ESÉS II.

Belöktek a hideg cellába, rámzárták a vasrácsot. Rángattak, de semmi nem hozott vissza az élők közé. Bár való igaz, mellkasomban még a szívem dobbant, de úgy éreztem minden mozzanat olyan, mint halottnak a gyengéd csók. Egy csattanó pofon sem segített volna, hogy észheztérítsen ábrándjaimból. Szánakozó szemek mindenütt, amelyekben ott bújkált az undor. Az undor, ami félő volt, hogy előbukik. Én láttam. Mindent láttam és mindent,  mit elkövettem igaznak minősült. Nem kellett semmilyen sakkbábu, hogy elmondja helyettem a saját bűnöm. A bíró kérdezett, én pedig válaszoltam. Ha nem teszem, talán még főbe is lőnek. Most pedig itt vagyok. Úgy fekszem a hideg , élettelen betonon, mint egy játék baba. Már senkinek sem kellek. A törvény is kimondta….itt fogok megszáradni. Egyedül a cellában, egyedüli nőként ebben az épületben. A játékom ezennel véget ért.

Hetek, talán hónapok teltek el a hűvös zárkában, úgy, hogy közben senki még csak rám sem hederített. Az ételt berúgták a rácsok alatt, mint egy kutyának és rámköpködtek. A 65. napon levelem érkezett. Az egyik őrnagy dobdta be a négy fal közé. Feltörtem a vörös pecsétet, majd kihúztam a papírt. Írógéppel írták a három szót és a nevemet.

” Utólért a sorsod Rosa Elois Delton”

Életemben először meghűlt a vér az ereimben, viszont közben mégsem éreztem semmit. Kettős érzés volt ez a halálfélelem és a nyugalom között.

– Kérem jöjjön velem! – nyitotta ki a cella ajtaját az egyik felügyelő.

– Hová?

– Nem mondom el mégegyszer! Jöjjön már az istenit! – förmedt rám a felügyelő fegyverrel a kezében.

– Elnézést! – nyögtem ki végül, majd csendben követtem az alagútban.

Akár gyávaság, akár nem, éreztem, hogy egy kisit minden percben meghalok. Hugo volt a felügyelő neve. Hugo kimentett. Lovas kocsival egy távoli vidékre hozott. eldugott a kegyetlenségem következményei elől. Mindegy mit tettem, soha nem lesz bennem megbánás. Akkor sem, ha bárdokkal kaszabolják szét a hátam. Meg kellett tennem és ide kellett jutnom.  Vicces kis játék, amelyhez oly sok tudatlan hozzájárult. Hát tessék, ez lett belőle. Bújkálok a múltam elől és rettegek a jövőmtől. S mint már említettem,  mindegy mit tettem…nekem nem jár megbocsátás!

Az eső csepergett. Ő még mindig kinnt volt a tóban. Nem foglalkozott az égbolt könnyeivel. Két hete véget vetett a raboskodásomnak. Szőke haja már-már fehér volt és ijesztően jól állt neki. Férfiakra nem szokták azt mondani, hogy gyönyörű, rájuk a jóképű a megfelelő szó, de ez az ember elkápráztatta a nők szemeit, köztük az enyémet is. Ez a férfi Isten ajándéka volt, a megtestesült szépség és maga a csoda. Csak bámultam őt. Pár méterre voltam tőle. Úgy éreztem nincsenek csontjaim, cseppfolyós vagyok mint a higany szobahőmérsékleten. Izmaim ellazultak, a bőröm égetett, a csontok, melyek engem felépítettek és vázat adtak a szerveimnek, eltűntek. Csak a vér zubogott a füleimben, ahogyan láttam a hátán megfeszülő izmait.

-Lyukat égetsz belém, vagy estleg lyukakat? – kérdezte megvetően, ami miatt kissé meghátráltam.

