Gyu1., Gyu2.

Vidáman fordult ki az egyetem kapuján. Az előadás lement, a hétvége még előtte. Elfogta a jókedv, ha nem látják még ugrándozott is volna, de ez idő tájt, péntek délután három óra körül sok ember járt az utcákon. Másnap szombat, a legtöbb ember nem dolgozik, így pénteken a hét utolsó napján, már mindenki a hétvégi szabadidőre gondol. Mivel ez az utolsó munkanap, rendesen pár órával rövideb, mint a többi, ezért az öröm ilyenkor még hatványozottabb.

Az időjárás is kedvező volt arra nézve, hogy a két és fél napi szabadidőt mindenki ideális körülmények között tölthesse el. Igazi szép szeptemberi idő, sok napsütéssel, de ez már mégsem az a perzselő augusztusi forróság. A sarki presszóban is a teraszon ülők láthatóan élvezték ezt a kellemes szeptemberi péntek délutánt. Néhányan közülük lehunyt szemmel, arcukat a nap felé fordítva napoztatták, így átadva magukat a napsugarak simogató hatásának.

Az egyetemi előadások két héttel ezelőtt kezdődtek meg elindítva egy újabb őszi szemesztert. Az intézmény és környéke ismét élettel telt meg, diákjai eleven, nyüzsgő élettérré varázsolták át a belváros e részét.

Elhaladt az egyetem robusztus központi épületének homlokzata mentén, már éppen befordulni készült a körútra, ahol már villamos is jár, amikor valaki éles hangon a nevét kiáltotta:

-Hahó, Balázs ne siess! Várj meg kérlek, fontos!-a hang gazdája egy középkorú középmagas kissé kopaszodó férfi volt, aki szintén az egyetem épületéből lépett ki.

A megszólított, Balázsnak nevezett férfi a kiáltásra megfordult, és miután meggyőződött arról, hogy ki szólította meg megállt, hogy bevárja az illetőt.

Ez az illető, egy bizonyos Kis Pál, és a megszólított Balázs nevezetű, teljes nevén Rab Balázs ismerték egymást, mindketten a Közgazdasági Egyetem esti tagozatos harmadéves hallgatói voltak. Valójában nem itt ismerték meg egymást. Ismeretségük régebbi keletű volt, pontosabban a középiskolás évekre nyúlt vissza. Közös volt bennük, hogy mindketten vidéki származásúak voltak, méghozzá két egymással szomszédos községből valók voltak. Ráadásul mindketten Budapest ugyanazon kerületében, Kőbányán, de két különböző gimnáziumban végezték el középiskolai tanulmányaikat. Nap, mint nap vonattal ingáztak szülőfalujuk és Kőbánya között, és tulajdonképpen a vonaton ismerkedtek meg utazásuk során. Érettségi után szem elöl vesztették egymást. Már mindketten több éve dolgoztak különböző vállalatoknál, amikor esti tagozaton megpróbálták tovább folytatni tanulmányaikat. Jelentkeztek és mindkettőjüket felvették egyetemre. Nagy meglepetésükre, friss elsőéves hallgatóként itt a Közgazdasági Egyetem előadásán találkoztak össze ismét.

Amikor Pál beérte évfolyamtársát-ezekkel a szavakkal fordult felé:

-Balázskám, sietsz nagyon? Valamit ugyanis szeretnék neked mondani. Valami fontosat, és ehhez talán beülhetnénk ide a presszóba! Mit szólsz hozzá? Mondj rá igent!-kérlelte Pál a másikat.

-Jól van, hát legyen, annyira nem sietek-hangzott a válasz Balázs részéről.

Mivel a napsütést mindketten kedvelték, a kinti teraszon próbáltak meg üres asztalt keríteni, de sajna mindegyik foglalt volt. Már éppen fel akarták adni a keresést, amikor az egyi asztal mellől felállt egy fiatal pár, és távoztak. Erre ők gyorsan lecsaptak az értékes zsákmányra. Odapattantak az asztalhoz és mielőtt azt más elfoglalhatta volna máris helyet foglaltak. Pál megvárta még kihozzák a kért rendelést, mindketten egy üdítőt kértek, és amikor a megrendelt Coca és Schweppes már pezsegve, poharaik falán gyönygyözött belekezdett:

-Balázs, ha jól tudom, te jelenleg egy belkereskedelmi vállalatnál dolgozol. Ugye ezt jól tudom? –hangzott el az első kérdés.

