Hogyan térítsük el a bolygót?

A lila színű bolygó, a purpura magányosan száguld a hideg űrben, miután csillagja mellől kilökődött. Sok társa van. Egyesek szerint több hasonló bolygó lehet, mint csillag. De ennek a bolygónak van egy különlegessége. Ilyenből csak nagyon kevés van. Ugyanis intelligens élet rejtőzik a bolygó felszíne alatt.

 

Egyáltalán, hogy lehet élet egy sötét bolygón amelyiknek nincs csillaga? Csak úgy, hogy az élet nem akkor alakult ki, amikor a bolygó már kint száguldott az űrben, hanem amikor még egy csillag kísérője volt. Ez a helyzet a purpurával is. Egy vörös törpecsillag második bolygója volt és amikor a csillag lakható zónájában — ahol a víz folyékony halmazállapotban létezhet — keringett, akkor alakult ki rajta az élet. Először csak a vízben jelentek meg az élő rendszerek, majd meghódították a szárazföldet. Előbb a növények, melyek egyenesen a csillag fényéből nyerték az élethez szükséges energiát, hogy saját testüket felépítsék, majd a növényeket fogyasztó állatok. Ezek egyikének története alakult úgy, hogy egy mutáció következtében az állat irányító rendszere, nevezzük agynak, elkezdett növekedni. Belőlük fejlődtek ki azok a lények, nevezzük őket purpuralisoknak, akik létrehozták a bolygón a civilizációt.

A purpuralisoknak érdekes kinézete volt. Leginkább a poliphoz lehet őket hasonlítani azzal a különbséggel, hogy ők teljes mértékben a szárazföldön éltek. Nagy fejük volt, amelyen a két nagy szem és a száj volt feltűnő. Hallásuk központja a nyolc végtagjuk közül az egyiken volt, egy másikon pedig a szaglás. Lila színű volt a bőrük. Minél idősebb volt valaki, annál sötétebb. Ruhára nem volt szükségük, ki sem alakult náluk ez a szokás, hiszen testük zöme a nagy fejből állt és szinte ahhoz kapcsolódtak a végtagok. Ezekkel szaladgáltak vagy éppen kúsztak, továbbá rendkívül ügyesen használták mindegyiket olyan jellegű tevékenységekhez, mint az emberek a kezüket. Szereltek, rajzoltak, később írtak, majd technikájuk gyors fejlődése során a számítógép billentyűit és különféle vezérlőpultok gombjait nyomogatták, csavargatták. Az ehhez szükséges egyre nagyobb mennyiségű elektromos energiát először szén- de hamarosan atomerőművekben állították elő.

A purpuralisok kétneműek voltak. Így akár önállóan is tudtak szaporodni. De szerettek párosodni is. Mi földiek úgy mondanánk, hogy nagycsaládokban éltek, de azért minden gyerek tudta, hogy kik a szülei. Tojásokat raktak, melyeket a civilizációjuk előre haladtával már keltető gépek segítségével tartottak melegen, nem pedig saját testükkel, amíg a fiatal annyira kifejlődött, hogy elhagyván a gépi anyát kijöhetett az oxigént és nitrogént tartalmazó légkörre és önállóan tudott közlekedni. Közösen nevelték a gyerekeket, majd létrehoztak egy iskola szerű komplexumot számukra, ahol már érdeklődésüknek megfelelően választhattak, hogy miben szeretnének elmélyedni. Imádták megismerni a környezetüket, beleértve saját bolygójukat, majd az Univerzumot és ennek érdekében a legkülönfélébb berendezéseket alkották meg, mint távcső, a jelenségek leírásához a matematikát, majd a számítógépeket. De persze a napi élelmezésről is gondoskodniuk kellett, ezért nagy mezőgazdasági területeket alakítottak ki a növénytermesztéshez.

A kis egységekből hamarosan globális társadalom alakult ki. Háborúik gyakorlatilag nem voltak.

