Kincses doboz

Kincses doboz
Egy régi polcon, fiók rejtekén
talált jószág, vele szemben én,
bátortalan ujjam felé merészkedik,
merjem-e kinyitni, mélyén mi lakik?

Ha feltárom titkát, ad vagy megsebez ?
Tépett lelkemre mi vár, az vagy ez?
Bársony bőre biztat, hihetnék neki,
de néma a szívem, visszatart valami.

Az emlékek szava súlyos, mint a kő,
vízbe dobtam egyszer, most is gyűrűző.
Mintha a forgószél elrepítene,
úgy érzem ütését, elvisz messzire.

Oda, ahol hittem, együtt nevetünk,
Kézen fogva mindent legyőzhetünk.
A forgószél egymástól messzire dobott,
nem találunk többé boldog holnapot.

Ki itt, ki ott, magányos fenyők,
sodródunk, tántorgunk a jövő előtt.
A dobozban belül bármi is lakik,
nem igaz, amit súg, szépen hazudik.

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Parfüm Múlt ragyogását felidézi szívemben, ennyi az enyém. Elhalványodik mégis színekben lüktet, hullik rám a fény. Felnyílik újra, hogy sosem feledjem el: Éltünk. Te meg

Teljes bejegyzés »

Csigaházamban Csigaházam nyitva. Míg fordul az idő, Benne növekszem én, mint fűszál, zsendülő. Még véd a csend szava, kint tombol a világ. Egyre feljebb jutok,

Teljes bejegyzés »

Tavasz Nap sugarában szerelmed még átölel hajnali fénnyel. Téli álmomból fagyott szívem felébred, üzensz, s megértem . Author: Törteli Tücsök Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna

Teljes bejegyzés »

Bolyongás Szabály kövein jártam mindig, biztos ösvény lábam alatt, évtizedes fák árnyékában – hittem- életem jól halad. – Most lassan eljön mesém vége, mégsincs boldog

Teljes bejegyzés »

Visszajövök Bárhová vitt az út, bárhová szálltak évek, eljön majd az idő. Tudd: én visszatérek. Bármilyen forgószél forgatja a rögöt, egyszer újra csönd lesz. Tudd:

Teljes bejegyzés »

Megint tavasz Olyan tavasz van, mi puhán átölel, elhiteti velem, újra élni kell. Ringat, dúdol nekem édes dalokat, szállni tanít megint bágyadt madarat. Átmelegít, íze

Teljes bejegyzés »