-Igen, jól tudod, pontosabban a cég Marketing Osztályán telnek a napjaim- felelte a megkérdezett.

-Na, és hogy érzed magad, meg vagy elégedve a munkáddal?-szegezte Pál következő kérdését Balázsnak.

-De mondd csak Palikám, most ezt csak úgy mindentől függetlenül, mintegy bevezető kérdésnek tetted fel? Vagy talán a kérdésed összefüggésben van azzal, ami miatt beszélni hívtál?-kérdezett vissza Balázs, és közben Pali arcát fürkészte, hogy abból ki tudjon olvasni valami lényegest a témával kapcsolatban.

-Nézd, amennyire én meg tudom ítélni, te nem vagy elégedett a mostani munkáddal, igazi, értelmes dolgok helyett látszattevékenységet kell végezned. Ugyanakkor, mindketten elkezdtük a harmadik évet az egyetemen. Még ezen kívül van két évünk, és megszerezzük a diplománkat. Úgy gondolom, még nem korai, sőt éppen időben vagyunk ahhoz, hogy előkészítsük azt a helyet és beosztást, ahonnan, mint kiindulópontról a diploma segítségével ki tudunk majd lőni. Ahogy megjegyeztem, szerintem a jelenlegi munkád számodra nem ez az a bizonyos kiinduló hely. Nem érzed jól magad azon a helyen, ahol most vagy. Nincs ott igazi munkád, csak tengsz-lengsz.

Azt hiszem tudod, hogy én Kőbányán egy nagy villamosipari vállalat Belső ellenőrzési osztályán dolgozom, de azt nem tudhatod, hogy egy hónapja kineveztek az osztály vezetőjének. Számomra ez lenne az a bizonyos kiindulópont. Innen kiindulva szeretnék elcsípni egy komolyabb beosztást, mint például főkönyvelő, vagy valami hasonló. De addig a két év alatt nekem fel kell tudni mutatni valami pozitívumot, előrelépést az osztály tevékenysége megítélését illetően. Nem akarom kerülni a témát, mint macska a forró kását. Jelenlegi két főállású és két részmunkaidős beosztottakkal kellene mindezt megvalósítani. Ráadásul a két főállású, két nő. Van még egy titkárnő-gépírónő, de ő ebből a szempontból indifferens. Nos, a helyzet az, hogy most a napokban kaptam egy lehetőséget egy fő felvételére. Számomra fontos lenne, hogy ide egy megbízható, lojális értelmes embert hozzak. Kicsit gondolkodtam, és akkor te jöttél a képbe. Minden feltételnek megfelelsz, és ketten ellensúlyozni tudnánk a kisebb észbeli kapacitású nőket, és a két begyepesedett, régi gondolkodású nyugdíjast. Szabadon tudnánk együtt megvalósítani az újítást hozó terveinket. Neked is ez a hely alkalmas lenne ahhoz, hogy azt a bizonyos kiinduló poziciót így biztositsd magadnak. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól megértenénk egymást, és én nem főnököd, hanem munkatársad lennék, vállvetve harcolhatnánk a közös cél megvalósításáért.-Balázskám tudom, hogy az anyagiak sem elhanyagolhatók, de abban biztos vagyok, hogy e kérdésben meg tudnánk egyezni.

-Amit most kérek tőled, az az, hogy gondold át a javaslatom, és válaszolj nekem két nap múlva. Amennyiben persze már most tudod a választ, várom azt.

