Eljött hát az alkonynak elringató ideje….
Ugyan már, ne sirad te szív azt, ami elveszett !
Hiszen annyit mesélhetsz az utánad valóknak,
Csak győzzék kísérni számos útravalódat:
Milyen volt felnőni az évszázadnak küszöbén…
Megélni szívedben zajló érzelmek küzdelmét….
Kihajtatni s elfojtani tengernyi sok reményt…
Helyt állni az élet sokszor bonyolult szentélyén.
Szívemben alkony mélységű felismerés lapul,
-Míg bent őrzöm az élet lángját őrült konokul-
„Jót tenni az életben volt a legnagyobb szépség.
S a felismerés, mégis emberhez méltón éltél….”
Lehúz lassan végül egy békés, mámoros alkony.
Szempillám csukódik, szuszogásom egyre lassul,
Mégis őszinte és hálás köszönetet mondok,
Hogy beszippanthattam csodálatos szép világunk.
Ez alkony nem elmúlás, – felismerés ideje,
Hogy az élet szép, talán még ételmes is lehet,
Hogyha nem hagyjuk, csakis magunk körül forogjon…
Ha engedjük, szívünk mások mellé horgonyozzon.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
2 Responses
„Ez alkony nem elmúlás, – felismerés ideje,
Hogy az élet szép, talán még ételmes is lehet,”
Szeretettel és tetszéssel olvastam a versed.
Rita
Kedves Rita !
Köszönöm mindig kedves szavaid !
https://youtu.be/JZ6g1svhxBo?feature=shared
Szeretettel,
Tünde