| test-beszéd (in medias res)
♂ … s a blúzod alatt rejtőző kis hegyek meredő szemei hírtelen a szemembe néznek. mit tegyek? hát tovább siklok s lesek, míg egy kis gödörben újabb, pici dombszemet lelek!
nyelvemmel ízlelve apró redőit halk kuncogás tör utat, s ki nevet, fejem simogatva borzolja kedvemet, miközben teste az örömbe beleremeg.
majd, mikor a körpihék továbbútjára engedik csiklandó nyelvemet, öled környékén újabb kihívás szívja be cirókás mosollyal izgatón lehellő kezemet.
no lám: mi ez a torzonborz képkeret? egy zárt ajtó szárnyain hirtelen rés nyílik, s ha jobban kémlelek, meglehet,
kulcs is lesz, mely az ismerős vendégnek kaput nyit, ajkával hívogat, s én, halkan surranva, finoman merülve, bemegyek.
de mi ez a melegen fogadó, harmatos képzelet, és mi ez a ringó és ringató, fonódó élvezet?
de mi ez a gyorsuló, lassuló lüktetés, lendület, és mi ez a zaklató, nyugtató vágtatás, hevület?
de mi ez az áradó, forró csók, borzongás, szédület, és mi ez a hangosan halkuló, elnyugvó révület…
s a blúzod alatt rejtőző kis hegyek meredő szemei szelíden ismét a szemembe néznek… mit tegyek? feléd fordulva kicsit még szuszogok, szemem lassan lehunyom, s álomba csókolom két sóhajtó szemedet…
1976.08.26. (20 évesen) |
test-beszéd (vica versa)
♀ …. s a blúzom alatt rejtőző kis hegyek csigaszemei kíváncsian a szemedbe néznek. mit tegyek? kicsit peckesen hozzád simulok, míg titkos gödröcskémben éleszted ébredő kertemet.
nyelveddel ízlelve apró redőimet halkan, kuncogva felnevetek, fejed simogatva borzolom kedvedet, miközben testem az örömbe beleremeg.
majd, mihelyst kis kacaj hagyja el lelkemet, továbbútjára engedem csiklandó nyelvedet, ölem környékén vágyam hívása szívja be cirókás mosollyal izgatón lehellő kezedet.
és lám: ráleltél arra, mit képzel a képzelet! a zárt ajtó szárnyain kicsiny rés nyílik, s ha jobban kémleled, meglehet,
a kulcs is meglesz, mely, mint ismerős vendégnek, hívogatva kaput nyit neked, hogy halkan surranva, finoman, beljebb engedjelek.
de mi ez a melegen hatoló, gyöngyöző képzelet, és mi ez a ringó és ringató, fonódó élvezet?
de mi ez a gyorsuló, lassuló lüktetés, lendület, és mi ez a zaklató, nyugtató vágtatás, hevület?
de mi ez az áradó, forró csók, borzongás, szédület, és mi ez a hangosan halkuló, elnyugvó révület…
s a blúzom alatt rejtőző kis hegyek csigaszemei szelíden ismét a szemedbe néznek… mit tegyek? felém fordulva kicsit szuszogsz még, szemed lassan lehunyod, s álomba csókolod két sóhajtó szememet…
2024.09.23. (68 évesen) |
illusztráció: Nő és férfi tökéletes összefonódás – Nice Hajgyógyászat (nicehajgyogyaszat.hu)
további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress
blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
