Esőcseppek

Esőcseppek kipp-kopp, egy, kettő,

hullanak egymás után az égből,

az egyhangú szürke felhőkből.

Hullanak csak szüntelen lefelé,

egyre csak egyre,

monoton susogó zenére

a föld felé.

Összegyülnek a cseppek, megpihenve az ereszen,

hogy innen tovább essenek kinyújtott kezedre,

majd kezedről, kezedre vigyázó kezemre.

És miközben ketten ott lentről

nézzük az esőcseppeket,

szomorú, rossz emlékeket feledve,

egy derűsebb jövőt remélve,

múltunkat temetve,

örömöt, sze relmet megosztva,

nyitott lélekkel, tárt karokkal

köszöntjük

a tisztító, mindent elmosó,

jövőbeli reményt hozó,

szűnni nem akaró,

egyre csak hulló,

harmatos esőt.

Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.