Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo

Kövérek és soványak
A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak idején, az Újságíró Iskolán. Mondjuk, ő is elég duci volt…

Luciano Pavarotti
A kövér embereknek van a világon a legszebb hangjuk, teszem én hozzá. Mondjuk, én sem vagyok enyhén szólva egyszálbélű, tehát nem lehet általánosítani, van „néhány” kivétel…

Bud Spencer
Bud Spencer a vízilovakkal volt; én a delfinekkel vagyok! Meg a pingvinekkel, medvékkel, nyuszikkal stb. Mindegy, csak állatok legyenek! Annyi emberiesség van bennük! Több, mint sok emberállatban…

Mammon
Gyerekkoromban sokáig nem tudtam kiejteni: „majom ül a fán”. Helyette azt mondtam: „mammon ül a hán.” Lehet, hogy már két éves koromban látnok voltam?! Mindenesetre tudat alatt már akkor éreztem, hogy mi körül forog a világ!

Nem megy!
József Attila nyugodtan játszhatta „okos urak” között a bambát, ám fordítva ez nehezen sikerült volna. Ha akarták volna ezen uracskák, akkor sem adhatták ki/el magukat zseninek!

Scherzo
Scherzo, annyit jelent: (zenei) tréfa; vidám hangulatú, élénk ütemű zene. Érdekes, hogy e műfajban én legjobban Anton Bruckner szimfóniáinak scherzo tételeit szeretem. Korántsem könnyed, vidám; ám mégis abszolút pozitív kicsengésű, monumentális, kolosszális, lenyűgöző zenei részek ezek. Nem is tudom, minek adták/adta nekik a „scherzo” nevet. Továbbgondolásra késztető, feloldó, közös borzongásra hívó, az emberben katarzis érzését keltő remekművek.

Tréfa
De az irodalom esetében a tréfáról először mindig Milan Kundera azonos című regénye jut eszembe. Olyan lesz újra a világ, mint az ötvenes évek Csehszlovákiájában? (Vagy Magyarországában…) Feljelentgetjük újra egymást, bárminek ürügyén? Remélem, nem!

Logikus
Ha egy társadalomban egy szűk réteg fényűzően dorbézol, akkor valószínű, hogy széles tömegek nyomorognak közben. Minél demokratikusabban, tisztességesebben lehet hozzáférni a javakhoz, annál jobban szűkül a jövedelemkülönbségi olló. Ebből logikusan következik, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra!

Maestro Ennio
Legalább hat Oscar-díj illette volna meg! Volt egyszer egy vadnyugat, A profi, A misszió, A Jó, a Rossz és a Csúf, A polip, Volt egyszer egy Amerika, … és még sorolhatnám a kultikus filmek kultikus filmzenéit. A világ egyik legszebb zenéjéért, a Volt egyszer egy vadnyugat filmzenéjéért, – és most Wagner-rajongóként írom ezt, mert nincs könnyű- és komolyzene, van viszont általában jó, és műfajtól függetlenül rossz zene – semmilyen díjat sem kapott… A profiért legalább César-díjat nyert el, és amúgy is rengeteg más, rangos díjat, de Oscart sokáig valahogy nem. Pedig ötször terjesztették fel erre, sikertelenül… Ki érti ezt? Botfülűek mind ott, Hollywoodban? Vagy valami miatt pikkeltek rá? Aztán megenyhültek a döntéshozók, meg hát szívós is volt az „öregember”, sokáig élt; csaknem nyolcvan éves korára végre Oscar-életműdíjjal is kitüntették, úgymond varázslatos filmzenéiért. Majd kilenc évre rá, majd’ kilencven évesen „egyéni” Oscar-díjat is kapott az Aljas nyolcas legeredetibb filmzenéjéért. Ezen Tarantino-film zenéje sem rossz, mert Ennio mester nem tud silány fércművet kiadni a kezéből, de szerintem nem éri el az általam fentebb felsorolt filmek zenei színvonalát. Hollywoodban pedig kipipálhatták ezt is, Ennio Morricone meg nyugodtabb szívvel szállhatott nem sokkal később a sírba alá, ugyanakkor immár neki játszották el fent, a mennyben a halál dalát…

Picasso kalandjai
Ha még élne, Pablo Picasso manapság milyen békegalambot rajzolna? És/vagy aktualizálná a mai kor testvérháborúira a „Guernica” fő motívumait? Egyáltalán megfestené újra a háború szörnyűségeit?

Atomháború
Egy atomháború esetén elpusztulna az egész emberiség; sőt, talán megszűnne az élet minden formája a Földön. A Jóisten, úgy látszik, nincsen tréfás kedvében, ha ezzel fenyeget bennünket… De meg tudunk-e változni mi, emberek az utolsó előtti pillanatban? Hisz mi zabáljuk fel önpusztító módon saját jövőnket. Hiszen az emberiség a legfenyegetőbb veszély önmagára, életterére és bolygójára nézve…

Budakalász, 2024. június 20-23.

Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harmincöt éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...