|
én az énhez, hang a hanghoz, szó a szóhoz, láng a lánghoz, szem a szemhez, kéz a kézhez, ujj az ujjhoz, fej a fejhez, haj a hajhoz, arc az archoz, kar a karhoz, bőr a bőrhöz, fül a fülhöz, orr az orrhoz, száj a szájhoz, nyelv a nyelvhez, csók a csókhoz, nyak a nyakhoz, mell a mellhez, szív a szívhez, test a testhez öl az ölhöz, comb a combhoz, térd a térdhez, láb a lábhoz, szerv a szervhez, mag a maghoz, sejt a sejthez, has a hashoz, hát a háthoz,
|
epizód indul
majd
epizód vége
|
hát a háttól, has a hastól, sejt a sejttől, mag a magtól, szerv a szervtől, láb a lábtól, térd a térdtől, comb a combtól, öl az öltől, test a testtől, szív a szívtől, mell a melltől, nyak a nyaktól, csók a csóktól, nyelv a nyelvtől, száj a szájtól, orr az orrtól, fül a fültől, bőr a bőrtől, kar a kartól, arc az arctól, haj a hajtól, fej a fejtől, ujj az ujjtól, kéz a kéztől, szem a szemtől, láng a lángtól, szó a szótól, hang a hangtól, én az éntől.
|
2024.10.02. (68 évesen)
illusztráció: https://www.canva.com/p/templates/EAFJA6urlrA-pink-neon-talk-show-twitch-logo/#
(szerkesztve)
további írásaim: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
10 Responses
szem, láng, szó, hang teremtett: így kezdődött el „a világ közepe(i)” 🙂 üdvözlettel: Zoé
kedves Zoé,
mindig meglep, hogy miután egy-egy érzésem, érzetem, érzelmem betűkbe fogalmazódik, más emberben (Emberben) milyen tartalmat, „rezonanciát” is ébreszt. igazán akkor értem meg – szembesülök azzal, hogy a leírt szavak – sorok – mondatok jelentenek – jelenthetnek, és mit is jelentenek – jelenthetnek másoknak, amikor visszajelzés érkezik. mert hogy írás közben (nálam) az a szempont, hogy majd ki mit vesz ki, hall át, érez meg írásaimból, fel sem merül – hiszen (legalább is mostanában, cca. 1975. szeptembere óta) alapvetően magamnak írok. még szoknom kell ezt a ki- és visszatükröződő/sugárzó világot…
persze, olvasóként is hasonló a helyzet: az az írás érint meg, amelynek írója magához (is) mer őszinte lenni. mert hogy ez nem kis feladat…
üdvözlettel: Gábor
Kedves Gábor, az, hogy egy írás kiben mit, mikor, hogyan rezegtet meg sok mindentől függ. A rezonancia kérdése elég érdekes dolog: „mert csak azt érezheted, ami már benned is rezeg” (idézve /Benned is/ című írásomból).
Próbáljuk leadni, átadni/felvenni, megérteni az információt, amely sokszor félreérthető, ha nem elég fókuszált az adó vagy a vevő „rendszere”. Kihozni az igényt a másikból (ha nincs meg), hogy lehetőség szerint mindig őszintén kommunikáljon (magával és másokkal) tényleg nagy feladat…, ha ez alapállapot, nem kell hozzá semmi… (önmaga kell és kész.) üdvözlettel: Zoé
kép a képből, szó a hangból, szín a szóhoz, hang a jóhoz
szív a szívhez, kéz a kézhez, arc az archoz, erő a harchoz
szem a széphez, a fül zenéhez – mind közelebb a reményhez!
(szerintem össsze is lehet keverni, inspiráló volt, köszönöm!)
kedves Éva, köszönöm szépen az értő kedves szavakat. kicsit kiegészítve a Zoénak írtakat: ez az írás eredetileg két sorból (négy szóból) állt. egészen addig, míg be nem fejeztem, mert azután, mint egy burjánzó sejt, elkezdett forrni, forrni, csak forrni és fejlődni, s lett belőle egy furcsa, „szoft-erotikus” valami. aztán, másnap elindult a visszafelé-történet születése, de mikor a végéig jutott a dolog, le kellett állítanom magam: belém hasított (szó szerint) a felismerés: szívem szerint estig írtam volna a szópárokat, szinte kiszámolhatatlan variációban (érettségi feladatnak is elmenne), és mindnek lett volna (lenne) valamilyen konkrét, vagy elvont értelme… egy szó mint száz, alighanem ez az „önspiráció”… köszönöm szépen!
Kedves Gábor, annyira jó, hogy kapunk ízelítőt abból is, hogy hogyan született a vers. Itt szó szerint, a versben is és a vers keletkezésében és fejlődésében ugyanaz történik: magzat fejlődik, (a verskezdemény is el kezdett burjánzani), szó szerint a forma igazodott a tartalomhoz. Még sok ilyen „öninspirációt” kívánok a továbbiakban. 🙂 üdvözlettel: Zoé
és viszont! Gábor
Jól fog az „öninspiráció”, de még jobban az „Ön inspiráció”-ja (most muszály magázódnom), ugyanis a „csobbanó vizicsend”-nek, az én versembe/Hangoló/ is sikerült érzésbelileg belecsobbania (a csend átkarolás pedig egy másik versemből /Erő/ jött át) 🙂 köszönöm: Zoé
ráadásul kicsit látnoki módon (a fáradt-lebbenő kendőmosoly lágy savát 1975.10.20.-án fújták rám „megint” … (ja, és a kazinczyzés „önspiráció” volt 😉 )
öninspiráció-vá alakult közben 🙂 (ha van kritika és önkritika is, akkor ez is lehet. lehet?)