Ezüst ecsetvonások cikáznak az égen,
minden zizegő levél egyenként zenél.
A vén olívafa egykedvűen tűri, hogy
kontyát vakmerően kibontsa a kerge szél.
Szitakötők szárnyai szikráznak a fényben,
ezerszínű hajtűk az ezüst frizurán,
a vakító nyári nap perzselő hevétől
a lombok árnya csalta el őket talán.
Surrogva csikorog a homok, árny közeleg,
megáll, a fa tövébe kockás pléd kerül,
egy alkalmi remete a törzséhez vackol,
gondokat feledni talán itt sikerül.
Kabócák ciripelése álomba ringat,
olyan, akár egy kéretlen vigasztalás.
Hangjuk az arcra festi egy mosoly lágy ívét,
melynek nyomát régen nem látta senki más.
Az ágak közt szűrt fény vibrál, csillogó szemcsék
aranyfénybe vonják a felszínes álmot,
a falevelek rég volt időkről susognak,
pár percre elkendőzik a valóságot.
A megnyugvást meglelte, s továbbment a vándor,
de előbb még a fatörzsön hagyta kéznyomát,
azt nem látni már, de hálás simogatása
megmelengette az erek hálózatát.
Százéves élő emlékezetében mától
ágai közt megjelenik egy új fonat,
s az éjszaka hűvös harmatja belemossa
a nap hevét, az álmokat, az arcokat.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
