Fenekén ülni a világnak, az volna jó,
Mutatni csúfot az egész komédiának.
Kimászni a Mars szélére, belekiáltani a fagyos szelébe.
Papírcsákót hajtogatni, aztán ügyesen felgyújtani,
Veremben üldögélni, koraestig ezen nevetgélni.
Lányoknak csókot lopni, buborék szívecskéket eregetni.
Meséket olvasgatni, hajnalig velük mulatni.
Ordítva fejet rázni, jeges vízből fára mászni.
Medvék fogát megmosni, aki fázik annak bundát lopni.
Mosolyogva orrot fújni, bolygókra elutazni.
Kiröppeni, ha nyár van, biciklizni a sárban.
Tornyokból nézni, mikor fürdik a Nap éppen.
Békaügetésben közeledni, leszállni a Holdon télen.
Feledni, ha boldog, majd felmerülni a tóból.
Sírni egy pohár tejjel, elevezni a messzeségbe.
Csodálni egy jóslást, felszállni rá, ha van sorstárs.
Nézni, nézni az égre, gondolni, ugyan ez mivégre.
Felmenni és jól van, akár most van, akár holnap.
Gondolni a mának, szeretni, ha látlak.
A szememet megtörölnöm.
Érted az egészet újratöltöm.
Ugorni egy nagyot, mondani, hogy hagyom.
Szemedbe nézni mélyen, boldog lenni merészen.
Ahogy a csillagok fent az égen, a hősök a regékben.
Egyedül szembeszállni az egérrel, ki párnám csücskét kitépte.
Menni, menni a végtelenbe, keresni még egy rétet, megtalálni az új menedéket.
Alvó cicát simogatni, fülébe halkan suttogni.
Nincs holnap, ha ma hagyom, elszállni veled a kék galambot.
2025.03.14
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek, 55 éves leszek nemsokára. Szeretem, hogyaz érzelmeim képekké váljanak, majd szavak formájában megjelenjenek. Mindig éreztem, hiányzik valami, ennél színesebb a világ. Befelé éltem, A versekkel elkezdtem megnyílni, kifelé élni. Köszönöm.