Angéla fürkészően meredt a jóképű fiatalemberre, s csak hosszas bambulás után ismerte fel benne Levente egykori jó barátját, Vilit.

– Vili! Valóban te vagy az? – lábadt könnybe a lány szeme, s nyomban átölelte rég nem látott ifjúkori barátját. Amikor hosszas ölelkezés után szétváltak, így szólt:

– Tessék! Itt a csokor – nyújtotta át a férfinak, aki meghatottan vette el tőle a szép ajándékot.

– Mégis nekem adod? – kérdezte.

– Hiszen a tiéd, nálam csak megőrzésen volt – felelte zavartan, s már nagyon restellte a korábbi viselkedését.

– Az a helyzet, hogy neked rendeltem – mosolyodott el Vili, hiszen erre a különös fordulatra még ő sem számított. – Mindenképpen találkozni akartam veled, s nem volt jobb ötletem ennél – ismerte el a férfi.

– Velem, de hát miért? – nézett rá meglepetten.

– Nem voltál a tízéves osztálytalálkozón – magyarázta. – Ott akartam színt vallani előtted, de nem sikerült. S mivel Angliában éltem akkor, valahogy nem tűnt időszerűnek a dolog. Most, hogy végleg hazaköltöztem, azt gondoltam találkoznunk kellene – mondta kissé bizonytalanul.

– Nem értek semmit – suttogta a lány.

– Már tizenöt éve szerelmes vagyok beléd, de nem mondhattam el, mert Leventét szeretted – vallotta be Vili, s kedvesen átnyújtotta a csokor virágot.

– Ó, erre nem is tudom, mit mondjak – lepődött meg a férfi szavain, hisz ilyen nőnapi meglepetésre nem számított.

– Hajlandó vagy esélyt adni kettőnknek? – kérdezte bizakodóan, mire Angéla kislányos mosollyal válaszolt.

– Igen – bólintott nyitott szívvel, s csak ekkor értette meg Klarissza valódi mondanivalóját.

Megjelent:

Irodalmi Rádió

a Mit nyit az üde függöny?- című tavaszi antológiában.

 

 

 

Katalina S. Miller
Author: Katalina S. Miller

A Katalina S. Miller művésznevet választottam írásaim kiadásához, amelyben tapintatosan megbújik az igazi, polgári nevem. 1978-ban születtem Pásztón, és jelenleg is itt élek. Többféle végzettséggel rendelkezem, de az igazi hivatásomnak mégis a szerzői tevékenységet tartom. Már tizenöt éves koromtól írok verseket, idézeteket, kisebb novellákat. Húsz évesen megírtam életem első könyvét, és az óta is, ha csak tehetem, folyamatosan alkotok. Egy gyermekem van. Már fiatal felnőttként ő is próbálgatja szárnyait, szülőként igyekszem mindenben mellette állni, és támogatni. Első megjelent munkám, A gyűlölet rabjai című romantikus regény, amely életem olyan időszakában íródott, amikor az önismeret kezdeti útján jártam, és kerestem a helyem a világban. Ennek folytatásaként írtam meg a Szívbéli kötelék című regényt, mely egy szerelmi szállal átszőtt könnyed romantikus olvasmány. A könyv betekintést enged az angyalok világába, a túlvilági létbe, és az egyéni sorsfeladatok fontosságába.

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Mit látsz ha nézel?

Edit Szabó : Mit látsz ha nézel ? Mit látsz,ha engem nézel odafent ? „Látod-e ami elvakít,ha fény burkolja be, ” a hegy tetején ,magasban

Teljes bejegyzés »

Üdvözölve

Üdvözölve Üdvözölve légy Klára asszony, Neved a magyar nők álma maradjon Melletted áll férjed egy ország bálványa, Sokáig élj Ferkó, mind ezt kiáltja Te vagy

Teljes bejegyzés »

Jó, éjszakát!

A háttérben halk zene szólt, talán Mozart, Bartók, Liszt, vagy Kodály lehetett, nem is tudom, de kétségkívül megérintett. Lehet, hogy azért, mert ma különösen sokat

Teljes bejegyzés »

Zamatos június

De zamatos ez a június, sugarat szór, tündököl fénye, forrón csókolgatja bőrömet, légben sistereg egész lénye. Sóhajtva tárom felé karom, számomra édes lélekbalzsam, illata tüdőmet

Teljes bejegyzés »

Szedte a lábát a nyár

Úgy szedte a lábát a nyár, mint az őz, s nézd, most nálunk vendégeskedik az ősz. Arany, vörös, sőt rőt színekben ropja, hűs szél pörgeti,

Teljes bejegyzés »