Csak a csend vonul át
a felhőkkel
minden nap ugyanúgy.
Maszkba zárt valóság
az utca, a tér, az ember.
Kitöretlen arc, mosolytalan,
felkiáltás nélküli robotlét
a burába zárt földgolyó
kellős közepén,
ahol vagyunk.
Csak a csend vonul át
a felhőkkel.
A nap sem néz ide már,
jelentéstelen tekintetek
állják az idő próbáját,
akár egy kitöretlen vulkán,
melynek magjában folyton éled
pár kioltásra váró gondolat.
Robotlétben eltűnő eszmék
figyelnek.
Csak a csend vonul át
a felhőkkel,
minden nap ugyanúgy.
Author: Tarrósi Éva
Irodalomimádó vagyok. Gyerekkoromtól a könyvek világában élek. Mostanra tartozékom lett az alkotás: felold, feloldoz, felszabadít és magával ránt, árnyalatoktól függetlenül. Szeretem az egyszerű jelentéstartalmakat, kevesebb színnel, több dinamikával. Írásaim spontán ötletekből születnek, megélt érzelmek mintázatából gyúrok verseket és történeteket, hogy örökkévalóvá lehessen egy-egy pillanat. Különös érzés, ha a szövegek közben átitatódnak valahogy az ideák világának tintapárnáján valami jól ismert, megnyugtató szellemiségben.