Az én társam

Az én társam

Az én társam a bánat.
Mindenhová együtt megyünk,
Jól ismerjük egymás ráncait,
mit ránk rajzolt futó életünk.

Az én barátom a magány,
Tán mindig velem volt, nem tudom,
De azóta már jobban érzem,
Vagy csak most így gondolom.

Az én testvérem könnyruhában
Lép be hozzám az alkonyon
S velem marad, míg jön a reggel,
akkor csókol csak homlokon.

Az én asztalom köré ülnek,
megidézünk sok szép napot,
mikor őket még nem ismertem,
s vártam boldogan holnapot.

Velem vannak már mindörökre.
Létüket lassan megszokom.
Hang nélkül kérdeznek, érzem,
s lassan virágzik válaszom.

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »

Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Félek

Magányos órák börtönében elönt a félelem, Az idő hozzám oly kegyetlen és végtelen. Reményt vetnek rám az ígéretes csillagok, S néha sírnak velem együtt az

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Égi léptek

Égi lépteid nyomában járok, Hisz éltetnek téged az égi álmok. Szabadságod lángol bennem, Itt ragyog minden egyes versben.   Rímekre írom a madár szárnyalását, Átadom

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Időtlen menedék

Álmaimnak hűlt helye már, Túl nagy ígéretet tett nyár. Elvesztettem egy álmot, hagytam elhalni, Most tőled próbálom a boldogságot elkapni. Számomra megállt az idő, de

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Árnyék

Szabadságra és boldog jelekre vágynék, De te most úgy ölelsz, mint egy fojtogató árnyék. Tátongó űr emészti fel most érzelmeim, Sírnak a meg nem történt

Teljes bejegyzés »