Pantomim

Lépéseim árván konganak:

Egy. Kettő.

Sakktábla – arcodat rózsaszirmokkal rejtem el,

Meddő csended átlényegül – hagyom.

A csillagokat válaszul

Fonott hajamba tűzöd: három.

Érintésedben elidőzök,

Elzárom, őrzöm lényedet.

Minden illatos, de nem

Az a szép fajta, hanem megingott

Megfelelni vágyás illatú, idegen;

Kisiklott lelkek áradnak így.

Négy. Öt. Meggyorsítom lépteim,

Szívem követi az ütemet,

És ott lebegsz előttem megint,

De eltemet aztán a perc.

Már dübörgök, úgy megyek – hat.

Visszhangzol bennem,

Azt hiszem, elárultak, mert

Felednem nem szabad.

Hét. Nyolc. Kilenc,

Túl szép, túl tarka az egész,

A talaj alattam kileng;

A megérkezés közeledik.

Tíz. Lépéseim veled konganak,

Várom, hogy várj a lépcső tetején,

És minden emlékem szalad

Feléd, de a folyosó üres.

A csend árván kong:

Egy. Kettő.

Memorizálok mindent ezerszer,

Hiszen a lépés – percet kár tagadnom:

Az idő a legnagyobb pantomimmester.

Madarász Csenge
Author: Madarász Csenge

Madarász Csenge vagyok. Ha megfordítjuk az életkorom számait, egészen idős, de ha nem, akkor még kiskorú. Szabadidőmben azon gondolkodom, vajon milyen alakra hasonlítanak a felhők az égen, a csillagokat próbálom megszámolni, vagy az jut eszembe, milyen ember lenne a kiskutyámból. Főleg verseket írok, de a novelláktól, és meséktől sem riadok vissza, jelenleg pedig egy musical-en dolgozom.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. ‘”Lépéseim veled konganak,
    Várom, hogy várj a lépcső tetején,
    És minden emlékem szalad
    Feléd, de a folyosó üres.
    A csend árván kong:”

    Fájdalmas és nehéz a csalódás, de talán jobb így, lehet, hogy az illető nem volt méltó a szerelemre.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Itt vagyok

Ez a novellám az Irodalmi Rádió A nagy kék alatt és fölött című antológiájában jelent meg.   Eszter fülére húzta a narancssárga kötött sapkáját, amikor

Teljes bejegyzés »

Esőben

  Sárga fények közt lépdelve ernyőjével, Hölgy közeleg zsebében emlékeivel. Csodás ruhája eső áztatta kékség, Lelkében csend honol és tengernyi kétség.   Léptei némán ordítanak

Teljes bejegyzés »

Nyár vége, ősz eleje

  Hömpölygött a szél és sok felhőt gyűrt alá, Az égbolt viharfelhőkké nőtte magát. Dúlt, tombolt, sűvített, harcolt ég és a föld, Mégnem a felleg

Teljes bejegyzés »

Az ajtó

Az ajtó A délutáni eső épp csak elállt, de a város még mindig úgy gőzölgött, mintha lassan hűlő gépezet lenne. A járdán tócsák csillogtak, a

Teljes bejegyzés »

Lassú nyugalom

Rám szállt egy hulló levél, sárga volt, rajta arany szegély. Nem álltam meg, csak lassabban lépek, had ne érjenek utol a süvítő szelek. Nem kell

Teljes bejegyzés »