Elkapnám az időnek fonalát,
Magamhoz húznám, megsimogatnám.
Megkérném, legyen kedves és jó hozzám,
Engedjen már az időben visszább.
Csak körbenézek picit odaát.
Emléket szedni, és begyűjteni
Csak nem bűn vagy hiba talán? Habár,
Mégjobban szeretnék ott maradni.
Az idő fonala bölcs és konok.
Kijátszani az élet forgását
Ezidáig se igazán hagyott.
Csak int, hogy a jegyem már elkopott.
De szívből feltörő, mély bánatom
Meghathatta őt mégis valahogy,
És elkezdett mesélni azokról,
Miket jártában-keltében hallott.
Közben még szomorúbb lett az arca.
Fejét rosszallóan csak forgatta.
És nagyon mélyet, fájót sóhajtott.
Szava halk lett, fáradt, vontatott:
„Az idő ifjúnak lényegtelen.
Az eltávozónak még nem elég.
A bűnösnek jóvátehetetlen.
A szenvedőnek meg nem elég szép.
Adhatnék magamból én bármennyit,
Az embernek mindegy. Ez mind kevés.
Még a mindenség sem lenne elég,
Hogy helyrehozhassa a hibáit.”
Megütköztem bús szavain, és hogy
Szerinte ily hálátlanok vagyunk.
Egy belső hangot követve legott
Összekaptam pár védő mondatot:
Igazad van te bölcs, te vén idő,
Feddhetetlenek kicsit sem vagyunk,
De minél többet kapunk belőled,
…Időnkből annál többet tanulunk.
Légy elnéző, megbocsátó velünk,
És bölcs, mint ahogy eddig is voltál!
Ne ítélkezz túl gyorsan felettünk,
Hiszen mindenki követ el hibát!
Elengedtem az idő fonalát-
Ma már elég, ami van. Ami vár.
A bölcs ember elfogadja sorsát.
Ne legyen ellensége a világ.
Author: Szilágyi Tünde
Szabóné-Szilagyi Tünde vagyok. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében születtem, majd családommal többször költöztünk. Tinédzser korom óta írok. Kezdetben a versírás lelki késztetésből eredt, majd az évek múlásával még inkább önkifejező forrássá vált. Boldoggá tesz, amikor le tudom írni, amit gondolok, vagy érzek főleg azért, mert gyanítom, hogy sokan mások is hasonlóan éreznek és vélekednek, csak nem mindig tudják ezeket versbe önteni. Fontos számomra, hogy verseim egyszerűek legyenek, mindenki számára könnyen érthetők, és hogy írásaimmal képes legyek megérinteni az embereket.
