Bolyongás

Szabály kövein jártam mindig,
biztos ösvény lábam alatt,
évtizedes fák árnyékában
– hittem- életem jól halad.

Most lassan eljön mesém vége,
mégsincs boldog érkezés,
elfogyott lábam alól az út,
s talán minden csak tévedés.

Eltűnt mellőlem, kikkel indultam,
meleg van, s mégis fázom én,
tán más úton kellett volna járnom ,
ezen itt meghalt a remény.

Ha nincs áradó szeretet- örvény,
mely ölelkezik, egymásba fut,
mit érnek földre hulló szavak,
melyek fénye már rég kihunyt.

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A mezőn sétálva

A mezőn sétálva (ViLLaneLLE)   Mezítláb sétálok a harmatgyöngyös fűben, Arcomat a szellő kedvesen simogatja, Talpam elmerül a pitypang bársonyos kelyhében.   Felettem a végtelen

Teljes bejegyzés »

Mélyszegénység

Mélyszegénység   A mélyszegénység sötét fogságában Gyötrődnek sokan szerte a világban. Nem vágynak kincsre, mesés palotára, Csak ételre a család asztalára.   Aprópénzt számolnak reszkető

Teljes bejegyzés »

Búcsú nélkül mentél el

Búcsú nélkül mentél el A viharok vad szeszélye, Földi ruhád nem kímélte. Zabolátlan éles karma, Ronggyá tépte, szétszaggatta. Az ifjú hév, mely úgy hajtott, Megfáradva

Teljes bejegyzés »

Örömmel élni

Örömmel élni Édenkert az életem. A kezemben egy alma mosolyra fakad, Megérint egy csoda, a szelíd öröm a lelkemből ki nem apad. Nincs palotám, kincsem,

Teljes bejegyzés »

Fény és árnyék

Éji árnyak karja átölel, Hívásomra csak a szél felel. Hegyeken repkedő félelem Lök szakadékba reményeket. Testem-lelkem meleg szóra vágy, Körbevon kenyérillatú láng, Lobog, áttáncol az

Teljes bejegyzés »

Délibáb

Pcsolinszky Kitty Délibáb   Lángoló kandallónál vacogva, sőt dermedten ülök. Szendergek, hallgatom, szerintük folyton mindent s mindenkit gyűlölök.   A szégyenek mellett éhezve keltem! És

Teljes bejegyzés »