Mélyről tör fel a sóhaj,
Egy törött lélek sóhaja,
Gyötörte bánat, rég múlt idők,
Reményt adó csaló szerelme,
Reménytelen csaták,
Alkudozók szélhámos kegyelme,
S mint szilánkosra törött üvegcserép,
Égőn, fájón, szúr, mar a húsba,
Szétszakítva múltat,
Széttépve régi sok emléket,
Így indulok hát én is útra,
S meglehet, tán az utolsóra,
Mégsem bánom e harcot,
Bár láthatnám még egyszer,
Azt a szeretett bájos arcot,
S hűvösebb már a napkelet,
Még a szél is csöndesebb,
Lassú, erőtlen a mozdulat,
Amit kell még meg teszem,
Már csak vonszolom magam,
Még emelem kezem,
S ha már bevégeztem,
Utolsó reményem,
A mélybe jön velem.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.