– Figyelem! Figyelem! A 4-es peronnál vigyázzanak, Napfény InterCity indul a Boldogság tengerpartjára! A vonat csak Magyar Toszkana és Pannonváros állomásokon áll meg!
Jancsika, aki már csak mamikának Jancsika, mostanában inkább Dzsoni Flaszter bárzongorista az Éber Álom nevű romkocsmában, éppen felszállna rá, de a peron egyre csak nyúlik, az álló vonat utolsó kocsija nem és nem kerül közelebb, végül a vonat elindul nélküle. ,, Így jár az, aki környezettudatos felindulásból végül nem az imádott autó, hanem a tömegközlekedés mellett dönt!”- morgolódott Dzsoni. – Közben fut tovább, ő nem szokta feladni, ő eddig versenyképesnek tudta magát, lehet, hogy végállomásig fut a vonat után…Már rég nem látja az utolsó kocsi hátsó jelzőfényét, de a sín mutatja az irányt. A szomszéd állomásnál, legyen a neve Kelenföld, vette észre, hogy nincs is jegye, pedig azt hitte , hogy volt, de kiderült a helyjegyet már a születéskor meg kellett volna vennie. Másrészt , az állomás tájékoztató kivetítőjén észrevette, a vonata főleg tizenévesekkel közlekedhet, ez ugyanis fesztiválvonat, 25 évnél idősebbek nem tartózkodhatnak a szerelvényen. Vigyázni kell a jövő nemzedékére, még valamilyen fertőzést kapnak az idősebbektől.
-Hát nekem csak az iparvágány jut? Kőzetgyapot a nyakamba, cementpor az orromba, nitrolakk a hajamba? – ordított egy overallos fazon, akire úgy néztek rá többen is, mint egy elszabadult ősgyíkra a rosszabbik fajtából…
– Ez már majdnem blues – veregette meg Dzsoni a hátát újdonsült melós barátjának, akinek búcsúzóul lelkére kötötte, feltétlen próbálja ki az Éber Álomban az ír tónusú, de cseh habzású házisört.
Végül talált egy kisegítő szerelvényt, amelyben a bicikliszállító vagonban ráakadt egy szabad ülőhelyre. Nem volt csendes a vagon, a túlsó oldalon magába roskadó, hosszú körszakállas, húszéves körüli srác ücsörgött a padlón egy energiaitalt kortyolgatva , közben fullra állított hangerővel szólt a hordozható hangszórója:
Bum ….tsu…tsu…tsu….bum…. tsu…. tsu…. tsu…bum….tsu…tsu…tsu…
– Ez milyen zene?
– Ez NTD, vagyis Nice Tour Drama. Mielőtt összeálltak volna, már elővételben megrendeltem rájuk a koncertjegyet.
– Aha, akkor ez menő?
– Az NTD? Ugye viccelsz, ombre? Szerinted hallgatnám, ha nem az lenne? Te milyen tudatú vagy?
– Mármint?
– Én pl. kozmikus lepketudatú vagyok.
– Azt hogy értsem?
– Hát hogy lepkeszárny geometriára hajaz az általam érzékelt világegyetem azon szelete, ahol az emberi faj progresszivitása kibontakozik.
– Értem. Ez nagyon fontos lehet az életedben.
– Persze! Erről írom a disszertációm.
Dzsoni Flaszter éppen leszálláshoz készülődött, de a kinyíló ajtó után megszólította a peronőr:
– Van regisztrációja? – Előbbi beszélgetőtársa közben csúfondáros mosollyal leszállt, hiába felkészültebb az új nemzedék technológiailag…
– Miféle regisztrációm?
– A peron használatához regisztráció szükséges. Kétlépcsős ráléptetéssel.
– Nincs, de ha most nekiállok, elmegy a vonatom az én leszállásom nélkül, vagyis velem.- Dzsoni hangja kétségbeesettnek tűnt, a peronőré meg gépiesen határozottnak:
– Hívja fel a segélyhívót a XXXYYYXXX telefonszámon!