Közelebb merészkedtem és leültem a medence szélére. Csupasz lábaimat belelógattam a langyos vízbe, de fájt minden mozdulat. A csókjával felszabadíthatna. Eltüntethetné minden bűnöm. A vért a kezeimről, ami rám tapadt az évek során. Nem kellett se a pénzze, se a ruhák, sem az ékszerek. Ő kellett, és talán ez most igaz volt. Fogalmam sem volt arról, milyen érzés az igaz szerelem, csak találgattam. Most akartam. Akartam, hogy legyen valaki a szívemben, de nem vágytam a szétesésre ami vele járt.

– Ne nézz rám így! – feleltem, miközben a szemeibe bámultam. Kegyetlenség és tiltott vágy keveréke volt a tekintetében. – Hogyan?

Felvett egy festett fekete rózsát a medence széléről és megszagolta. Játszott vele. Tépkedte a szirmait. Megölte…

– Tudod, Rosa! A szerelem kegyetlenség! Az utolsó reménysugarad vesztegetése. Rossz és bosszúvágy elegye. Mi sem vagyunk mások. Csak bolondok, akik érezni akarnak valamit az ürességen kívül. Monddj el nekem valamit! Vakok is vagyunk? Mert látom hogy nézel rám…a csókomat akarod. Azt akarod, hogy  levegyem rólad a rothadó bűneid. És te is látod, hogy én hogy nézek rád. Meg akarlak csókolni, de a hibád levakarhatatlan. Én mégis segíteni akarok neked! Mi volnék én? Egy szóval…bolond. Miért legyek kegyes azzal, aki nem volt kegyes Alberttal? Megölted az öcsémet. ROSA! Rád is vár a halál! Sajnálom, hogy ezt kell tennem, de csókomban nem lelnél  felszabadulásra. – befejezte szónoklatát és berántott a vízbe. Addig fojtogatott, míg már nem fájt a szívem. Míg nem éreztem semmit. Míg már nem mart az üresség fájdalma.

Rosa  Elois Delton vízbe fulladt. Amint Hugo kiemelte a nő testét a vízből, még a szívébe lőtt egy golyót és otthagyta. Otthagyta vízesen, vérben úszva, halottan. Rosa már nem mozdult többet, nem szólt, nem nézett máshová, csak az égre, melyből most ömlött az eső. Az eső , amely elmosta bűneit. Három halott férfi bűzét,a bűntudatának szagát, ami leke sötét zugaiban emésztette. Elnyerte felszabadulását és a bűnbocsánatot ördögi önmagától. Egy másik életben talán nem fog arra születni, hogy így kell meghalnia. Egy máik életben, talán….

Rosa vízes mellkasára egy fehér holló szállt, majd tovarepült. Isten így jelezte a nőnek, hogy már várja odafenn. A lelke fehérré lett. S bár nincs holló mi kifehéredne, ő már nem táncolt örök feketeségben.

Szalai Regina
Author: Szalai Regina

„Két világban élek. Az egyik a valóság, a másik pedig az amit én teremtek.”

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Boldogok a békességben élők…

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Mindenütt háború dúl a világban fizikai háború fegyverekkel és lelki háború az Isten-hívőkkel Egy angyal,

Teljes bejegyzés »

Ellovagolni

Ellovagolni a naplementében, még hátra sem nézni, mint szerencsétlen, és nem vinni múltat, ott hagyni helyben, hogy visszajönni már soha ne kelljen.   Hadakozásban a

Teljes bejegyzés »

Királyság

Ha király vagy, királyságod van, várkastélyodban nyüzsög a sok alattvaló, kirendelheted a hintód magadnak, mert Te vagy az uralkodó.   Emberek életéről dönthetsz, Te döntöd

Teljes bejegyzés »

Boldogok a tiszta szívűek…

Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Isten Bár a szem gyakran vibrál, pillantása dermedten csapong A kiterebélyesedett emberi vágy értetlemül tülekedik egyre jobban A

Teljes bejegyzés »
Prózák
Barna Benedek

A gödör

Hűvös tavaszi reggel volt. Szél fütyült a felhőkarcolók között, és befújta a szemetet az aprócska parkba, amely a hatalmas épületek sűrűjében bújt meg. A parkőr

Teljes bejegyzés »