Mikor majd újra hiszel

Építs templomot lelked összetört darabjaiból,

vagy egy üvegházat, melybe fény és meleg szorul.

Vonulj vissza oda, ha olykor túl zajos a világ.

Kell egy menedék, hol a szív kipiheni magát.

A kulcsot tartsd csak magadnál, ha ez biztonságot ad.

Kell néha a csend és néhány rendezett gondolat.

A szél oly sokszor tépázta arcod, hajad, kabátod.

Ha megpihentél, állj fel, s mondd: Újra készen állok!

Fordítsd el a kulcsot és nyiss ajtót, de csak résnyire:

süvít még kint a szél, nem tudhatod, hogy mennyire.

Aztán jöjjön az első lépés, talán bizonytalan,

és a meggyőződés: újra meglelem önmagam.

A tél sötétjében is felderengnek fények, lángok,

útjelző fáklyák vagy kedves, pislogó parányok.

Szél hangjába bújva zúgnak csilingelő talányok,

ha azt suttogják, „Menni kell!”, nem szabad megállnod.

Nem baj, ha minden lépésednél elfog az izgalom,

utadon vezet majd a mélyen élő bizalom.

Társak fognak kézen, de most még nem kell több, ez elég.

Kirajzolódik sok régi, s néhány új kötelék.

Köztük lesz, vagy majd eljön, aki újra hazavezet.

Tartod majd, vagy elereszted végül azt a kezet.

Az élet egy térkép, útja nem tudod, merre visz el,

de dönteni könnyebb lesz, mikor majd újra hiszel.

Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.