Mákos guba ünneplőben

Minden családnak megvannak a saját tradicionális ételei az év minden jeles eseményére, legyen ez egy bizonyos módon elkészített húsleves, vagy a bundás kenyér édesen, kalácsból. Azonban most valami különlegesebbre gondoltam.

-Végre! – szökkentem a konyhába.

-Óvatosan! – szólt rám édesanyám – A végén még elesel.

-De olyan izgatott vagyok! Végre egyedül is elkészíthetem a mákos marit. – örvendeztem. Ez a mi családunk karácsonyi édessége, a mások guba helyett. Nálunk azt senki sem szerette, így anyukám kreatív volt. Egy régi szakácskönyvben talált egy receptet, amit aztán a saját ízlése szerint megváltoztatott, míg végül valami teljesen más lett belőle, csak a neve maradt ugyanaz; mákos mari. Intett is sokszor, hogy egyedül ne próbáljam meg, mert ez a recept egyelőre csak az ő fejében van meg. Tíz éves koromig kellett várnom, hogy rám merje hagyni a dolgot, mert ez egy karácsonyi különlegesség, és karácsonykor mindennek tökéletesnek kell lennie!

-De sokáig fog tartani. Kissé pepecselős étel. – figyelmeztetett. Igazából csak azért tartott sokáig mert vendégeket vártunk másnapra, így tizenkét személyre elegendő mennyiséget kellett csinálni belőle.

-Annál jobb! Úgyis csak ücsörögnék a tévé előtt. – legyintettem, ugyanis a testvéreim ezt csinálták, amíg be nem lettek fogva a nagymamám által káposztát tölteni. Bárhol voltunk, bármit is ünnepeltünk töltött káposzta mindig volt az asztalon. Születésnap? Töltött káposzta! Húsvét? Töltött káposzta! Esküvő? Töltött káposzta! Az első novellád antológiába került? Töltött káposzta!

Miközben csinálgatták nagymamám a gyerekkoráról mesélt, amit mindig örömmel hallgattunk. Közben apróbb szüneteket tartva, hogy az akkor nyolc éves húgomnak is megtanítsa a töltött káposzta legtökéletesebb tekerési technikáját.

Ezalatt édesanyám elém tett két nagy zacskónyi kiflit.

-Számolj ki belőle tizenötöt, aztán vágd őket karikára! – jött az első utasítás, közben egy tálat is tett oda, amibe a kiflikarikák kerültek – Ne felejtsd el, hogy a kifliknek szikkadnak kell lenniük. Ez nagyon fontos. – mondta. Bólogattam és felkarikáztam a tizenöt kiflit. Mivel száraz volt, meglepően gyorsan haladtam. Kutyánk elvarázsolva figyelte az eseményeket, így hát titokban adtam neki egy karikát – Most pedig forralj fel 9 deciliter tejet és tégy bele egy evőkanál vaníliás cukrot. – így is tettem, majd elővettem a spejzből a „süteményes dobozt”. Ebben tartottunk mindent ami a sütéshez szükséges, például a nagy kiszerelésű vaníliás cukrot. Anyukám szerint ez jobb, mint a kis zacskós. Akkor még nem értettem, hogy a kettő miben más, de felnőtt fejjel rá kellett jönnöm, hogy van különbség cukor és cukor között.

A tej hamar felforrt, és ezt nagyon szerettem benne. Úgy tűnt, még a víznél is hamarabb eléri a forrási pontot. Ezt követően anyukám utasítására a kifliket leforráztam ezzel a vaníliás tejjel és félre tettem.

-Most jön a krém! – mondta anyukám, miközben ő a másnapi ebédre szükséges dolgokat készítette elő. Máig nem értem hogy tudott ennyi mindenre figyelni. Az én figyelmem maximális oszthatósága csupán kettő – válaszd el kilenc tojás sárgáját és fehérjét!

Mivel voltak tyúkjaink tojásban sosem volt hiány, de mindig nehézséget okozott a szétválasztása. Azonban valami elképesztő csoda folytán most mégis sikerült. Ezt követően a tojás sárgájához hozzáadtam 36 deka margarint és 36 deka cukrot és ezeket habosra kevertem. Ezután jött az, ami azóta is a kedvenc részem. A megduzzadt kiflikarikákat beleforgattam ebbe az édes masszába. Nem bírtam megállni, hogy meg ne kóstoltam.

-Na, jó lett? – mosolygott rám édesanyám.

-Tökéletes! – érintettem össze mutató és hüvelykujjamat – Tiszta ügyes vagyok! – nevettem.

-Meg szerény is. – társult hozzám anyukám, közben egy zsírral kikent tepsit tett elém. Mindig mindenhez zsírt használtunk olaj helyett, mert azt a szüleim egészségesebbnek tartják. Na, de persze a zsírt nem a boltból vásároltuk! Anyukám mindig vett egy szép adag szírszalonnát, aminek a kifőzött zsírját használta még a süteményekbe is! De azok a sütemények olyan finomak lettek, hogy hírük ment!

Mielőtt még tepsibe tettem volna az édességemet volt még egy-két dolgom… vagyis inkább csak anyukámnak. Én csupán állhattam és nézhettem, ahogy a 30 deka mákot ledarálja. Nem használhattam a darálót, pedig nem tűnt nehéznek. Csak kapcsolgatni kellett a gombokat… Ó én balga, hogy mekkorát tévedtem!

