Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
A cipőpucoló Nem volt szabad felpillantanom. A lábak titka, hozzá a cipő, igen ritka, hogy nem egyezett. Először mezitláb jöttek. Költöztek és kérdezték, van-e nekem,
Miklós már az első itt töltött napok után megbánta, hogy könnyelműen igent mondott Zsuzsa nagybátyja által, számára tett nagylelkű, és önzetlen ajánlatára. Az állásajánlat elfogadását tett követte, így
Magam vagyok, árva lettem, mint ahogyan megszülettem. Árvaságom látod, Isten? Ígért. Nem jött. Elhagyott. Ki értem volt, rég halott. Jövök-megyek, megvagyok. Nem tudni, örök mért
EGYNEK LÁTSZIK Tudom, most, itt, ez egy létezés: formába öntött élő lélegzés. Hiszem, hogy a lélekben a lényeg ott marad. A keresőnek, ha
Mikor velem jöttél szembe, S egyszer csak rámírtál a csetbe, Az egész olyan volt, Mint a filmvásznakon. A szívem csak úgy táncolt, A mosolytól
A könyvek és a mesterséges intelligencia A sokadik érettségi találkozón azt kérdezték az osztálytársaim: Most is olyan sokat olvasol? Természetesen nem! Amit akartam, már majdnem
