„NÉHA FURCSA HANGULATBAN…”
Szeretném megosztani veletek a szombat esti élményemet, aminek még most is hatása alatt állok.
2025.01.11 Szombat este, helyszín
Budapest , Papp László Budapest Sportaréna
1960-70-es évek együttese,a legendás Illés zenekar 60 éves munkásságának elismerése.
” TISZTELGÉS ILLÉS 60″- címmel meghirdetve.
Hatalmas tömeg és várakozás, telt ház.
A műsorban kortárs zenekarok játszották el az együttes legismertebb számait.
Az egyik zenekar előadásán váratlanul,- meglepetésként,!- megjelent, -két szám erejéig- az Illés zenekar, kettő , életben lévő tagja, a Szörényi -Bródy szerzőpáros
A közönség hatalmas ovációval és tapssal köszöntötte a két legendás zenészt.
Számomra rendkívüli élmény volt fiatalságom legmeghatározóbb korszakát, a zene által újra átélni. A fellépő együttesek kiválóan játszották el a
régi dalokat ,mindenki hozzátéve, és a saját stílusával megfűszerezve a jobbnál jobb zeneszámokat.
Minden elismerésem és tiszteletem az előadásukért. Nagyon színvonalas volt mindegyik együttes előadása.
Az együttesek fellépése között még remek kortörténeti összefoglalót is hallhatunk azokról az évekről.
A közönség lelkesen énekelte a zenekarokkal együtt, szinte az összes dalt,hatalmas ovációval
és tapsviharral köszönték meg az előadást.
Azt gondolom, hogy méltó elismerés volt az ILLÉS EGYÜTTES 60 éves munkásságáért. Megérdemelt tisztelgés.
Nagyon örülök, mert úgy érzem,hogy ezek a dalok még most is élnek, és aktuális a mondanivalójuk, hiába telt el ennyi év!
Az újszerű feldolgozások azt hiszem sokáig életben fogják tartani az Illés együttes fantasztikus szerzeményeit.
A LEGENDA ÍGY ÉLNI FOG ÉS SZÁRNYAL
TÖBB GENERÁCIÓN KERESZTÜL!
Azt hiszem, hogy szombat este 2025.01.11-én nagyon sokan örültünk együtt, hogy volt egyszer egy ILLÉS zenekar,
az 1960-70-es években, akik kiváló műveket alkottak az emberek örömére és szórakoztatására .
F.V.
2025.01.12. Vasárnap
Author: Fekete Virág
Jakkel Sándorné, Fekete Virág vagyok. Miskolcon születtem 1956. 05. 03-án. Születésem óta itt élek. Szeretem ezt a várost. "Nevét is virágát is tudom." Először is szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért, hogy az alkotóközösség tagja lehetek. Szívből örülök, mert az első irodalmi sikeremet is az Irodalmi Rádiónak köszönhetem. Mióta megtanultam olvasni és írni azóta ez a kedvenc hobbim. Mindig óriási vágyat éreztem magamban az írás iránt, ezért a 2000-es évek elején részt vettem egy újságíró és írói tanfolyamon is, hogy az írás rejtelmeit jobban elsajátítsam. Az írói alkotásaim valahogy mégsem sikerültek, a kukában végezte mind. Mostanában viszont megérintett egy történet, aminek hatására ismét írni kezdtem. Novellát is küldtem pályázati felhívásra. Jelenleg is dolgozom egy könyvemen. Úgy gondolom soha nem késő elkezdeni azzal foglalkozni, ami ennyire közel áll az ember szívéhez. Nekem az írás a szenvedélyem.