-Amíg ezt darálom, bonts ki két üveg meggy befőttet! – mutatott a spejz felé, és már mentem is. Saját meggy volt, amit júniusban kínok között magoztam a testvéreimmel, de milyen jól jött a hidegebb hónapokban! Letettem őket a pultra és nekileselkedtem, hogy kibontsam az egyiket. Ez egyértelműen nem ment nekem. Éppen kérni akartam apukám segítségét, amikor anyukám megemelte a befőttes üveget és a tetejét a pulthoz ütötte párszor miután az könnyedén kinyílt ezt megetette a másik üveggel is és visszatért a daráláshoz. Miközben pedig leszűrtem a meggy levét azon tanakodtam, hogyan lehetséges az, hogy ekkora ütéstől se a pultnak se az üvegnek nem esett baja. Miféle varászerő birtokában lehet az én édesanyám?

A meggyet és a darált mákot odakészítettem a kiflikarikák mellé és jött a nem túl mókás része. A tepsi aljára a krémes kifli egy harmadát terítettem, aztán a darált mák felét, majd a meggy befőtt felét és ezt megszórtam fahéjjal. Utána a kiflik második harmada következett, arra a darált mák második fele, a maradék meggy és ezt újra megszórtam fahéjjal, amire a kiflik utolsó harmada került. Végezetül a tojásfehérjéket kemény habbá vertem és beterítettem az egészet. És betoltam az előmelegített sütőbe.

-Száznyolcvan fokon, fél óra. – adta meg utolsó instrukcióját anyukám, amit maradéktalanul teljesítettem.

-Készen vagyok! – tettem csípőre két kezemet.

-Majdnem. – mutatott anyukám a kuplerájra ami a sütés után maradt, de nem estem kétsége.

-Imola, szeretnél kapni egy tábla csokit? – fordultam a húgomhoz, akit egy tábla boci csokival bármilyen házi munkára rá lehetett venni. Nagyon hiányzik már ez a szokása!

Amíg a húgom eltakarított utánam, segítettem apukámnak behozni a műfenyőt és a díszeket. Elvből nem volt soha „elő” fenyőnk. Gyerekként még nem értettem, de felnőve ízléstelennek tűnik egy halott fát feldíszíteni és azalatt ünnepelni a szeretet ünnepét. Tökéletes a műfenyő, ami eddig életem minden karácsonyán jelen volt és remélem még sokáig így is lesz.

A díszítést ott kellett hagynom, hogy kivegyem a mákos marit a sütőből. A fehérje aranysárgára pirult. Igen, ennek így kell kinéznie! Bólintottam elégedetten és a konyhapulton hagytam.

Miután feldíszítettük a fát, a húgom választhatott a névnapi csokoládé halmomból egy neki tetszőt. Csupán egy szabály volt: a belga trüffel tilos! Nem voltam nagy csokoládés, de ezt az egyet mindenek felett! Szerencsémre ezt a szüleim jól tudták és tőlük egy doboznyit kaptam belőle.

Mivel a névnapom decemberben van, ahogy a mikulás nap és minden előajándékozás, így karácsonyra rengeteg csokim fel szokott halmozódni. Manapság sem szeretem annyira a csokoládét, ezért egy szép kis kosárba teszem minden bonbonomat, amit a nappaliban hagyok. Még így is sokáig tart, amíg elfogy, de legalább megoszthatom a családommal.

Első mákos marimat este meg is kóstoltuk, de csak miután ettünk a nagymamám által főzött halászléből – amit azóta sem szeretek, és a töltött káposztából.

Nekem ízlett a süteményem, és a családom is egyetértett abban, hogy mostantól minden évben nekem kell megcsinálnom. Valóban így lett.

A karácsonyt mindig is ez tette széppé. A család és a tradíciók sokasága. Például a kihagyhatatlan töltött káposzta a mákos mari és az, hogy vacsora után a fenyőfa fényénél nagymamám vezénylésével karácsonyi dalokat éneklünk, majd körbe ülünk és átbeszéljük az év legszebb emlékeit. Ami után megajándékozzuk egymást, de ennek is külön módja van nálunk. Egyszerre csak egy valaki kapja meg az ajándékát, és így haladunk végig a családon, miközben jól nevetünk az adott ajándékhoz kapcsolódó vicces történeteken. Ebben én vagyok a rekorder, mivel egyszer már augusztusban megvettem az anyukámnak szánt ajándékot. De hát pont ott volt és minden születés és névnap az év első felében van. Azóta is sűrűn járok így, a családom minden tagjával.

Ami viszont gyerekkorom minden karácsonyát felejthetetlenné tette, az nem más mint az én édesanyám, aki mindvégig talpon volt és kézben tartott mindent, amíg elég idősek nem lettünk ahhoz, hogy ránk bízhasson ezekből néhányat. Mintha az év ezen szakában valamiféle rejtélyes szupererőt szerezne, ami egészen szilveszterig kitart.

Talán egyszer majd megértem és átérzem, de addig ez a titokzatos anyuka erő a karácsonyi misztériumok között állja meg a helyét.

 

 

Hozzávalók (12 személyre):

 

15 szikkadt kifli

9 dl tej

36 dkg Rama margarin

9 tojás, 36 dkg cukor

1 vaníliás cukor

30 dkg mák

2 meggy befőtt

fahéj-ízlés szerint

a tepsi kikenéshez zsír

 

Elkészítés: A kifliket karikára vágjuk, a vaníliás cukorral ízesitett tejjel leforrázzuk és állni hagyjuk. Közben a margarint, és a tojássárgáját a cukorral habosra keverjük. A megduzzadt kifliket belekeverjük. Egy zsírral kikent tepsi aljára egy sor krémes kiflit terítünk. A darált mák felét rászórjuk, és a meggy felével befedjük. Fahéjjal megszórjuk, majd ráterítjük a kifli második harmadát, erre a maradék mák és a maradék meggy kerül. Ismét fahéjat szórunk rá és a maradék kiflikarikákkal befedjük. A tojások habbá vert fehérjét a tetejére kenjük és előmelegített sütőben 180 fokon fél óráig sütjük.