Storyville Jazz Band

Storyville Jazz Band

Egy tizenéves srác esőben, hóban, napsütésben délutánonként az iskola után sietősen szedte a lábát Sopron központjából a mesés Lőverekbe.

Nem a táj szépsége, nem a gyaloglás mint sport érdekelte, hanem a mesterével való találkozás a Lővér bárban, akinek dobszólóját már messziről visszhangozták a fenyvesek.

Ezek az évek tanulással, a zene iránt érzett alázattal mélyen bevésődtek az ifjú szívébe, gondolatvilágába.

Az első dobfelszerelés maga volt a megtestesült álom. Egy ódon, pókhálós padlásról került elő, hogy felújítva, új köntösben elindítson a polgári foglalkozás mellett egy művészi karriert is.

A megélhetés és a zene iránt érzett elkötelezettség, rajongás nem esett egybe, de tökéletesen kiegészítették egymást. A soproni Lőverektől a szegedi színházban dübörgő vastapsig ötven év telt el. Átlépni egyetlen lépcsőfokot sem lehetett.

Sopron pezsgő gazdasági és kulturális fellendülése a 70-es évek végére a középiskolások életére is hatással volt. A kötelező egyenruha már nem az uniformizált fiatalokat jelentette, hanem a tanulási lehetőséget, a tehetség kibontakozását, az emberi szabadságot.

A garázsokban a tökéletes hangulatot a hangszórók ordítása, a hangerő maximális fokozatra való csavarása jelentette. A lakótelepek ablakai remegtek, fülsiketítően zümmögtek a „gyönyörtől”. Az ott lakók ezt a hangzavart, a ritmusos dübörgést nemigen díjazták.

Kezdetben felháborodva kiabáltak, később beletörődve ismerkedtek a merőben új dallamokkal.

A zenei közízlést gyökerestül átformáló beat hatására gomba módra szaporodtak a fiatal együttesek, akikért a lányok egy-egy koncert végén „visítva” lelkesedtek.

Igen népszerűek voltak az ötórai teadélutánok.

Lassan befogadták a country (amerikai népzene) és a jenki (amerikai modern zene) újnak számító stílusát.

Az ifjú életében a gondtalan békeidőknek az érettségivel vége szakadt.

A katonaság Budapesten nemcsak a haza védelméről szólt, hanem a jazz tanszak növendékeitől vett magánóráktól volt túlzsúfolt.

A szegedi egyetemi évek megalapozták és eldöntötték, hogy a művészi és polgári foglalkozás között nem kell választani. A kettő jól kiegészíti egymást.

„A” kategóriás zenész lett!

Aki valameddig élt Szegeden, nem tud menekülni a város bűvköréből. A család végleg itt telepedett le.

1997. megalakult a STORYVILLE JAZZ BAND.

Az ifjú tehetségek találkozása sorsszerű volt, együtt zenélést és barátságot hozott egy életre. Az azonos érdeklődésű, szenvedéllyel és tehetséggel megáldott emberek mágnesként vonzották egymást. Ez így volt és van ma is!

A dob, a hegedű és a zongora mellé magától értetődően csapódtak a többi hangszerek.

A STORYVILLE JAZZ BAND a nevével fémjelzett szórakozó negyed tradicionális slágereiből állította össze repertoárját, ezzel is megidézve a kor és a hely hangulatát.

A zenekar névadója és vezetője: Háló Pál.

Joe Murányi, az élő legenda, aki mögött ott volt ARMSTRONG szelleme. Sorsdöntő találkozás volt a műfajjal elkötelezett zenésszel. Tudta, hogy termékeny talajra hullik minden szava, tanítása.

Élete végéig személyes jó barátságot ápolt a zenekarral. Sokat zenéltek együtt Szegeden, az ország különböző nagyvárosaiban, külföldi turnékon, fesztiválokon.

Az együttes számára Joe Murányival való közös muzsikálás egy életre szóló ajándék, a legnagyobb elismerés a művészi pályán.

Felsorolni is nehéz azokat a hírességeket, akik felléptek sok-sok éven keresztül a DIXIE-GÁLÁN,

a Dom téren (11 év).

20 év a Szegedi Nemzeti Színházban és Kisszínházban, valamint Újszegeden a Szabadtéri színpadon, a városi központi rendezvényeken, klubokban – mindez sok-sok ezer boldog rajongót jelent a jazz világában.

A HOT JAZZ BAND, a BENKÓ DIXIELAND BAND, a BUDAPEST RAGTIME BAND számos jeles alkalommal a STORYVILLE JAZZ BAND vendégei voltak egy-egy koncerten.

Amikor a Storyville anyagát megkaptam, csak több kilóra való adathalmaz volt, fényképekben, cikkekben.

Ahogy egyre mélyebbre ástam, számomra határozottan körvonalazódott egy nagyon tiszta, minden sallangtól mentes zenei pálya, ahol a tehetség győzedelmeskedett.

Az a soproni srác, aki sok-sok évvel ezelőtt elindult a Lőverekből, hogy dobos legyen, csodálatos művészi pályát futott be.

Fellépések hosszú sora bizonyítja, hogy a hazai és külföldi rajongók megkedvelték ezt a fajta örömzenét és művelőit. Amikor a város vezetői fontosnak tartották azt a zenei tartalmat, melyet a STORYVILLE JAZZ BAND képvisel, a zenekar szárnyalt, a közönség ujjongott. Akkor sem adták fel, amikor az anyagiak határt szabtak a lehetőségeknek, csak sokkal többet dolgoztak.

Mélységes tisztelettel és szeretettel fejet hajtva a tehetség előtt:

Lászlóné Háló Erzsébet

Author: Lászlóné Háló Erzsébet

Születtem 1947-ben Kapuváron. Itt jártam általános iskolában majd középiskolában. Szorgalmas, jó tanuló diák voltam. Az a közösség, melynek én is a tagjai közé tartoztam, idejében megtanította, hogy „jól csak a szívével lát az ember”. Sokat olvastam, tagja voltam a színjátszó körnek, mindkét iskolában én voltam az állandó versmondó. Felsőbb iskoláim: népművelés – könyvtár, történelem és magyar szak. Általános iskolában tanítottam egy alföldi faluban miniszteri kitüntetéssel. A boldog békeidőnek akkor lett vége, amikor a férjem beteg lett. A gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan diagnózis, alzheimer-kór, amely 12 évig tartott. A fájdalmat, a keserűséget, a tehetetlenséget éjszakánként írtam le, amely olyan volt, mint egy terápia, amitől könnyebb lett minden. Kezdetben csak magamnak, később már azért is, hogy a rászorulóknak segíteni tudjak. Sok könnyel született a „Tükör által torzítva” /172 oldal/ című írásom, amely arra vár, hogy valaki felkarolja és eljusson mindazokhoz, akik hasonló körülmények között ápolják a szeretett hozzátartozót. Sajnos az alzheimer-kór nem válogat. Nem számít a bőrszín, az iskolázottság, a hovatartozás, kíméletlenül lecsap. Nem tudják még gyógyítani, a betegek száma pedig egyre nő. A férjem halála után előadásokat tartottam a témában, de ez kevés! Az egyik barátnőm, aki szintén írogat, arra biztatott, hogy a meglévő anyagot szűkítsem le és adjam be az „Életmese Pályázat”-ra....