A semmi ágán

I.

 

Ingoványosan süllyedő avarba lépek,

csupán arcom fordítom a tűnő fénynek

a csendes éjben, a semmi közepén.

 

Vas-színű égbolton, pontokból szőtt háló,

sápadt holdkorong világlik. Ez a remény.

Mire leér, csak halvány csík az arcomon.

 

Mint vas-hideg ég, elmém tiszta még,

bár agyamban gépváros dübörög.

Szó nem szegheti  a csendet.

 

Tekintetem a távolba néz, de közelbe lát.

Ezüstösen játszik a fény a házak ablakán,

a nyárfa törzsén hadat üzen a fejszenyom.

 

II.

 

A semmi ágán ül szívem,

kékesszürke, reccsenő faágon.

Szívbe szorultan lesem az időt,

hogy a mélység végleg lerántson.

Embernek, az idő árján rohanni fáj,

akkor is, ha az árban sodródni muszáj.

Vért látok fröccsenni az ágból,

nedűjét letűnt századoknak:

az áldozat adott létet a fának,

ahova a szívek melegedni jártak!

Sárgán világítottak nekik a csillagok:

fénylettek, pislákoltak, majd kihunytak,

akár az idő, s az elmúlt századok.

 

III.

 

Emberek vacognak a szürke fagyban,

tán szólnak is, ha látnak a távolban,

valami bolygót, várost, vagy élőképet –

de csak az égbolt az,

mi velük egybeégett!

Egy ritmusra mozdult,

akár a lenti élet.

 

IV.

 

A mérhetetlen űr, míg a tempót bírta,

lágyságát jólesőn aláborította:

a földre, a fára, a reccsenő faágra,

a semmibe le,

hol vacogva ült a szív.

Szelíd lüktetését az égből lerázta,

éteri rezgését küldte a mikrovilágba,

hogy legyen a szív is a mérhetetlen része,

a mindent átölelő létnek egésze,

a kékesszürke, reccsenő faágon.

 

Tarrósi Éva
Author: Tarrósi Éva

Irodalomimádó vagyok. Gyerekkoromtól a könyvek világában élek. Mostanra tartozékom lett az alkotás: felold, feloldoz, felszabadít és magával ránt, árnyalatoktól függetlenül. Szeretem az egyszerű jelentéstartalmakat, kevesebb színnel, több dinamikával. Írásaim spontán ötletekből születnek, megélt érzelmek mintázatából gyúrok verseket és történeteket, hogy örökkévalóvá lehessen egy-egy pillanat. Különös érzés, ha a szövegek közben átitatódnak valahogy az ideák világának tintapárnáján valami jól ismert, megnyugtató szellemiségben.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A csintalan manó

Beck Brigitta: A csintalan manó   Játék-földön hull a hó, Minden fényes, csillogó. Ezer színes szép csomagra Masnit köt egy kismanó.   A Télapó is

Teljes bejegyzés »
Prózák
Labádi Hanna

Minden alkalommal, ahogy lehunyom a szemem

(Az utolsó szó jogán kiegészítő története)                       Van egy hang, egy illat, egy emlék, ami hozzá köthető. Ahhoz az emberhez, akit nem tudok elfeledni, bármennyi

Teljes bejegyzés »

Sebem

Sebem Kék félhomályban zsong a kinti tér,pár szürke szó a hűvös falra száll,oly halk moraj, mi szívemig sem ér,s az őszi szélben nyomtalan megáll. Mit

Teljes bejegyzés »

Befagyott a tó vize

Befagyott a tó vize   Befagyott a tó vize. Gyere babám! Jer, ide! Nézd! Mily szép a tó! Nyáron ez egy itató. Idejönnek az állatok,

Teljes bejegyzés »

Álmatlan álmok

Álmaidban álmodozol álmatlan álmok álmairól, váratlan fájdalmak átkairól, vetetlen ágyak lányairól.   Látod az élet halálos vágyát, átkozott hajnal vöröslő házát. Látod a csendet, az

Teljes bejegyzés »

Hamar az ágyba!

A halkan szitáló hó lassan belepte az erdőt. Napról napra hosszabbak lettek a jégcsapok. Az állatok már rég elfoglalták téli vackukat. Legtöbbjük megtöltötte éléskamráját, és

Teljes bejegyzés »