Jutkának
„Egy év elmúlt” *
tegnap este
múlt kerek egy éve,
hogy tíz óra tíz perckor
elhagytál „végre”.
minden cuccodat összepakolva
ürítetted ki lelkem,
magamra maradtam,
magamba dermedtem.
jégbe fagyott szívem,
jégbe fagyott lelkem,
azóta se borscs, se scsí
nem vidítja kedvem**…
1976.10.08., 20 évesen
* Egy év elmúlt
(Koncz -Zsuzsa – Szörényi Levente, Bródy János, Illés együttes)
** ни борщ ни щи не радуют
(Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij: Ivan Kozirev …)
illusztráció: Antik ,, szövetkezeti árú” vekker óra – Óra |
zenei illusztrációként javasolom: Koncz Zsuzsa – Fonográf 1984 – Egy év elmúlt
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „se borscs, se scsí…” egy rövid, vallomásos hangvételű, keserédes derűvel átszőtt lírai belső monológ, amely egy szerelmi kapcsolat lezárulásának emlékét és annak utólagos érzelmi lenyomatát idézi fel. A mindössze tizenkét soros vers látszólag egyszerű történeti vázra épül, ám a személyes élmény sűrítettsége, a nyelvi játékosság és az önironikus hangvétel sajátos érzelmi karaktert kölcsönöz a versnek.
A kezdő versszak időpontokat rögzítő, szinte tárgyilagos közlésmódja – különösen a konkrét „tíz óra tíz perckor” időpont megjelölése – egy hétköznapi esemény emlékezetbe égett pillanatát eleveníti fel, amelyet az „elhagytál »végre«” fordulat finom iróniája tesz többértelművé.
A második egységben a „külső” történés belső következménnyé alakul: a „minden cuccodat összepakolva / ürítetted ki lelkem” sorpár a hétköznapi, prózai tárgyiasságot emeli metaforikus jelentésszintre. A „cuccodat” köznapi szóhasználata és a „lelkem” emelkedettebb érzelmi tartalma közötti kontraszt különösen kifejező.
A „magamra maradtam, / magamba dermedtem” párhuzamos szerkezet egyszerre hordoz hangzásbeli játékot és jelentésbeli mélyülést: a külső magány belső, szinte testi állapottá válik.
A záró versszakban a „jégbe fagyott szívem” és „jégbe fagyott lelkem” ismétlése tovább erősíti a megdermedés képét, amely a vers érzelmi alaphangulatának meghatározó metaforájává válik.
A cím ebben az összefüggésben elsősorban figyelemfelkeltő, hangulati behivatkozásként működik. A Majakovszkijhoz köthető „azóta se borscs, se scsí / nem vidítja kedvem” sajátos módon módosított parafrázis a vers zárlatában váratlan, játékos és önironikus nyelvi fordulattal ellenpontozza az addigi érzelmi tónust: a személyes letargia és érzelmi kiüresedés hétköznapi, már-már groteszk megfogalmazást kap.
A vers érzelmi vonalvezetése a pontos emlékezéstől a veszteség és a magány megélésén át jut el az önmagán is mosolyogni képes, rezignált megszólalásig. A fájdalom és a humor nem egymást kizáró, hanem egymással párhuzamosan jelen lévő érzelmi minőségek; az irónia nem semlegesíti a veszteséget, inkább élhetőbbé és túlélhetőbbé teszi annak felidézését.
A szerelmi intimitás érzéki vagy erotikus megjelenítése helyett annak hiánya, a közös élet megszűnése és a magára maradt ember belső állapota kerül előtérbe.
A moralitás tekintetében a szöveg nem vádaskodó és nem ítélkező: a történés személyes következményeit rögzíti, miközben az idézőjelbe tett, és ezzel megkérdőjelezett „végre” szóban rejlő ambivalencia a kapcsolat lezárásának összetettebb érzelmi hátterére is utal.
A rövid sorok, az egyszerű rímkapcsolatok, a szóismétlések és a párhuzamok visszafogott, természetes dallamosságot teremtenek.
A kisbetűs írásmód, a központozás szűkszavúsága, a három, jól elkülönülő gondolati egység és a zárlatot nyitva hagyó három pont a közvetlen, spontán megszólalás benyomását erősíti.
Az „Egy év elmúlt” című dalra történő utalás, valamint a hozzá társított zenei illusztráció leginkább csak hangulati kísérőelem, semmint a vers gondolati tartalmának értelmezési kulcsa.
A mű végső soron nem a veszteség tragikumát, hanem annak emberi, olykor önreflektív mosolyra késztető továbbélését fogalmazza meg: egy elmúlt kapcsolat emléke akkor is része maradhat az embernek, amikor már a fájdalom és az önirónia sajátos, keserédes egyensúlyba kerül.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
Nekem tetszett.
Szeretettel: Rita
kedves Rita, köszönöm a véleményed. maga a történés/történet ugyan nekem nem tetszett, de az akkori írásom ma is élő és kedves számomra. az idézett mondás pedig végig kísérte életemet, számtalanszor tudtam vele megfogalmazni keserédes érzéseimet… üdvözlettel: Gábor