A komoly munkával kialakított paradicsomi békesség és jólét ellenére mégis igen komoly problémával találták szembe magukat. Észrevették, hogy bolygójuk pályája egyre távolabb kerül a központi csillagjuktól. Rájöttek, hogy ezt a rendszer többi, külső bolygójának gravitációs vonzása okozza, melyek közül kettő óriásbolygó volt. Csillagászaik elkezdték szisztematikusan megfigyelni a bolygók helyzetét, majd szimulációkat készítettek a várható mozgásokra. Mindegyik szimuláció eredménye az volt, hogy bolygójuk ki fog lökődni, csillagjuk tömegvonzása nem lesz képes megtartani, csak a várható időtartamban, amíg ez a folyamat lejátszódik, voltak különbözőek az eredmények. Döbbenten vették ezt tudomásul. Tisztában voltak azzal, hogy a folyamatot nem fogják tudni megakadályozni. Tehát csak azt tehetik, hogy felkészülnek rá.

A megoldáshoz át kellett gondolni, hogy mi fog történni, ha a bolygó kikerül a sötét Világűrbe? Elveszti csillagának fényét, a bolygó felszínén nem lehet mezőgazdasági termelést folytatni. Veszélybe kerül az élelmezés. A bolygó felszíne le fog hűlni, a gáz halmazállapotú légkör szilárd kéregként fog a felszínhez fagyni. Tehát a bolygó felszínén nem lehetséges élni. Vagyis a felszín alá kell költözni. Ott kell mindent kialakítani.

A purpuralisok így is tettek, kiegészítve azzal, hogy szaporodásukat átmenetileg korlátozták. Belátták, hogy olyan mértékű népességrobbanást, amelyet a technika vívmányai idején megengedhettek maguknak, a továbbiakban nem lehetséges. Számításokat végeztek a fajfenntartás optimális lehetőségeire. Komplett föld alatti városokat hoztak létre, úthálózatokat, mesterséges fénnyel megvilágított növénytermelő területeket. A fagyott légkörből annyi gázt szublimáltattak el, amennyi szükséges volt a föld alatti élethez, a nyomás fenntartásához és a légzéshez. A légzésük során keletkezett szén-dioxidot pedig a növényekhez vezették. A legtöbb fizikai jellegű munkát távirányítású robotokkal végeztettek. A munkakörök többsége ezért a programozás volt. De nem hanyagolták el a művészeteket sem. Sokan nézték periszkópon keresztül a csillagokat, melyeket a nap bármely szakában lehetett tanulmányozni a forgásban lévő bolygóról. A forgását megőrizte a bolygó, mely fontos volt az idő mérése szempontjából.

A bolygót sok műholdjuk kísérte, mely megkönnyítette a föld alatti, kicsit elszigetelt világok közti kommunikációt. Űrhajóik is voltak, amelyekkel elkezdték a közelükbe kerülő égitesteket megismerni. Ezek közt több lakott bolygó is volt. Sőt, némelyiken intelligens életre is bukkantak. A lakókkal barátságot kötöttek. Különféle egyezményeket is aláírtak.

A purpuralisok két generáció elteltével már kezdtek berendezkedni erre a furcsa életformára. Ekkor Rota, a bolygó leghíresebb csillagásza, közzétette vizsgálatainak és az azok alapján készített szimulációja eredményeit, amely a Világűrben száguldó bolygó lehetséges pályáját mutatta be.

A bolygó a galaxis centruma felé tart, ahol, mint a legtöbb galaxis esetében, egy óriási tömegű fekete lyuk található.

Tehát a bolygó egy fekete lyuk áldozatává válhat. Igaz, csak sok-sok generáció múlva érne ténylegesen a galaxis centrumához. A kormányzat ismét nyilvános pályázatot írt ki arra vonatkozóan, hogy miként lehetne elkerülni a katasztrófát, amelyre sok érdekes ötlettel álltak elő mind a laikusok, mind a fizikához értők. Zé, Rota legjobb tanítványa kapta meg azt a feladatot, hogy áttanulmányozza az összes beérkezett ötletet, javaslatot és azok alapján végül a következővel állt elő:

— A bolygó még elég messze van a galaxis centrumától, ezért elegendő csak kis mértékben, néhány tized fokkal, kibillenteni a pályájáról. Mivel nagy tömegről van szó, így nem alkalmazható a rakétameghajtás. Gravitációs módszert kell találni. Mégpedig valami módon nagy tömeget kell elhelyezni a bolygó mellé, amely maga felé vonzza, így változtatja meg a sebesség irányát. Lehetőleg a galaxis síkjából kifelé mutató legyen az így kifejtett gravitációs erő, akkor kikerülhetjük a galaxis centrumát. Ez pedig több nagy tömegű űrhajóval lehetséges. Ehhez kérnünk kell az ismert bolygók űrhajósainak a segítségét, hogy járművükkel az általunk kiszámított helyre jöjjenek — tette meg javaslatát a kormányülésen Zé, ahová több tudóst is meghívtak.

