Egy régi, poros boltocska sarkában, egy polc tetején pihent egy különleges üveggömb. Kicsi volt, alig nagyobb egy alma nagyságánál, mégis olyan részletességgel mutatott be egy karácsonyi falucskát, hogy az ember szinte érezte a frissen sült kalács illatát. A gömbön belül hó hullott, apró házikók álltak a főtér körül, közepükön pedig egy hatalmas karácsonyfa emelkedett. De a gömbnek volt valami különös varázsa is: ha valaki hosszasan nézte, úgy tűnt, mintha az apró emberek mozognának odabent, és mintha a harangszót is hallani lehetett volna.
Éveken át ott pihent a polcon, mígnem egy téli napon betért a boltba egy kislány, Mira, édesanyjával. Mira éppen csak ránézett az üveggömbre, de azonnal tudta, hogy valami rendkívüli dologra bukkant. „Anya, nézd ezt! Ugye megvehetjük?” – kérlelte. Az anya vonakodott, de végül, látva Mira csillogó szemeit, engedett. Így az üveggömb új otthonra lelt.
Mira aznap este alig várta, hogy lefeküdhessen. Az üveggömböt óvatosan az éjjeliszekrényére helyezte, és addig nézte, míg a hópelyhek szelíden le nem hullottak a falucska házaira. Ahogy a lámpa fénye megcsillant a gömb üvegén, Mira különös érzést tapasztalt: mintha a szobája elhalványult volna, és helyette egy hideg, friss levegőjű főtéren találta volna magát.
Ott állt a karácsonyi falucska szívében. A tér zsúfolásig tele volt emberekkel: gyerekek szánkóztak, az asszonyok forró almabort árultak, és a falu lakói egy hatalmas karácsonyfa körül énekeltek. Mira csodálkozva nézett körül. „Ez az üveggömb belseje!” – suttogta magának.
Egy apró, szakállas férfi lépett oda hozzá. „Te vagy az, ugye? A lány, aki kiválasztott minket” – mondta mosolyogva. Mira nem tudta, mit feleljen, csak bólintott.
„A falunknak szüksége van rád” – folytatta a férfi. „Eltűnt a karácsonyfa csillaga, és nélküle nem gyúlhatnak fel az ünnepi fények. Nem tudnál segíteni nekünk megkeresni?”
Mira bólintott. Hogyne segített volna, hiszen ez a hely maga volt a varázslat! A férfi elvezette egy öreg házhoz, amely már régen elhagyatott volt. Mira felment a nyikorgó lépcsőkön, és a padláson talált rá a csillagra. Kicsi volt és poros, de ahogy Mira megérintette, fényesen ragyogni kezdett.
A főtéren a falusiak örömmel fogadták Mirát. Együtt helyezték fel a csillagot a karácsonyfa tetejére. Abban a pillanatban a fa megelevenedett: színes fények szaladtak végig az ágakon, a hó fehéren csillogott, és a falu harangjai zengeni kezdtek. Mira szíve tele lett boldogsággal, de érezte, hogy eljött az idő a búcsúzásra.
„Köszönjük, hogy visszahoztad a fényt” – mondta a szakállas férfi. „Mostantól mindig ott leszel velünk, hiszen aki szeretetből cselekszik, annak emlékét nem feledjük.”
Mira hirtelen újra az ágyában találta magát. A szobája csendes volt, az üveggömb pedig ugyanott állt az éjjeliszekrényen. Most azonban valami megváltozott: a karácsonyfán belül a csillag ragyogott, és Mira biztos volt benne, hogy minden, amit átélt, valóban megtörtént.
Mira minden évben elővette az üveggömböt, és mesélt róla a családjának. Az apró karácsonyi falu története szájról szájra járt, és mindenkit emlékeztetett arra, hogy a karácsony igazi csodája nem az ajándékokban, hanem az emlékekben és a szeretetben rejlik.
Az üveggömb pedig továbbra is ott pihent az éjjeliszekrényen, fénylő csillaggal a közepén, mintha csak azt mondaná: „A szeretet mindig megtalálja az utat.”
Author: Mahler Csaba
Mahler Csaba vagyok, harminckilenc éves író és költő, Gyomaendrődről, ahol családommal – feleségemmel és kisfiammal – élek. A versírás számomra már 2008 óta fontos része az életemnek, amikor megjelentek első alkotásaim, melyeket egy kis kötetben örökítettem meg. Az élet mélyebb rétegei és érzelmei már fiatalon inspiráltak, és ezek az érzések gyakran visszaköszönnek a verseimben. 2014-ben megismertem feleségemet, Katica személyében, aki mellett kreatív energiáim igazán szárnyra kaptak. Közös alkotásaink a helyi újságban is megjelentek, majd 2016-ban létrehoztuk a Gyomaendrődi Toll nevű havilapot, ami kulturális értékeket közvetített a város számára. Miután kisfiunk, Magor megszületett 2017-ben, szüneteltettük az újságírást, hiszen ő igényelte minden figyelmünket. Mivel munkám sok időmet elveszi, ritkán van alkalmam írni, de amikor tollat ragadok, fantáziám szabadon áramlik. Verseimet gyakran mély érzelmek ihletik, egy-egy dal, kép vagy érzés által. Megzenésített verseim – mint például „Pillantás” és „Eltévedve” – különösen fontosak számomra, és a szeretet, a szerelem vagy az összetartozás érzését közvetítik. Egyedül, csendben szeretek alkotni, ilyenkor gondolataim mélyre áshatnak, költői képeim pedig gyakran titokzatosak és sejtelmesek. Alkotásaimban mindig egy darabot adok magamból az olvasóknak vagy a zenén keresztül a hallgatóknak. Hobbim a vers- és szövegírás, és hiszek abban, hogy az irodalom és a mesterséges intelligencia jól kiegészíthetik egymást. Youtube csatornámon megzenésített...
