Az utolsó szó

A férfi az asztal fölé hajolt, kezében reszketett a toll. A tinta sercegett a papíron, ahogy a betűk lassan egymásba fonódtak. A gyertya imbolygó fénye árnyékokat rajzolt a falra.

Odakint a szél csupasz ágakat rázott, mintha a tél meg akarná torolni az utolsó nyomokat is, amelyeket a nyár hagyott maga után. A ház régi volt, a falai nedvesek, a padló minden lépésnél felsóhajtott, mintha belefáradt volna az évek terhébe.

A férfi megállt. A toll hegye felett megtorpant a keze. Egy szó kellett még. Egyetlen utolsó szó.

Maga elé emelte az írást. A szemében keserű fény villant, ahogy végignézett rajta. Minden mondat súlya alatt görnyedt. Minden betű a múltját hordozta. A lap tele volt fájdalommal, emlékekkel, azzal, amit soha nem mondott ki senkinek.

Odakint a templomtorony órája elütötte az éjfélt. A férfi lehunyta a szemét.

Egy életen át kereste a megfelelő szavakat. Írt, ha fájt, írt, ha szeretett, írt, ha el akart tűnni ebből a világból. De most nem maradt más, csak egy üres sor a lap alján. Egy szó hiányzott.

A szó, amit egyszer valaki kimondott neki, és amit ő sosem mert viszonozni.

Anna.

Már hallotta a hangját, látta a szeme villanását, érezte az érintését. Az arc, amit eltemetett magában, most ott derengett a gyertya sárga fényében. A hang, amit elfojtott, most visszhangzott a szobában.

Felnézett. Az ócska falióra ketyegése belesimult a csendbe. A tűzhelyben alig pislákolt a parázs.

Aztán lassan letette a tollat.

A lap szélén egyetlen szó állt. Egy szó, amit egész életében keresett. Egy szó, ami talán túl későn érkezett.

„Szeretlek.”

Odakint a szél elcsendesedett.

Author: Mahler Csaba

Mahler Csaba vagyok, harminckilenc éves író és költő, Gyomaendrődről, ahol családommal – feleségemmel és kisfiammal – élek. A versírás számomra már 2008 óta fontos része az életemnek, amikor megjelentek első alkotásaim, melyeket egy kis kötetben örökítettem meg. Az élet mélyebb rétegei és érzelmei már fiatalon inspiráltak, és ezek az érzések gyakran visszaköszönnek a verseimben. 2014-ben megismertem feleségemet, Katica személyében, aki mellett kreatív energiáim igazán szárnyra kaptak. Közös alkotásaink a helyi újságban is megjelentek, majd 2016-ban létrehoztuk a Gyomaendrődi Toll nevű havilapot, ami kulturális értékeket közvetített a város számára. Miután kisfiunk, Magor megszületett 2017-ben, szüneteltettük az újságírást, hiszen ő igényelte minden figyelmünket. Mivel munkám sok időmet elveszi, ritkán van alkalmam írni, de amikor tollat ragadok, fantáziám szabadon áramlik. Verseimet gyakran mély érzelmek ihletik, egy-egy dal, kép vagy érzés által. Megzenésített verseim – mint például „Pillantás” és „Eltévedve” – különösen fontosak számomra, és a szeretet, a szerelem vagy az összetartozás érzését közvetítik. Egyedül, csendben szeretek alkotni, ilyenkor gondolataim mélyre áshatnak, költői képeim pedig gyakran titokzatosak és sejtelmesek. Alkotásaimban mindig egy darabot adok magamból az olvasóknak vagy a zenén keresztül a hallgatóknak. Hobbim a vers- és szövegírás, és hiszek abban, hogy az irodalom és a mesterséges intelligencia jól kiegészíthetik egymást. Youtube csatornámon megzenésített...