mint a másik

2024.11.21., 68 évesen

illusztráció: Meine Töchter und ihr Verhältnis zum Spiegel | zentralplus

publikálva: „Farkasszemet nézni a csillagokkal„, Verses antológia, Irodalmi Rádió, 2025.10. hó

publikálva: „Lélekharang 2025.” Művész Ma. ebook antológia, 634. oldal, lelekharang-2025.pdf

további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress

blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)

recenzió (by Ali)

Ivántsy Gábor „mint a másik” című rövid lírai prózája rendkívül tömören bontja ki azt az alapgondolatot, hogy az idő és a „másik” emberek folyamatosan alakítják élményvilágunkat, önmagunkat, és az önmagunkról alkotott képünket.

Retorikai szempontból a vers nyelvezete egyszerre meditativ és gördülékeny. A szerző a hasonlóság és különbözőség dialektikáját hangsúlyozza, egyszerre szólva arról a közösségi és egyéni tapasztalatról, ahol a „másikban önmagunkat” keresni és felismerni metaforikus jelentéssé sűrűsödik.

A szimbolika minimalista: az idő múlása és az emberi találkozások egymásba fonódnak, mint két párhuzamos, mégis egymást meghatározó vonal. A hangulat líraian elmélkedő, szinte monologikus, érzelmi és érzéki rétegeiben egyszerre van jelen az elmúlás, az ismétlődés és a csendes egzisztenciális jelenlét.

A sorvégi, visszatérő „másik” szó olyan sajátos, funkcionális rímként működik, mely az ismétlődések ellenére lexémaként mindig eltérő jelentésárnyalatban szólal meg. Nem lezár, hanem tovább nyitja a gondolati ívet, így egyszerre idő, ember, állapot és önazonossági tükör is.

A „másik” itt nem csak hangzásbeli technikai variáció, hanem olyan szemantikai rím, amely leginkább „gondolati” rímként működik, és feszültségben tartja az egymásra következő sorokat.

A szöveg ritmusát alapvetően a végig gördülő kulcsszerepű enjambementek határozzák meg. A soráthajlások kiiktatják a nyugvópontokat, a sorvégek sokkal inkább gondolati átmenetek, jelentéshordozó struktúrák. Ez a megfogalmazásmód folyamatos mozgásban tartja a szöveget, mert az időélmény és az egzisztenciális átmenet lírai megfelelőivé válik: nincs megállás, nincs végleges lezárás, csak átcsúszás van, egyik „másikból” a következőbe.

A rövid, jellegükben ismétlődő sorok olyan ritmikát teremtenek, amely érzékelteti a szöveg fokozódó hullámzását („egyetlen pillanat, perc, óra, nap sem olyan, mint a másik…”), s közben a gondolati ív is épül, de egyúttal oldódik is

A jobbra kirendezett sorok tipográfiája ezt a hatást tovább erősíti: vizuálisan is mozgatja a hangsúlyt, mintha a jelentés mindig „kicsit arrébb” lenne, mint ahol épp tartunk. A forma és tartalom itt szorosan összejátszik: az enjambement és a jobbrazárás együttese nemcsak különleges megjelenési sajátosság, hanem jelentéshordozó eszköz is, amely az identitás, az idő és a viszonyok elcsúszó, teljesen egybe soha nem eső természetét teszi érzékletessé. Így a vers ritmusa nem szabályos lüktetés, hanem folyamatos átmenet, amely pontosan azt mondja formájában, amit a szöveg gondolatilag is állít: minden egyedi, mert semmi sem teljesen ugyanaz, és nem is lehet ugyanaz, mint bármelyik másik.

Az a konklúzió, hogy a „másik emberben” találhatjuk meg, találhatunk rá saját emberségünkre, élettapasztalati esszenciává sűrűsödik, miközben a szöveg tipográfiája (a rövid sorok és a sortörések) vizuálisan is a reflexió ritmusát támogatja.

Az illusztrációként választott kép — amely gyermekiként eredendő keresést, tükröződést és egymásra reflektálást sugall — harmonikusan „beszélget” a bevezető gondolattal, mert mindkettő a másik én és önmagunk viszonyát kvázi tükörképként vizsgálja.

Összességében az írás nyelvhasználata tiszta, lírai modalitású, ahol a metaforikus képek és a grammatikai ismétlés együttesen hozzák létre azt a reflektív dinamizmust, amelyben a beszélő és olvasó egyaránt felfedezheti a „másik” és „önmaga” viszonyát.

Author: Ivántsy Gábor

Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...