Megláttalak,
s most kezemben egy képed.
Nézem,
s elvesztem benned,
ahogy ragyog a szemed.
Elvesztem így, mosolyodat látva,
s körbe fonja arcod ,
hajad csillogó hulláma.
Oly közelinek érzem,
pedig távol vagy tőlem,
mégis, mégis ahogy nézlek,
mintha szárnyalnék feléd,
úgy érzem szívem már csak a tiéd.
Mintha belőlem szivárvány nőne,
száguld most feléd lelkem,
gondtalan felhője.
Simogat, átölel,
emel fel az égig,
s úgy táncolunk együtt,
még lelkünk örökké fénylik.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.