Tizet ütött már az óra

Tizet ütött már az óra

Tizet ütött már az óra
térjetek hát nyugovóra
elnyűtted az élted javát,
Húzd magadra a pizsamád
Jobb lesz a sötétben elbújni,
puha ágyban jól kinyúlni
Csaknem kinőtt rőt szakálad
Megcsappant elvtársaidnak kara
Igehirdetésed már nem várja
Keményen kritizál egy vén banya ,
az éterben csak úgy zeng hangja
Távozásra, lemondásra buzdítanak
Ha maradsz, kis táborod szétszalad
Jézus bőréből nem tudsz kibújni,
már képtelen vagy mannát osztani
De ellenfeleidet tudod ócsárolni,
valahová…a pokolba kívánni
Még akkor is büszke maradsz,
segítségért már nem szaladsz
Aki tudna, egy Magyar apostol,
inkább lányok lába között posztol
De szesztestvérként szólíthatod
Ez alapozhatja meg holnapod
Hátha beérik még egy koalíció,
mely ha együtt kormányozható,
Ezzel túlélésed lesz megoldható
Ha mégsem sikerül a terved,
te hagyd el utoljára a párttermet
Majd a villanyt lekapcsolhagtod,
ezzel a kommunista múltat lezárhatod.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Síromra hull majd…

Meghaltam és elégettek, sírgödörbe eresztettek, hamvaimmal elföldeltek. Miután már régóta ott pihenek, és síromra hull majd, szemét, s fenyőnek ága, kérlek ne söpörd le azt!

Teljes bejegyzés »

A Boldogság

Van egy szó: Boldogság. Bár sokat hallottam róla, az igazat szólva nem tudom, hogy mit jelent. Tartalmát ismerni mégis, be jó volna, Istenem! És ha

Teljes bejegyzés »

Siket rocker

Az ember általában tervez. Imádjuk előre eldönteni, hogy mit, hogyan, mikor és miért fogunk csinálni. Csakhogy, a lehető legtöbb esetben az Élet ezeket a célokat

Teljes bejegyzés »

Terheken túl

Kellemes tavaszi este volt. Kinyitottam az ablakom, hogy jöjjön be egy kis friss levegő. Az ágyamon ültem, ami közvetlen az ablakom alatt volt. Sokszor merengtem

Teljes bejegyzés »

Csillagküldetés

Csillagküldetés Egy aprócska fénypont szeretnék lenni, Éj-palástban sötétlő házak felett Reszkető parázsként világítani, Hogy megtört szívek vigaszra leljenek. Csillagként hullnék le a magas égről, Ne

Teljes bejegyzés »