– Nem veszik fel…
– Akkor további jó utat! Meddig akar utazni, jegyet kell vennie!
– Addig, amíg be nem tudom regisztrálni az itteni leszállásomat.
– Jó, akkor vegyen a következő leszállóhelyig egy retúrt!
Sikerült! Tett ugyan egy oda-vissza fölösleges utat, de közben elérte a segélyhívót és sikerült regisztrálnia, így végre megérkezett másodszorra is, talán véglegesen és végre leszállhatott. Korzózott a kies városban, ahol minden műanyagból volt. Egy ruhaboltba lépve vásárolni kívánt, mire az eladó rákérdezett:
– Van regisztrációja?
– Tessék?
– A ruhák próbálásához regisztráció szükséges. A nadrágokba kétlépcsős beléptetéssel bújhat.
– Nem jut eszembe semmiféle jelszó, ami az ízlésemnek megfelelne.
– Kérem igényeljen intelligens jelszót.
– Az milyen?
– Olyan, amit az okos jelszókezelő felismer.
Erre eszébe jutott, hogy nem is biztos, hogy tetszik neki az a nadrág.
Kellemetlenül rátört a szükséglet, ami toalettet igényelt. Ezúttal betonlépcsőkön vezetett le az út, de a toalettgondnok megállította:
– Van Önnek regisztrációja?
– Miért is kellene?
– Hogy használhassa a WC-t, ahhoz kétlépcsős beléptetőrendszer szükséges. Tudja, a tisztaság megőrzéséhez a legcélszerűbb okoseszközöket használni. Az okoseszköz megállapítja, hogy nem lépte e túl a vizelete a károsanyag kibocsátás megengedett mértékét.
– És ha túllépi?
– Akkor mentőt hívunk!
– És ahhoz nem kell regisztráció?
– Most, hogy mondja, tényleg. És döntenie kell, hogy igényt tart-e megkülönbözetett hang-és fényjelzésre, ennek lemondása akár 10 % költségmegtakarítást is eredményezhet.
– De ha elvesztem az eszméletemet, ezt hogy tehetem meg?
– Micsoda? Önnek nincs eszméletvesztési biztosítása?
– Az meg mire is jó?
– Ha megköti, az ön eszméletvesztési digitális ügynöke automatikus riasztást kap, és bankszámlájáról átutalja a szükséges költségek fedezetét az eljáró szerveknek.
– És ha elhalálozok?
– Ön hol él? Minden állampolgárnak rendelkeznie kell halálbiztosítással, amely a túlvilágra történő akadálymentes becsekkolást garantálja. Ezzel összeköttetésben mindent elintéz a temetkezési cég, az ön hozzátartozóinak nem kell a munkahelyükről hiányozniuk.
– Menthetetlennek tűnik ez a világ! – tördelte Dzsoni a kezét…- Talán a természet lágy ölén pihenhetek egy kicsit… – dünnyögte. Igazán kár volt.
– Hogyan mondta?- förmedt rá egy hang.
– Pihennék egy kicsit a parkban. – tárta szét a karjait Dzsoni.
– Nem kérem, nem ezt mondta, ismételje meg szó szerint! – fontoskodott a marcona alak, aki valamilyen eddig ismeretlen egyenruhában feszített…
– Természet lágy ölén pihenhe…
– Na pont erről van szó!- vágott közbe a szigorú alak. – Ön közbotránkozásra okot adó kifejezést használt.
– Miért is?
– Erotikus tartalom, és kiskorúak is meghallhatják.
– De hát elnézést, ez egy régi elcsépelt szólás…
– Régi? Maga arról is megfeledkezett, hogy minden régi vagyis elavult dolgot kiselejteztünk. Maga nagyon gyanús nekem, kérem mutassa fel a regisztrációs kártyáját!
– Már megint ezzel kínoznak, miféle regisztrációs kártyát kér maga rajtam számon?