Balázs figyelmesen végighallgatta Pál mondandóját. Utána először nem szólt egy szót sem, de látszott rajta, hogy elgondolkozik azon, amit hallott. Ezt követően immár megfontoltan kezébe vette poharát, szótlanul kortyolt kettőt italából, megköszörülte a torkát és megszólalt:

-Palikám, tudod, hogy én nem szeretem húzni halasztani a dolgokat. Most sincs ez másképpen. A válaszom az, hogy köszönöm, elfogadom az ajánlatod. Nagy szerencséd vagy, ugyanis éppen most telt be nálam a pohár a munkámmal, jobban mondva a semmittevésemmel kapcsolatban. Már éppen a változtatás tervét dédelgettem magamban, amikor a legjobb pillanatot választva, te most jöttél az ajánlatoddal. Örülök neki, és ismételten köszönöm neked. Én is azt remélem, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni!

-Balázskám, őszintén örülök, hogy így döntöttél! Erre inni kell egyet!-mondta Pál szinte felkiáltva. Hangjában öröm és megkönnyebbülés keveredett. Rendelt két dupla konyakot, közben elkezdték megbeszélni a fizetést és az egyéb részleteket. A fizetés dolgában szinte percek alatt megegyeztek, de a többi részletben is gyorsan megtalálták a közös hangot, és lényegében még itt a presszóban melegében mindent lerendeztek. Természetesen az ünnepélyes koccintás sem maradt el, majd ezt követően elbúcsúztak egymástól, ki-ki indult a saját dolgára. Ami a folytatást illeti abban állapodtak meg, hogy Balázs jelenlegi munkahelyén benyújtja a felmondási kérelmét, és a kötelező várakozási idő, azaz egy hónap leteltét követően belép a villamosipari vállalat Belső ellenőrzési Osztályára.

Balázs másnap valóban három mondatban megírta felmondási kérelmét, és bejelentette főnökének milyen döntésre szánta el magát, egyidejűleg átadta főnökének az írásos felmondását. Főnöke egy csöppet sem csodálkozott szándékán. Tudomásul vette, marasztalni egyáltalán nem marasztalta. Az volt az igazság, hogy a nem olyan rég létrehozott Marketing Osztálynak nem találták meg a szerepét, helyét a vállalat szerveinek működési rendszerében, és léte egyre inkább megkérdőjeleződött. Az osztály megszüntetése már a levegőben lógott.

Balázs az egy hónapot nehezen élte meg. Lényegében nem volt semmi tennivalója. Számára ezalatt az egy hónap alatti semmittevés valóságos büntetést jelentett. Mivel töprengésre igen sok ideje volt, sokszor elgondolkodott azon, hogyan fogja majd érezni magát az új helyen és új munkakörben. Sok minden eszébe jutott ezzel kapcsolatban. Többek között a sok pozitív, életének újabb fordulópontját jelentő változtatással járó gondolat mellett egy halovány kétkedés is felvetődött döntésének helyességét illetően., de erre ekkor még nem figyelt fel, nem tulajdonított ennek jelentőséget. Ekkor még nem tudhatta, hogy a sors a jövőben ezen kételyeknek milyen fontos szerepet fog majd tartogatni.

A hosszúnak érzett várakozás után végül, ha nehezen is, de elérkezett október 20-a, belépésének napja új munkahelyére.

Elsőként a Humán Erőforrások osztályán kellett megjelennie, itt intézték el a felvételi formaságokat, melyeken egy-kettőre túlesett. Ezt követően várakoznia kellett Pálra, hogy innen új munkahelyére a Belső Ellenőrzési osztályra kisérje őt.

A vállalatnak több telephelye is volt Budapesten, kettő néhányszáz méternyire egymástól a Kőbányai úton. Nekik a 2számú telephelyre kellett gyalog átmenniük, de ez mindössze néhány percbe tellett. Útközben apró-cseprő semmiségekről beszélgettek.

Balázs eddigi karrierje során gyárban még sosem dolgozott. Megérkezve az épülethez fel kellett menniük az első emeletre, ahol az osztály irodája is található volt. Útközben az emeleti folyosón haladtában kissé feszélyezve nézett szét jobbra és balra is. Kicsit úgy érezte magát mintha a múltba érkezett volna meg. A folyosó falának egyhangúságát helyenként, a gyár életét bemutató képek, és különböző grafikonokat ábrázoló táblázatok szinesítették, díszités gyanánt. Némelyikük már az ablakokon keresztül beáradó napsugarak erejétől elsárgulva kókadt a falon. A folyosó falait derékmagasságig világosbarnára festették, ettől felfelé egységesen fehér színű volt a folytatás.

