Ez is csak egy olyan történet, mint a többi. Megbíztam valakiben akiben nem kellett volna. Ő azt hittem más. Ebben is tévedtem, mint mindig. Bárcsak tudnám miért tette. Bárcsak megérteném, hogy miért döntött úgy, hogy kettőnk közös útja itt most véget ért. Arra sem volt képes, hogy megmagyarázza. De mi is történt pontosan?
Az elején minden tökéletes volt. Viszont történt egyszer, hogy amint összevesztem egy közös barátnőnkkel akkor nagyon távolságtartó lett. Mintha láthatatlanná váltam volna neki. Ott úgy éreztem, hogy őt is végleg elveszítettem. De ahogy telt az idő visszataláltunk egymáshoz és akkor még úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg újra. Nem kellett volna. Már ott véget kellett volna vetnem ennek az egésznek.
Viszont akkor még örültem, hogy a barátságunk végre visszaállt a régi kerékvágásba. Legalábbis egy időre. Egy alkalommal az iskola folyosóján sétáltam és amikor megláttam integettem neki mire ő csak annyit szólt, hogy: ,,Most nem beszélünk, jó?” Nagyon megrémisztett. Nap végén ráírtam, hogy megkérdezzem tőle, hogy velem van -e a baj és, hogy esetleg én csináltam-e valami rosszat. Akkor azt válaszolta, hogy nem.
Pár nappal ezután megtörtént a végső csapás. Nevezhetném végső búcsúnak is de nem igazán volt ott búcsú. Ahol mindent porig égetett amit együtt felépítettünk. Ekkor már eltelt kissé kevesebb, mint egy év a konfliktusunk után.
Egy nap azt vettem észre, hogy amikor besétált az osztályterembe akkor csak szimplán elment mellettem és odasétált két barátnőmhöz beszélgetni. Nem köszönt és rám se nézett. Nem értettem és nagyon furcsának találtam a helyzetet. Következő szünetben amikor találkoztam vele gondoltam rákérdezek, hogy mégis mi ez az egész és ,hogy esetleg én bántottam-e meg valamivel. Hisztis hangon csak ennyit, tudott ismételni: ,,Nem, nincs semmi baj csak most nem tudom miért de nem érzem úgy, hogy akarok veled beszélgetni.”
Próbáltam szóra bírni hiszen ha így érez annak valami oka van. De nem mondott semmit. Számtalan üzenetet írtam neki de meg se nézte. Egy idő után feladtam a próbálkozást és mindenhol letiltottam.
Onnantól megszűntem számára létezni. Másoknak el tudta panaszkodni magát, hogy milyen rossz ember vagyok és úgy állította be, mintha én lennék a főgonosz a történetünkben. Ami a legjobban fájt, hogy meg se magyarázta miért tette. Ezek voltunk mi. Így értünk búcsú nélkül véget.
Author: Berecz Klaudia
Berecz Klaudia vagyok, 2007. április 26-án születtem Budapesten és jelenleg is a fővárosban élek. Jelenleg színművészeti szakgimnáziumban tanulok. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Irodalmi Rádió tagja lehetek, köszönöm! Az írás mindig is fontos része volt az életemnek. Egyfajta menekülés is számomra ahol kiadhatom magamból az örömöt és a bánatot is egyaránt. "Akkor tudok igazán önmagammal lenni, amikor írok. Ez egyfajta utazás a bennem lakó lélek megismerésére, mert minden történetemben picit benne vagyok én is." ~Nina Collins~
Egy válasz
Megértem a fájdalmad. Az a legrosszabb, amikor a másik még csak nem is őszinte. Úgy csinál, mint ha minden rendben lenne, miközben ő már rég eldöntötte, hogy vége.
Szeretettel: Rita