Amikor még gyermek voltam
Annyival könnyebb volt minden.
Ott voltál Te. Ott voltam én.
Közöttünk az erős szeretet.
Merre kérted, arra mentem.
Erősen megfogtam kezed.
Pelust is cseréltél, ha kellett.
Támogattál hűen engemet.
De már valljuk be, felnőttem.
És a kezedet nehezen érem el.
Ha szólsz is hozzám a hangoddal
Kendőzetlenül számonkérően.
Mem nem elég hogy vagyok. Élek.
Szemed sem ragyog, hogyha nézel.
De tudod, mit kellene tennem.
S pislogok, hogy ne feleseljek.
De a hangod megrémít, tényleg.
Bánod talán, felnőttem végleg?
És nem az vagyok, mint remélted?
Hisz mások mindig többet érnek!
Hogyha hagynád, úgy szeretnélek,
Mint rég, amikor veled éltem,
Én, apa kicsi tündérkéje.
Bennem akkor örömöd lelted.
Még most is beléd kapaszkodom.
Hisz őrangyalként óvtad sorsom
És barátként adtál sok tanácsot,
De én inkább a szeretetedre vágyom !
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
Tetszéssel olvastam soraid. Igen, változunk, már nem azok a cuki kis babák vagyunk, de azért a szeretet marad, csak másképp fejezzük ki az érzéseinket.
Szeretettel: Rita