A folyosón haladtukban, ajtók nyilak és csukódtak. Az itt dolgozók jöttek-mentek, a szokásos napi feladataikat végezték. Balázsnak már az első pillanatban feltűnt, hogy mindenki egységesen kék köpenyt visel. Ettől majdnem kiverte a víz. A kék köpeny rossz emlékeket idézett fel benne. Hajdani középiskolájában volt kötelező viselet a diákok által oly gyűlölt kék köpeny .

Az egész eddig látott összkép olyan pejoratív „gyárias” benyomást keltett benne, valahol rossz álmaiban így képzelte el egy gyár irodáinak kinézetét. Arra gondolt, hogy bizonyára majd neki is viselnie kell ezt a rondaságot, és megborzongott erre a gondolatra. Már a folyosó vége felé jártak, amikor a következő ajtó előtt végül Pál megállt. Vele együtt ő is. Ez az ajtó volt az Osztály bejárata.

Pál ment elől, utána ő, Balázs. Pál benyitott az ajtón, és ők beléptek.

Egy közepes nagyságú, világos szoba fogadta őket. A teremben négy asztal volt egymás mögött elhelyezve. A bejárattól jobbra a falon fogasok voltak, mellettük egy nagy kétajtós faszekrény, majd amellett egészen a sarokban egy tömzsi közepes páncélszekrény. Ebből a szobából nyílt egy másik, jóval kisebb szoba. Ez volt az osztályvezető irodája. A két helyiség közvetlenül érintkezett egymással, közöttük elválasztófal, vagy ajtó nem volt.

Leendő munkatársai, két középkorú elég semmitmondóan kinézetű nő, felállt az új kolléga tiszteletére és üdvözlésére. Kölcsönösen előbb az egyikkel, majd a másikukkal is kezet fogott, bemutatkoztak egymásnak. Ezt követően Pál megmutatta melyik lesz az asztala, és kicsit részletesebben bemutatta őket Balázsnak. Nyugdíjas aznap nem volt bent. Ők csak időnként előre megbeszélt időre jöttek be az irodába.

A két női munkatárs, mindketten belső ellenőrként, régies rosszhangzású nevén revizorként dolgoztak itt az osztályon.

Az idősebbik, Terike, minden mozdulatával egy izgő-mozgó sajtkukacra emlékeztetető magatartású szőke, kékszemű hölgy, férfiszemmel nagyon átlag alatti valaki. Balázs hamar megállapította róla, hogy egy rendkívül kommunikatív, egész nap be sem áll a szája karakterrel lesz majd dolga.

A fiatalabb kolléganő, Jutka egy kövérkés, vénlánykinézetű, feketekeretes szemüveges nő, férfi szemmel nézve igencsak gyengécske képviselője nemének. Balázsnak már most az elején feltűnt kígyószerű tekintete, látva amint szeme kutatóan, szabadon ide-oda siklik a fekete keret védelme mögül.

Volt még egy harmadik nő is az irodában. Ő volt, Baby a titkárnő-gépirónő. Bemutatkozásakor, nevéből Balázs csak annyit hallott: valamilyen F erencné, Baby.(Később azonban, megtudta, hogy-teljes neve: Vaskuti Ferencné, Baby.)

Baby egy magas, csontos, nagydarab, mondhatni tenyeres-talpas, negyven év körüli se nem szép, se nem csúnya nő volt. Ő volt a három nő közül az egyetlen, aki mivel kifejezetten kérte Balázstól, hogy tegeződjenek, azonnal pertuba került az új belépő kollégával.

Miután a rövid kölcsönös bemutatkozás megtörtént, Pál magukra hagyta beosztottjait, ő maga pedig elvonult szobájába. Itt lebonyolított néhány telefont, majd elment az irodából a városba, és aznap már vissza sem jött. Mielőtt elment volna hagyott Balázsnak néhány brosúrát a vállalatról, hogy tanulmányozza azokat.

