Októberi szerelem

Októberi szerelem

Végére járt már az október, de a nap sugarai még tartották magukat. Tavaly történt, 28 év után mikor tekintetünk újra találkozott. Az ősz és a találkozás különleges érzéseket hozott. Magában hordozta a nosztalgiát, a vágyat és a rejtélyt. Haja megritkult, mint a fák lombjai, ahogy az én hajam is színt váltott, de ez nem volt akadály, hogy emlékezek, azokra a pillanatokra mikor együtt voltunk, a kis gesztusokra, amelyeket csak mi ketten értettünk. Az időjárás ugyan olyan meleg volt kint, ahogy a szívünkben egyaránt. Most is ugyan azt éreztem, mint akkor.  Szívünk dobogása gyorsult, ahogy a hulló falevelek vállunkon megpihentek. Csodás színekbe borítottak mindent, ahogy mi szívünk is ezer érzést közvetített. Szeme kékjében teljesen elvesztem, a körülötte sárguló levelek csak kiemelték annak szépségét. Érezni lehetett a közelgő első fagy idejét. Szorosan magához ölelt, vékony kabátja alá rejtett, mint vadrózsa bokorban megbúvó csipkebogyó változtatva színeit, narancssárgából, mélyvörösre. Puha húsú, ahogy ajkaink is, miközben duzzadtak forró csókjainktól. Nem akartunk elszakadni, ahogy a falevelek sem akartak alá hullani, de ezzel táplálják a talajt. A folyamat örök körfogás, mely a fák megújulását és túlélését szolgálja. Csendben teszik, új életet adva a következő tavasznak. Talán mi is kapunk egy új esélyt. Nem gondoltuk, hogy ennyi év után is él még a szenvedély, tűz, ami felgyújtja szunnyadó szívünk, lángra lobbantja rejtett vágyaink. Szeretném ölelni, mint a nap már megfáradt sugarai ölelik körbe az őszi erdőt. Még aznap este jött egy üzenet, találkozzunk, kérte kedvesen. Nem sokat gondolkodtam, mint vadgesztenye a héjából tört ki belőlem a titkos, mélyen szundító vágy. Levetkőztem félelmemet, bátorságot öltöttem magamra. Visszaírtam, találkozzunk. Már rövidebbek a nappalok, hosszabbak az éjszakák, nem láthat senki miközben az őszi ég alatt meséljük a velünk történt dolgokat. Csodálkoztunk, ott folytattuk ahol abbahagytuk 28 éve. Búvóhelyet találtunk egy méltóságteljes tölgy törzsének dőlve, apró csókokat lehelve ajkainkra. A tölgy leveleit megvilágította a park lámpása. Fejünket az égre emeltük és megcsillant a tüzes, narancssárga árnyalatba borult lombkorona. Lassan indultunk a hazaútra, ujjaink összefonódva kapaszkodtak, lábunkkal apró makkot görgettünk könnyedén. Még megtörtént párszor ez a titkos randevú, élveztük az ősz minden mozzanatát. Közeledett a szent ünnep és eszünkbe juttatta az otthon élőket, akikkel 28 éve együtt ünnepeljük. Nem hagyhattuk magukra őket, önzés lett volna részünkről. Elváltunk csendesen, szívünk minden fájdalmát elrejtve újra. Mögöttünk hagytuk, ahogy az ősz is levetkőzte színeit. Már nem fáj, megnyugodott a szívem. Azóta nem láttam, nem kerestük egymást, talán  majd ősszel mikor újra falevelek borítják a földet, és a természet ismét életre kel.

Author: G. Katona Andrea

Születtem 74 szeptemberében, Szombathelyen. Kis iskolásként kerültem először barátságba az írással a mesék világán keresztül. Onnan az út másfele terelődött, teljesen elfeledve azt a világot, ami a képzeletnek nem szab határokat. Hosszú idő telt el mire újra írásra adtam a fejem és kezem. Kolléganőkne írt szülinapi versek után szántam el magam egy rég elfeledett történet megírására, annak kiadására. 23 tavaszán a kezemben tartottam első regényemet Andy Saturday néven. Jelent meg írásom más kiadó antológiájában és itt, az Irodalmi rádió is helyel kínált. Folyamatosan írok kisebb, nagyobb történeteket és jelenleg próbálkozom az illusztráció elsajátításával. Az írás, ami mindenkinek adott, lehetőséget ad kifejezni magunkat, érzéseinket, álmainkat minden élethelyzetben. Határ a csillagos ég!