A falu katolikus templomának szélesre kitárt ajtaján keresztül, a zengő orgonaszó szárnyaló dallamai messze áradtak ki. Nyomában Krisztus urunkat dicsőítő ének hangjai csendültek fel a padsorokban helyet foglaló hívek, többnyire a misék elmaradhatatlan látógatói, az öregaszonyok szájából.
Az 1950-es évek elején a rendszer éles vallás és egyházellenes politikája ellenére is faluhelyen az emberek életében a vallás, a templomba járás továbbra is fontos szerepet játszott. A közösség számon tartotta ki az, aki templomba jár és ki az, aki nem. Azok, akik kerülték a templomot, komoly elmarasztalásra számíthattak.
A falu katolikus templomának padsorai a miséken mindig megteltek. Az első sorok a diákoknak voltak fenntartva, és csak ezután foglalhattak helyet a felnőtt hívek. A misék legszorgalmasabb látogatói, és legaktívabb résztvevői mindig az öregasszonyok voltak. Amikor hangos imára, vagy éneklésre került a sor az ő hangjuk hallatszott a leghangosabban, ha pedig az áldozás ideje következett el, mindig ők voltak, akik elsőként álltak fel és léptek ki a padsorokból, hogy áldozáshoz járuljanak.
Bigott vallásosságukat szerették mutogatni a templomon kívül, az utcán is. Mindig talpig feketébe öltözve, összekulcsolt kezükben imakönyvet tartva, ájtatos arccal jártak-keltek.
Egy szép napon, úgy 2-3 éves lehettem, anyám kézen fogott, hogy sétára induljunk. Így ballagtunk lassan a főutcán, amikor szembe találkoztunk az egyik vallásos öregasszonnyal. A mindig szigorú és ájtatos kifejezést öltő asszony vonásai a bájos kisgyerek láttán megenyhültek, megállt, hogy jobban szemügyre vegye a gyermeket, sőt nem csak, hogy megállt, de meg is szólította a csöppséget, vagyis engem:
– No, kisfiam meg tudod-e mondani nekem, hogy hol lakik a Jóisten?-hangzott a nem várt furcsa kérdés
Anyám a kérdésre ijedten nézett rám, és magában értetlenkedve fogadta a túl korai kérdést egy ilyen kisgyerek számára. Már-már azon gondolkozott, hogy milyen magyarázattal mentsen majd ki engem a feltehetően bugyuta válasz elhangzása után.
Nos, ezek után jött az én válaszom. Alighogy a kérdés elhangzott, gondolkodás nélkül kezemet a magasba emeltem, újammal az ég felé mutatva a világ legtermészetesebb hangján csak ennyit mondtam:
– Ott!
Az ezt követő hatás leírhatatlan volt Anyám kitágult szemmel, csodálattal nézett rám, nem akarta elhinni, hogy amit látott és hallott tőlem az tényleg megtörtént. De ez nem volt semmi az öregasszony reakciójához képest, akinek arcára valami fenséges megelégedettség ült ki, ahogy tekintetét előbb rám, majd anyámra vetette. Számára anyám úgy jelent meg, mint az igazi minta anya, a gyermekét már ilyen fiatal korban vallásosan nevelő anya, aki akkor ott szemében szent asszonnyá magasztosult fel egycsapásra.
Szegény anyám, csak állt ott, lesütött szemmel, kipirult arccal. Így fogadta a ki nem érdemelt, és hirtelen jött dicséret áradatot, amit az öregasszonytól kapott. Eközben gondolataiban azt kutatta, hogy vajon mikor, mely észrevétlen pillanatban jegyezte meg pici fiacskája azokat a valamikor, valaminek a kapcsán, csak úgy mellékesen elhangzott szavakat Istenről?
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.


2 Responses
Nagyon szép írás volt. Tetszéssel olvastam. Ma már nem fekete kendős nénik járnak a templomba, hanem minden, aki úgy érzi, hogy szüksége van a léleknek is a tisztulásra. A gyermekektől kezdve, a fiatal, majd a középkoron át, egészen az idősekig. Ráadásul nagyon sok az orvos hívő is, akik a nyugdíjazásuk után csupán szeretetből látogatják a gyülekezet időseit, betegeit.
Szeretettel: Rita
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett.Természetesen én is tudom, hogy ma már nem csupán a fekete kendős nénik járnak templomba.A történet idején az 1950-es években ez inkáb volt jellemző és ennek főleg politikai okai voltak.
Szeretettel: Antal