— Rendben, de ez nagyon sok előkészületet és szervezést igényel. Kik és hogyan fogják meghatározni az űrhajók pontos helyét? Egyáltalán hány és milyen tömegű űrhajókra van szükség? — kérdezte a kormányfő. Rota azonnal jelentkezett.

— Forduljunk a jó öreg szimulációs módszerhez. Galaxisunkat már feltérképeztük. Bolygónk tömegét ismerjük. Át kell gondolnunk, hogy milyen pályamódosítást szeretnénk. És ehhez kell megkeresnünk a szükséges tömeget és annak helyzetét, ami majd gravitációsan húzza a bolygót. De félek, hogy ez a tömeg akkora lesz, amekkorát nem tudunk a kiszámított helyre összpontosítani — fejezte ki aggodalmát Rota.

— Rendben, kollégáimmal elkezdjük a szimulációkat — válaszolt Zé és ezzel be is fejeződött az ülés.

Hosszú napok teltek el, mire Zé és kollegái előálltak a lehetséges megoldással. Ebben megadták a helyet, a bolygó mely pontja felett és milyen magasságban kellene összpontosítani irdatlan nagy tömeget, amit saját űrhajóikkal nem tudnának biztosítani. Szükség lenne a legközelebbi bolygón, a Zelonon élők kapacitására is. Ráadásul az ő űrhajóik sokkal nagyobbak. Ők nincsenek a felszín alá kényszerítve, így képesek nagyobb űrflottát előállítani és fenntartani. Úgy gondolták, hogy az akcióval jobban meg is ismerheti egymást a két bolygó lakossága. Profitálhatnak egymás eredményeiből. Ezen meggondolások után elküldték a zelonok felé kérésüket. A kormányzat megbízásával Rota lett az összekötő feléjük.

A zelonok pozitív válasza hamarosan meg is érkezett. Kérték, hogy az akció megtervezésében is részt vehessenek. A purpuralisok örültek ennek, egyáltalán nem gyanakodtak semmiféle rossz szándékra, hiszen ők abszolút békés lények voltak. Azonnal megosztották velük az addig elkészült szimulációkat. Zé ugyan megfogalmazott néhány ellenvetést.

— Rota! Biztos vagy abban, hogy jó ötlet rögtön mindent megosztani a zelonokkal? Ténylegesen alig ismerjük őket. Szinte csak annyit tudunk róluk, hogy zöld színű lények. Ők háborúztak is egymással. Ki tudhatja, hogy mit akarnának a segítségükért cserébe?

— Ugyan, ne izgulj Zé! Mit akarhatnának? A mi szerencsétlen sorsunkat ismerve mire lehetne szükségük tőlünk? Az ő bolygójuk is ugyanazokból az anyagokból áll, mint a miénk. A táplálékunk pedig biztosan nem jó nekik — nyugtatta Rota Zé-t.

— A technikánkat irigyelhetnék.

— Ugyan. Ha olyan jó és nagy tömegű űrhajókat képesek előállítani, akkor szerintem legalább olyan fejlettek, mint mi. Szóval küldd csak át nyugodtan a végleges tervet.

Zé átküldte a zelonoknak a teljes dokumentációt. Majd napok múlva megérkezett a válasz, hogy mindennel egyetértenek. Mindössze annyi kérésük volt, hogy ők irányíthassák a zelon bolygóról az egész akciót a tervek alapján. Ezt azzal indokolták, hogy ők így képesek teljes mértékben kívülről figyelni a folyamatot. Míg a purpuralisok ugye csak a felszín alól, a sokféle műszerükre hagyatkozva. Zé-nek ez sem tetszett.

