Karácsonyi ajándék

Ha kicsi gyermek lennék azt kérném karácsonyra

jöjjenek vissza a szüleim ez alkalomra.

Felnőtt vagyok már régen, és annak sem fiatal,

vágyom mégis, hogy visszahozná őket egy angyal.

Együtt ünnepelnénk a kis házban úgy, mint régen,

elmerülnék fán ragyogó sok kis gyertyafényben.

Érezném szeretet illatát, mely felém árad,

megcsókolnám mindkét kezük, amely értem fárad.

Milyen szép is lenne, hogy ha beteljesülhetne,

az igazi ajándék a jelenlétük lenne.

Ami elmúlt egyszer, az soha sem tér már vissza,

az emlékezet, mely a múltat felszínre hozza.

A szívemben élnek, mindvégig míg az csak dobog,

csak a gyermeki lelkek az igazán boldogok.

A test folyvást öregszik, majd el is fárad végül,

de a lélek az fiatal maradhat legbelül.

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

3 Responses

  1. Kedves Rita! Szívből jövő soraidat a „szeretet illata” hatja át. Kinek lelkében ilyen szép emlékek élnek: boldog. Szeretettel: Zoé

Hozzászólás a(z) Tóth Lászlóné Rita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Merítés

Benne élsz a mában, vagy a múlt mocsarában ragadva várod a szikkadást? Iszapos testedet majd tisztára mossa — egy felhőszakadás? A sárban gázolsz újra… Lábad

Teljes bejegyzés »

Színes madár és tarka agár

Színes madár és tarka agár Mindenki másként látja a tavaszt. Az én fantáziám színes madárnak és nagy tarka agárnak. Egyik kecsesen lépdel,gyengéden ébreszti a virágokat.

Teljes bejegyzés »

Egy szerelmes világ

  Egy szerelmes világ Van egy csodás világ, hol a szerelem édes, mint a lépes méz, hol a lelkek egymásra találnak, és a szívekben béke

Teljes bejegyzés »

Édes szerelmes csókok

   Édes szerelmes csókok   A csókod ízétől a szerelmünk örökké édes.   Az első szerelem, mikor bókol, édesen csókol.   Van egy szép világ,

Teljes bejegyzés »

A születés

  A születés   Itt vagyok, felsírok, figyelj reám, én édesanyám!   Én élek. Nem félek. Mert megszültél, drága jó anyám.   Nézz reám, egyetlen

Teljes bejegyzés »