Magányos őszi séta a parkban(Könnyűzenét is kedvelőknek ajánlom)

Hétfőnként alkonyatkor jobbára kihalt a park. Ilyenkor a hétvégi nyüzsgés, az itt megforduló emberforgatag a fákra, növényekre gyakorolta negatív hatásainak böjtjét üli, mintha vezekelni szeretne a megszokott életét megzavaró, akár ellene elkövetett merényletként Késő nyárutó, a terjedelmes park fái már színes ruhát kezdenek ölteni, elhagyva a nyári egyszerűbb köntösüket, színes kavalkád mindenütt, amerre a szem ellát. A természet úgy játszik a sárga színnek a világos sárgától a rozsdabarnáig terjedő skálájának ezernyi árnyalatán, mintha kecses ujjaival egy hárfa húrjait szólaltatná meg, melyeken a művészi ujjak játéka nyomán csodálatos dallamok csendülnek fel.  

A park ösvényein a nyár lépteinek kopogása immár az őszeleji egyre vastagodó avartakarón halkul el. 

Az út kanyarulatában az egyik közeli fa ágai közt megbúvó madár énekével siratja el a halni készülő nap lebukó nagy vörös korongját. 

A növényekre, fákra boruló csend merengő, andalgó sétákra hív. 

A távolból a szél szeszélyes játéka halk zeneszó foszlányait hozza közelebb, majd repíti ismét messzire. 

A férfi, aki eddig magányos sétáját rótta ez alkonyati órán, most megáll, fülel. Feszült arccal próbálja kitalálni miféle zenét hall. Néhány dallamfoszlányt sikerül elkapnia. Elégedetten mosolyog. Felismeri a régi számot, melyet fiatalkorában gyakran hallgatott. A címe:The lonely bull/ A magányos bika. 

A zene áradó hullámai emlékeket idéznek fel benne. Szeme előtt egykori videofelvétel képei elevenednek fel. Valahol Mexikóban egy körkörös hatalmas aréna, „La fiesta brava”, bikaviadalok helyszínének képe jelenik meg előtte képzeletében. A nézőtér sorai üresek, az üres sorok között csupán egy hattagú csoport, egy zenekar képe bontakozik ki lassan önfeledt zenélés közben. Az itteni, arénabeli előadásukat őrzi az erről készített, és most általa felidézett videófelvétel. A zenekar tagjai fekete öltönyben. A trombitás és egyben vezetőjük, Herb Alpert hófehérben. Az együttes, a Herb Alpert and the Tijuana Brass néven az ötvenes évek végétől a hatvanas évek végéig ismert, népszerű főleg fúvósokból álló zene A fúvósok erőteljes, harsány zenéje nyomán a képzelet működésbe kezd:    

Az eddigi üres sorok egyszeriben a viadal kezdetét izgatott, feszülten váró nézőkkel telik meg. Néhány pillanat múlva megjelenik a színen a tulajdonképpeni főszereplő, az állat, a magányos bika. A képzeletbeli nézők buzdító, tetszésnyilvánító, és egyben a zenének aláfestéséül szolgáló harsány ollé! ollé! kiáltásai közepette kezdetét veszi az ember és állat közti gyilkos küzdelem. Szegény pára ekkor, még abban a hitben él, hogy ő itt győztesen kerülhet ki a párviadalból, noha rajta kívül mindenki tudja, hogy ez úgyszólván lehetetlen. A nézők is csak akkor távoznak elégedetten, ha a viadal végén, az ő kiontott vére áztatja a talajt. Vér, mely arra szolgál, mialatt az állat élettelen tetemét lovak húzzák ki az arénából, hogy a talajra leterített homoktakaró mohó szomját oltsa. E jelenet zárja a zeneszám forgalmazására készített videófelvételt. Most itt a parkban is elhangzanak a dal utolsó hangjai, elhallgat a zene, helyét a csend venné át, de egy rövid szünet után új dallamok csendülnek fel. 

A férfi már éppen továbbindult volna, amikor füléhez eljutnak ez újabb szám hangjai. Ismét megáll, ezúttal még nagyobb érdeklődéssel és figyelemmel fordul a hangok irányába. 

A mostani, és az előbbi szám akarva, akaratlanul is kapcsolódik egymáshoz. Az összekötő kapocs közöttük a trombitás, Herb Alpert személye. E dalban is az előzőhöz hasonlóan mesterien használja hangszerét, a trombitát, de e második esetben ő maga az előadó énekes is. A nem éppen mai keletű, és talán divatjamúltnak is nevezhető dal This guy’s in love with you/Ez a fickó szerelmes beléd címmel vált ismertté. A számot több énekes is előadta, maga a szerző is, de a legsikeresebb változat Herb Alpert nevéhez fűződik. Az ő általa előadott változat 1968-ban még az amerikai slágerlistát is több héten keresztül vezette .  

A dallamos, érzelmes szám melankólikus alaphangulatát egy magányos zongora néhány beveztő üteme alapozza meg, csak ezután szólalnak meg más hangszerek , és lép be búgó, behízelgő hangjával az énekes. A szám érzelmi tetőpontján az előadás egész időtartama alatt meghatározó markáns zongora kiséret, és az ének is néhány másodpercnyi hatásos kihagyással megszakad, majd az előadó ezúttal trombitáját emeli a szájához, hogy hangszerén egy finom, érzelmes betét szólót szólaltasson meg. A szóló refrénszerűen megismétlődik, majd finom hangjai fokozatosan elhalnak, és egyben a dal lezárásául is szolgálnak. 

