Elhatároztam, hogy felállok a fotelből és mozogni fogok. Mindennap… vagy minden másnap. De rendszeresen. Minden héten. Készítettem egy nagy csésze teát és visszaültem a fotelbe végiggondolni, hogy mi lenne a legjobb módja, én mit szeretnék és mihez lenne kedvem és mit bír el a pénztárcám. Okosabb enged… a pénztárcám szerint gyalogolnom kéne, az ingyen van – más nem is fér bele a havi költségvetésbe. Vagy le kell mondanom a csokiról és a sörről. Hát ezt ugye… senki nem várhatja el tőlem, még én magamtól sem. Ez túl nagy megrázkódtatás lenne a szervezetemnek. Talán még sokkot kapnék?!
Jó! Gyalogolni fogok. Ezt a tábla csokit még megeszem, aztán indulok is. Viszek pénzt magammal. Sörre meg csokira, majd útba ejtem az ABC-t. Azért a gyaloglás sincs ingyen! Nem volt kedvem már megint feltápászkodni a fotelból, hogy tollat és papírt vegyek magamhoz, így próbáltam fejben megjegyezni, hogy mire lesz szükségem, ha elkezdek rendszeresen gyalogolni. Szerencsére a telefonom éppen kéznél volt – mint mindenkinél mindig. Így rögtön meg is tudtam rendelni az internetről, ami eszembe jutott. A gyaloglás kellékeit rengeteg web áruház kínálja és még minden sportszer, játék és háztartási boltnak is van online felülete, ahol megvásárolhatóak ezek a dolgok és pár napon belül ki is szállítják.
Addig már nem kezdek bele. Megvárom, hogy kiszállítsák a túracipőmet, túrabakancsomat, esőkabátomat, szabadidő ruhámat. Mivel a választásom a nordic walkingra esett vásároltam még egy pár túrabotot is (megtudtam, hogy ezt így is hívják azok, akik már régen kapargatják az aszfaltot ezzel). Később az egyik nagy áruházban (nem akarok reklámot csinálni a Lidlnek) akciósan árulták ezeket a botokat, vettem ott is egy párat – így már egy darabig nem kell ezzel törődnöm.
Végre minden megérkezett. A nappaliban már be is állítottam a túrabot megfelelő hosszúságát, figyelembe véve az én magasságomat és ha nem esett volna az eső, ki is mentem volna az utcára kopácsolni a botokkal. Tudja meg mindenki, hogy én sportolok. Majd azt hazudom, hogy már pár hónapja elkezdtem, ciki lenne azt mondani, hogy ma lesz az első nap. De akkor derült égből villámcsapás! Magam előtt láttam az összes hirdetést a fészről, meg az Origóról, meg az összes lapról, amit nézegetni szoktam! Okosóra! (Azt hiszem a Rosszlányok.hun nem reklámoztak okosórát, de lehet, hogy csak valami más elvonta a figyelmemet a reklámokról). Kell! Okosóra is kell a gyalogláshoz! Be is ugrott, hogy akik miatt megtetszett ez a nordic walking, ők is állandóan az órájukat nézegették, hogy milyen magasan hány lépés. Tényleg! Nekem is kell okosóra! (Most ne viccelődj, hogy egy ilyen hülyének minek? Ez gyenge poén.) Hát erre sajnos várni kell még egy hetet és nem is olcsó! Persze, vehetnék valami gagyit, de ha rendszeresen fogok sportolni, akkor kell egy komoly, (drága,) okos, szép óra. Még ezt megvárom, aztán majd kezdem a túrázást. Ha nem lesz nagyon hideg, meg nem esik az eső és el tudok indulni világosban. Nem szeretek sötétben túrázni. Igaz, még nem próbáltam… nappal se, de biztosan tudom, hogy sötétben én ezt nem szeretném csinálni. Nem, dehogy! Nem vagyok félős és a túrabotommal bárkinek kiszúrom a szemét, ha rám támadna. A rugósbicska is mindig kéznél van. Engem nem érhet baj! Meg ki az a bolond, aki megtámad egy túrabotos embert? Hát minek lenne pénz egy túrázónál?!
Számos előnye van ennek a nordic walkingnak és főleg a botjának! Nem, én nem az egészségre gondolok. Az egészségemet őrzi a mindenféle, már megbetegedett szervem, rendszeres orvosi kontrollja és az a kosárnyi gyógyszer, amit naponta szedek. Hanem azért jó túrabotozás, mert, ha meglát valamelyik szomszéd vagy ismerős, nem kérdi meg, hogy „Hová mész? A boltba? Hoznál nekem egy doboz cigit?” Látják, hogy nem a boltba megyek, hanem sportolni és egy sportolótól – még, ha van is nála pénz – hogy kérjen cigarettát. Hát kisülne a szeme szégyenében. Mindenképpen az ember előnyére válik a rendszeres testmozgás és soha nem késő elkezdeni.
Ha ilyen borongós, párás lesz az idő és megérkezik a hideg is, akkor inkább várok tavaszig, majd tavasszal kezdek el túrázni.
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van.
3 Responses
Szenzációs volt. Nem szívesen bántanám meg a saját nemem, de véleményem és tapasztalatom szerint a nők jelentős részének nincs humorérzéke. Persze tudnak nevetni, sztorikat mesélni, de ezek nem egyenlőek a humorérzékkel. Tény, hogy a legmenőbb dolog az önirónia, mert a másik gyengeségén, feledékenységén, bénaságán jól esik nevetni, hiszen ezt már Cyrano is megmondta, hogy „magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más mondja azt nem tűröm el.” Azért, hogy ne csak dicsérjem a teremtés koronáját, tény, hogy akinek viszont nincs humorérzéke, az nagyon bunkó tud lenni. A köztes – jelentősebb létszámú férfinem – átlagos, hangulattól vagy partnertől függően tud jópofa, vagy ellenséges lenni..
No, de visszatérve a műre, nekem nagyon bejött. Igen, ezt és ezt fogjuk csinálni, aztán mindig van kifogás, hogy miért nem. Remek, különösen így egyes szám első személyben, mert nem sértődhet meg senki, hiszen nem róla szól, de ha szembe mer nézni önmagával, akkor akár be is tudja helyettesíteni és mintegy tükörképben, saját magát látja a sztoriban.
Szeretettel: Rita
Köszönöm szépen, hogy elolvastad, értetted és nem voltál rest reagálni is.
Köszönöm!
Gratulálok Imikém!
Inspiráló a műved. Valamire vártam ami kimozdít a “fotel öleléséből”. Megkerestem a régi síbotomat átneveztem túrabotnak és visszaraktam a lom közzé. Most már, hogy mindent tudok nyugodtan falatozva várom a túrázós tavaszi időjárást.
Igazán elgondolkodtató és egyben szórakoztató is volt amit olvashattam.
Köszönöm!
Sok sikert és hideg sört kívánok!
Üdv Béla!