— Rota! Mi sem csak a felszín alól figyeljük a folyamatot. A mi űrhajósaink is kint lesznek az űrben. Ne adjuk át a zelonoknak az irányítást!

— Tudod mit Zé? Legyen az övék az irányítás, de tegyék azt úgy, hogy mi is minden lépésüket lássuk. Illetve mielőtt bármit lépnek, konzultáljanak velünk.

— Rendben. Ezt egyeztesd le velük.

A zelonok nem voltak túl lelkesek az egyeztetés ötletéért, mondván, hogy azzal értékes idő mehet el, holott sokszor nagyon gyorsan kell dönteni. Erre Zé azt kérte, hogy próbálják ezt ki egy szimulációban. A zelonok ebbe belementek és átküldték az általuk kicsit módosított programot. Azt mondták, hogy arra csak a koordináták pontosítása miatt volt szükség. Zé azonban elkezdte abszolút részletekbe menően megvizsgálni a programot, amikor egyik kollegája izgatottan berohant hozzá.

— Mi történt Ba?

— Zé nagyon fontos közlendőm van. Többünk szerint nincs is szükség arra a kockázatos műveletre a zelonokkal — mondta izgatottan Ba, aki ilyen esetekben két lábát mindig összedörzsölte, melynek elég fura hangja volt. De ezt már megszokták.

— Ezt, hogy érted? Hiszen akkor a galaxis közepén lévő óriási fekete lyukban végzik sok generációval később a leszármazottaink. Holott nekünk elegendő csak egy kicsit eltéríteni a bolygót. Ezt kötelességünk megtenni.

— Nem. Nem kell megtennünk — erősködött Ba. — Ott van a Nagy Medve köd, ami mellett el fogunk haladni.

— Mi van vele?

— Annak jóval nagyobb a tömege, mint azt korábban gondoltuk. Usi újra megvizsgálta. Tudod, az ő kedvence és még a szabad idejében is azzal foglalkozott. Bár megkértél minket, hogy csak a feladatra koncentráljunk.

— Várj, kitalálom! Az a tömeg elegendő ahhoz, hogy eltérítsen minket a galaxis centrumától.

— Pontosan.

— Ez egy fantasztikusan jó hír! Usi a megmentőnk! Máris elmondom Rotának.

Zé örömmel közölte a jó hírt Rotával. De volt egy rossz híre is.

— Rota! Megvizsgáltam a zelonok programját és nem csak a koordinátákat módosították. Be akartak törni a rendszerünkbe.

— Ezt nem gondoltam. Eszembe sem jutott ilyesmi. Ha kértek volna bármit, információkat a technológiánkról, örömmel megosztottuk volna velük — mondta Rota miközben két végtagját is tördelte, amit csak akkor csinált, ha nagyon izgatott volt.

— Én valahogy éreztem, hogy nem mindenben egyenesek a zelonok. Volt valami megmagyarázhatatlan rossz érzésem. Ezért is vizsgáltam át a programot. De semmi olyat nem tudtak meg, ami veszélyt jelenthetne ránk nézve. De akkor is furcsa.

— Jelzem a kormányunknak a dolgot. Ez a diplomácia már az ő dolguk.

A bolygó kormánya összeült, ahol Rota közölte a híreket. Az mindenkinek tetszett, hogy le lehet fújni az akciót, de a zelonok viselkedésén felháborodtak.

— Most mit tegyünk? — kérdezte az egyik kormánytag miközben szinte az összes lábát összedörzsölte. — Egy ilyet nem hagyhatunk szó nélkül. Küldjünk nekik határozott hangú jegyzéket.

— Szerintem csináljunk úgy, mintha észre sem vettük volna. Megköszönjük segítőkész részvételüket és tájékoztatjuk őket arról, hogy más módon oldjuk meg a problémánkat — javasolta Rota. — Elvégre mi soha nem alkalmaztunk erőszakot senkivel. Bolygóink úgyis el fognak távolodni egymástól, ahogy jelenleg látjuk.

Végül ebben maradtak. A purpuralisok többé nem keresték a zelonokkal a kapcsolatot. Élték tovább a saját békés életüket lila bolygójukon, amely tovább száguldott az űrben a Nagy Medve köd vonzása következtében már nem a galaxis centruma felé.