Balázs elhelyezkedett asztalánál, és elkezdte olvasni a vállalati ismertetőket. Néhány színes pármondatos eléggé semmitmondó vállalati ismertető után egy sokszorosított néhány oldalas, de legalább valami információt nyújtó anyag került a kezébe: Napi Jelentés, állt a címlapján. Számára ismeretlen nem sokat jelentő számok, értékelések, hírek melletti részen nagybetűkkel kiemelve, akár egy felkiáltó jel ez állt: Gyu1,Gyu2. A betűszavak alatt szöveg és számok szerepeltek, de ebből semmit sem értett első olvasásra. Nem mintha annyira érdekelte volna megfejteni a rövidítés jelentését, de csak azért is magára való tekintettel, érezte magát annyira intelligensnek, hogy képes lesz kitalálni  mit rejtenek a betűkből álló rövidítések. Azonban hiába olvasta el a jelentés minden sorát nem lett okosabb, Végül, a sokadik próbálkozás után feladta és elhatározta, hogy a két női kollégája közül valamelyiküktől megkérdezi a megfejtést. A szobában egyébként is az osztályvezető távozása után csend uralkodott, de nem természetes, hanem valami kényszeredett, mesterséges hallgatás. A két nő magába fordulva valami hivatalos anyag olvasásába menekült Ezt a csendet törte meg Balázs, amikor anélkül, hogy határozottan csak egyikükhez fordult volna, személytelenül tette fel kérdését így megtörve a kínos csendet:

-Bocsássanak meg, tudnának segíteni nekem?- hangzott el kérdése, amelynek hallatára mindkét nő felkapta fejét, és mindketten azon igyekeztek, hogy válaszukkal megelőzzék a másikat.

-Kolléga, mondja, miben segíthetünk-?- kérdezte tőle a fiatalabbik, aki ezúttal gyorsabb volt, mint munkatársa.

-Balázs, szólítsanak csak így, ha kérhetném! A kolléga valahogy olyan idegen, személytelen, még a csengése is olyan ellenszenves számomra. De ugye ezzel nem bántottam meg Önt Jutka?-intézte válaszát a szemüvegesnek.

– Nem, dehogy-hangzott el a válasz, de Balázs valami kényszeredett mellékízt vélt kihallani belőle.

Ezután Balázs így folytatta:

-Szóval hölgyeim, amiben a segítségüket kérem az egy betűszó, egy rövidítés megfejtése, melyet ebben a Napi Jelentésben olvastam. Sehogyan sem értem mit jelentenek a Gyu1,Gyu2 rövidítések.

-Ó, pedig ez nagyon egyszerű-kapcsolódott be a társalgásba az idősebbik nő, Terike, megelőzve Jutkát,-majd így folytatta-a rövidítés jelentése: Gyártási Utasítás 1, Gyártási Utasítás2. Ezek a bűvszavak, az alattuk olvasható szöveg és számok a termelő részlegek számára jelentenek fontos információkat. Tudni kell, hogy ezt a Napi Jelentést a gyár minden részlege, osztálya megkapja és az abból számukra fontos részeket jegyzik meg maguknak. Pontosan a gyártási utasítások tartalmát mi sem értjük, de tudjuk, hogy ez nem nekünk szól.-fejezte be a felvilágosítást Terike.

-Ó, nagyon érdekes, köszönöm Terike, most már nyugodtan fogok aludni az éjjel.–próbálta tréfára fogni a dolgot Balázs, de láthatóan egyik nő sem értékélte igazán humorát, mert csak kényszeredett nevetéssel jutalmazták válaszát.

Balázs konstatálva a helyzet abszurditását, ettől kezdve nem kívánta humoros oldalát a továbbiakban még jobban bemutatni. Ehelyett mély hallgatásba burkolódzott. Szájával hangtalanul a bűvös, Gyu1, Gyu2 rövidítéseket mondogatta, miközben pedig ábrázatára  gúnytól és keserűségtől vegyes mosoly ült ki. Belül határozottan azt érezte, hogy kelepcébe csalták…