A tor helyett én táncot lejtek… Szerettem túlvilági szonátája,
némán kért fel engem. S ma az éteri zenével karöltve, ők
ketten egybekeltek.
Elment…, szomorúságom a gyászt kérte fel a táncra,
s e közben hullott száraz könnyem, de rajtam senki sem látta…
Elment, s itt hagyott mindent mi soha nem volt az övé. Ő már
nem tőlem, hanem Isten előtt kért bocsánatot bűneiért.
Elment, s itt hagyott minket mosolygó szemmel.
Fénye összeért a csillagokkal, mi ma most vezet engem.
Elment, de csak egy kis időre! Világok közt járni, mint az élet őre.
Vitte Ő csomagját mit elvihetett, s visszahozza majd, ahogy megszületett…!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2024.09.05.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Készült, Gulyás Kinga Festőművésznő festménye alapján.
Author: Érchegyi Csaba Rudolf
Érchegyi Csaba Rudolf az Irodalmi Rádió szezője. 1970. augusztus 22-én születtem Esztergomban. Két testvérem van, egy nővérem és egy öcsém. Gyermekkoromat szülővárosomban töltöttem, ide jártam óvodában és általános iskolába. Korán elkerültem otthonról, tanulmányaimat innentől kezdve már Budapesten végeztem. Mérnök és létesítménygazdálkodó diplomával, továbbá technikusi és szakmai végzettségekkel rendelkezem. Korán lábra kellett állnom, hogy fenntartsam magam, így már huszonegyévesen vállalkozó lettem és a magam ura voltam. Édesanyám a Hungaroton hanglemezgyártó vállalat raktárházának volt az igazgatója, Édesapám pedig több mint negyven évet dolgozott a vasútnál, mint távközlési technikus. Három gyönyörű okos lányom van, Hanna, Hanga és Rebeka. Elváltam, ma Visegrádon élek és alkotom a vállalkozásom bokros teendői mellett. Az alkotás és a versírás nem olyan rég tört fel bennem, lassan három éve már, hogy tollat ragadtam, azóta is nagy szerelem… Apai ágon Móricz Zsigmondhoz rokoni szálak kötnek, sajnos Móricz Emília születési levelén kívül, nincs más emlék a birtokomban. Verseim, prózáim és filozófiáim ringatnak el este s néha velük álmodom. Első megbecsülésemet és költői elismerésemet az Irodalmi Rádiótól kaptam, mely örök emlék marad… Azóta már könyvben és újságban és megjelentek alkotásaim.