Évike régi téli lengyel képeit nézegette. Elcsodálkozott: mekkora hó volt akkor! Eszébe jutottak első és egyetlen síelésese emlékei. Míg a tévé síverseny közvetítéseit nézte így gondolkodott:
– Milyen csodálatosak a hófödte hegyek! De jó lenne kipróbálni!
– Már elég nagy a kislányunk, másfél éves. A nagymama biztos elvállalja. Ugye elmegyünk egy hétre Zakopanébe? Megtanítasz engem síelni -mosolygott férjére.
– Tényleg erre vágyakozol? Foglalok szállást. Nem árt, ha én is felelevenítem gyerekkori élményeimet.
Nagy öröm ragyogta be Évike szívét. Férjével autóba ültek és elindultak sífelszerelést, síeléshez való overallt, dzsekit, síbakancsot vásárolni. Nem volt egyszerű dolog, mert nem lehetett minden méretet kapni. Csak a sokadik boltban talált a lábára valót. Mintha az egyik lábán szoros lett volna, de valamit muszáj volt venni.
Mindez 38 éve történt. Akkoriban még harminc centis hó esett telente a Varsó melletti kis külváros utcáin, ahol laktak. Hosszú ideig meg is maradt a hó a gyerekek nagy örömére. Amíg az anyukák beszélgettek, megbeszélték kicsinyeik napi csintalankodásait, a gyerekek nagy hócsatákat vívtak. A házak előtt hóemberek köszöntötték az arra járókat. A járdákon lefagyott a hó, bizony vigyázni kellett, hogy el ne csússzanak. Évike nagyon szeretett kerékpározni. Kipróbálta, hátha hóban is lehet vele menni. De nem jött össze, megcsúszott és elesett. Nem ütötte meg magát, a magas puha hó megvédte. Csak nevetett magán: hogy is jutott eszébe hóban biciklizni? De azért jó szolgálatot tett a kerékpár: feltette rá a sok-sok csomagot, amit vásárolt.
Nagy izgalommal várta az indulás napját. Mínusz 30 fokot mutatott a kinti hőmérő. Szerencsére az autójuk beindult és estére meg is érkeztek Zakopanébe. Ott még nagyobb hó volt. A hómunkások úgy vágtak utat az autóknak.
Mikor végre felmentek a szobájukba, nem fogadta őket kellemes meleg. Lengyelországban nem szokás nagy meleget tartani a szobában. Elmentek egy étterembe, de meleg szivaccsal bélelt síruhában. Az emberek többsége ugyanúgy öltözködött fel. Azt a ruhát csak éjjelre vetették le, még alája is jól felöltöztek.
Másnap úgy döntöttek, Évike sí órákat vesz egy hivatásos oktatótól. Férje addig magában gyakorol. Szerencséjükre nappal szikrázóan sütött a téli nap, fényben úsztak a hegyek. Nagyon jól és könnyedén ment a síelés. Igaz, sokszor elesett, de a síelőnek az esés technikáját is meg kell tanulni. A többi tanuló között Évike is egyre magabiztosabb lett, le mert csúszni a lejtőn.
– Ez fantasztikus! Hű, ez a gyorsaság! Vigyázat, kanyar! Jaj, a fákat ki kell kerülni! – lelkében érzelmi viharokat élt át.
Néhány nap után felbátorodott és felült a legbiztonságosabbnak tűnő sífelvonóra a férjével. Olyan helyet választott, ahol látni lehetett a pálya végét. Még ma is átjárja szívét az öröm: legyőztem önmagamat, a félelmeimet és lecsúsztam!!!!
– Gyere, menjünk új, nehezebb pályákra! – biztatta a férje.
– Azt azért nem!
Csak egy valami árnyékolta be ezt az élménydús üdülést: az egyik lába teljesen elzsibbadt, mivel szorította az síbakancs. De Évike nem foglalkozott vele. Így is tudott síelni. Két hét elteltével el is múlt a zsibbadás. Megérte egy kicsit szenvedni. A síelés csodálatos sport!
Kislánya otthon minden nap táncolt a nagymamával. De anyu ölébe ülni azért más! Aput magához szorítani!
– Ugye holnap elmegyünk szánkózni?
– Persze, kicsikém!
(A 2024-es téli pályázatra írtam.)
Author: Gardynik Katalin
Gardynik Katalin vagyok, az Irodalmi Rádió szerzője. Hatvanban lakom. Hét évig éltem Lengyelországban is. Mielőtt nyugdíjas lettem, angolt és magyart tanítottam egy hatvani általános iskolában. Gyermekkoromban kedvenc időtöltésem az olvasás volt. Emlékszem, három hét alatt hat könyvet is kölcsönöztem a könyvtárból, hogy elolvassam. Régebben nem gondoltam arra, hogy írással foglalkozzam. Mindig nagyon szerettem utazni, mert utazás közben sok érdekes emberrel találkoztam, gyönyörű helyeken jártam és feltöltődött a lelkem. Anyukám többször mondta: egyszer könyvet kellene írnod az élményeidből. Mikor rátaláltam a pályázási lehetőségre, felcsillant a szemem. Végre van motivációm, hogy rendszerezzem történeteimet! Remélem, más is szívesen olvassa.