November végén már puszta, kietlen a határ.
Mindenütt, amerre csak a szem ellát,
siváran kopasz a nyáron még növényektől dús, buja táj.
Hideg téli szél rázza immár az eresz deres szakállát.
Minap még esőcseppek gyűltek alatta, és hulltak le a mélybe róla,
most meg már az esőcsepek kövér jégcsapokká fagyva lógnak.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek... Izsó Antal.
Egy válasz
Igen, előfordul, hogy ilyen a november.
Szeretettel: Rita