Valamikor valaki voltam,
vagy ezt csak én magam gondoltam?
Ám, ha netán így is volt egykor,
mit tettem, devalválta a kor.
Elrohant az idő felettem,
mi szép és jó volt, nem feledtem.
Kit érdekel a múltbeli kincs,
ami mostanra már sehol sincs?
Jöttek, jönnek új kihívások,
kezdeni velük már nem tudok,
felülmúlja a képességem,
bosszant, kikezdi egészségem.
De míg van, ki türelmes, kedves,
bár oly kínos, mégis érdemes
elfogadni, nem megy sok minden,
csak a szeretet az én kincsem.
Author: Tóth Lászlóné Rita
Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.