– A bolygóhasználati ideiglenes regisztrációs kártyáját, amely alapján ön évi meghatározott számú belégzést és kilégzést folytathat, hogy a bolygó széndioxid-fejkvótáját ne lépje tovább. Jogosultságot szerez vele meghatározott porciójú műhúskészítmény és génkezelt veteménytermék elfogyasztásához két munkafolyamat és lazulóperiódus között.
– Nekem nincs ilyen kártyám, most érkeztem a fővárosból.
– De hát pont a fővárosból kaptunk ilyen rendeletet, igaz, most, hogy nézem, vendégekre nézve még nem kötelező, mert nálunk is csak kísérleti stádiumban van. Ugyanakkor kötelességem volt Önt felvilágosítani, mert engem is kötelessége valakinek ellenőrizni…
– Biztos meg lesz magával elégedve.
– Csak azt hiszi! Nálunk a minimum elvárás a kiválóan végzett munka. Az én főnököm éppen azért lehet a főnököm, mert még soha nem volt velem megelégedve. Éppen ezért kérem, értékelje 1-től 250-ig , hogy Életviteli Felvilágosító Tevékenységemmel , vagyis az ÉFT- tel mennyire elégedett.
– Tudja mit, megadom a maximális értéket.
Az eddig magabiztos alak elsápadt, majd kétségbeesetten felkiáltott: – Eszébe ne jusson! Ha 200-as értéknél magasabbat kapok, manipulációs díjat vonnak le tőlem, mert azt hiszik, valamivel befolyásoltam. Reális nézőpontból méltóztassék értékelni, ha kérhetem.
– Próbálom megérteni legalább magát, mert tudja meg, amióta ma elindultam ,nem értek semmit. Pedig elsajátítottam az alapokat. Kellett hozzá néhány évtized, de hát későn érő típus vagyok. Tudom, milyen a balszerencsével parolázni, tudom milyen, amikor a megelőlegezett bizalomról kiderül, hogy elhamarkodott volt, s látom, hogy a gyűlöletmágusok úgy pörgetik a maguk vélt igazságát, mint krupié a rulettkereket.
– Ugye nem haragszik meg az úr, ha azt is letagadom a közeljövőben, hogy találkoztam magával. Magának túlságosan igaza van. Maga veszélyezteti a gyárilag beállított komfortzónámat! Tessék, már jelzi is a vénaszkenner! Lehet, hogy nem fog a lakásomba az automatikus beléptető rendszer beengedni, mert túl sok idegen gondolatlerakódást észlel az agyamban. Elnézést , Uram, de Ön futásra kényszerít!
– Ó, a tegnapi világban az még egy népszerű, egészséges sport volt – sóhajtott Dzsoni a rohanva távolodó alak után…
Hirtelen újabb futókra lett figyelmes. Megkérdezte az utolsótól, mi járatban vannak. Futunk – válaszolta – figyelemfelhívás céljából futunk. A pontosan közlekedő vonatokért futunk, gyere velünk te is!
Mi a célállomás? – kérdezte Dzsoni?
– A főváros. Többet nem mondhatok, mert be kell osztanom a levegőt.
Dzsoni megkönnyebbülten csatlakozott hozzájuk, és visszafutott velük meggondolatlanul elhagyott világába… a bárzongorához.
Author: Tajti József Zoltán
Tajti József Zoltán vagyok, 1966-ban születtem Zircen, Balatonedericsen élek. Budapesten az ELTE TFK-n diplomáztam 1994-ben. Általános iskolai magyar-történelem szakos tanár vagyok, Révfülöpön tanítok. Kb. egy éve kezdtem rendszeresebben írni, korábban iskolai lapokat szerkesztettem, a sümegi Marcal-parti újságban jelentek meg közéleti írásaim, 2000-ben az 1956-os Műegyetem Alapítvány Az utolsó lövés című válogatásában jelent meg Őszi kokárda című novellám. Utóbbi időkben verseket is írok, de inkább prózai irányultságú vagyok.