Én mindig várlak

Akkor is, hogyha nem akarlak,
mert zárva már minden ablak,
állok némán az éjszakában,
és reszketek láthatatlan lázban.

Akkor is, ha többé nem látlak,
lelkemben újra felszikráznak
volt-boldog-napok fényei,
zsongó agyam úgy képzeli,

hogy akkor is egy az életünk,
ha utat többé nem lelünk,
és valahol messze a világtól
egy otthonunk lesz a távol.

Akkor is dobban szívem érted,
hogyha dalát már rég nem érted,
nem halhat el soha zenéje
balzsamként hull a fájó télre.

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Bőrike

Bőrike Kint, lámpafényben, denevérek cikáznak, s azt cincogják, hogy jaj a bogárvilágnak! S denevérnét, kinek Bőrike a neve, néha még elkapja a természet heve. Ilyenkor

Teljes bejegyzés »

Gyermekeimnek

Ha majd elmegyek, nehogy azt hidd hogy nem látlak, Bárhová mégy, mindíg megtalállak Megsimogatlak, még ha nem is érzed, De épp ezért még a szivemből

Teljes bejegyzés »

Az utolsó rózsa

 A ragadós vér megduzzadt és őrjöngő folyóként árasztotta el a feldúlt szántóföldeket, ahol egymást ölték az emberek. A háború tomboló viharként robbant ki, a katonák

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Tárgyalás

(Bíró=B, Vádlott=V) B: A vád szerint Ön kiverte a felesége fogait, letépte az alsóneműjét és megerőszakolta. V: Ez – úgy ahogy van – hazugság. B:

Teljes bejegyzés »

Bennem élsz Anyukám

Még hallom a lépted álmaim mélyén, még látom a mosolyod pirkadatkor. Nem fogtam elégszer a kezed, Anyám, visszahoznám a múltat számtalanszor. Eltelnek a napok a

Teljes bejegyzés »

Egyedül lépek

Egyedül lépek Nem bántok mást, nem bánt senki, csend ölel át, nem kell félni. Nincs, aki mellettem ébred, nincs titok, így baj se érhet. Nem

Teljes bejegyzés »