A férfi elérzékenyülve gondol fiatal éveire, amikor először hallotta ezeket a dallamokat. Nem csoda, ha a lírai szám az énekes trombitás kiváló előadása nyomán őt is így megérintette, hogyne érintette volna meg akkor olyan sok lány szívét, teljesen összetörve azokat dalával a búgó hangú előadó. A szerző nevén viszont gondolkodnia kellett, sehogy sem jutott eszébe a név, pedig tudta, hogy a muzsikus-komponista módfelett kedvelt szerző és előadó volt akkoriban. Próbál koncentrálni. Mindhiába, nem tudta felidézni a keresett nevet.  Később, amikor már nem is gondol rá, hirtelen beugrott emlékezetébe a szerző neve: Burt Bacharach, amerikai zongorista, énekes, zeneszező egyszemélyben. 

Mindeközben szinte észrevétlenül beesteledett. A férfi annyira belefeledkezett a zenehallgatásba, hogy csak most vette észre, hogy sötét lett. Rápillantott az órájára: nyolc óra múlt néhány perccel. 

-Hú, de elszaladt az idő! Itt az ideje, hogy visszaforduljak, és meginduljak hazafelé.-gondolta magában, de ahogy ez a gondolat agyát elhagyta máris kétkedés vegyült hozzá: 

-Habár, ha belegondolok, hogy otthon nem vár senki, és nekem nincs semmiféle sürgős teendőm, akkor talán mégsem kellene oly nagyon sietni. 

A rákövetkező pillanatban Irén arcát látta megjelenni képzeletében, amint az szemközt áll vele. A nő először csak nézte őt, szemében valamiféle félénkség lakozott, majd vonásai megfeszültek jelezvén, hogy valamit fontosat akar mondani. Ő meg csak nézte a nő arcát, és szemében olyan tekintet villant fel, mint aki számít arra, hogy a következő pillanatban valami lényegest fog hallani partnerétől, ami további sorsát fogja meghatározni. Ha őszinte akart volna lenni magához, akkor elismerte volna, hogy egy ideje már számított az elkövetkező szavakra . Felettébb érdekes jelenség, hisz pontosan még nem is tudta mit fog hallani, de már előre készült arra is miképpen reagáljon rájuk. És ekkor a nő megszólalt: 

-Andris, figyelj rám kérlek, valami fontosat szeretnék mondani neked- kezdte mondandóját, majd miután e szavak elhagyták száját, megállt egy  kis hatásos szünetet tartott, mintegy lehetőséget biztosítva beszélgető partnerének, hogy az lélekben felkészülhessen annak súlyosságára , amit majd hamarosan hallani fog. 

-Igen, hallgatlak-felelte erre a férfi. Próbálta nyugodtan, hangját kontrollálva megadni válaszát, de ez nem sikerült neki, mert e néhány szavas mondat kimondása alatt is érződött, hogy hangja megremeg. 

-Szóval-folytatta a nő mondandóját. Azt szeretném veled közölni, hogy tegnap. gondolkodtam, és döntöttem. Nekem és neked is jobb lesz, ha mi most békésen elköszönünk egymástól. Ezt így tovább nem folytathatjuk, mert ennek semmi értelme. A legszükségesebbeket már összepakoltam, a többiért meg majd visszajövök. amikor neked is megfelel. A kulcsokat most vissza is adom.–Tessék!-amikor kimondta az utolsó szót felállt és már állva még ezt fűzte az előbbiekhez: 

-Andriskám, szépen kérlek, most ne szólj semmit, tudom, hogy egyet értesz döntésemmel, ezért a látszat kedvéért fölösleges, hogy próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről!-fejezte be beszédét. 

A férfi nyelt egy nagyot, torka egycsapásra kiszáradt és elszorult. Megpróbált nyugodtnak maradni, vagy legalább is úgy tenni, mintha nyugodt maradt volna. Minden erejével azon igyekezett, hogy idegességét elleplezze. Mégis érezte, hogy homlokán a kiduzzadt ér most vastagabb lett, és eszeveszett lüktetésbe kezdett, aminek nem tudott parancsolni, és ez bosszantotta, mert elárulta őt. Arcán sápadtság ült ki. Némán nézte az arcot, amely egyszeriben idegenné lett számára. Az arc melyet sokszor fogott két keze közé, és csókolt, vagy símogatott, ha annak gazdája vigaszra szorult. 

-Hát ennyi? Ilyen egyszerű az egész, eldobni , elfelejteni a közös nevetéseket, az együtt töltött percek meghittségét, a csókok ízét? Volt, nincs, felejtsünk el mindent?-gondolta némán összeszorított szájjal. A nővel ellentétben ő ülve maradt. Innen ültéből nézett fel rá, mint ahogy gyakran nézte partnerét, de ezúttal nem csodálattal és szemével símogatva annak alakját, hanem néma fájdalommal és lemondással. 

Irén távozása az életéből nagy űrt hagyott maga után. A férfi nehezen tudta kitörölni a szeretett nő képét emlékezetéből. Sokszor megjelent álmában, de nappal is a legváratlanabb pillanatokban jelent meg előtte. Sokszor  elképzelte, hogy egyszercsak becsönget, és amikor ő kinyitja az ajtót kedvese csak annyit mond neki: 

-Visszajöttem. 

Sokszor a nő hiánya valóságos fizikai fájdalmat okozott számára. Ilyenkor dühös volt, hogy ennyire nem tud elszakadni tőle. Egyik reggel, amikor a televizió be volt kapcsolva a műsor folyamatosan csak úgy hátérműsorként ment, fülét egy zeneszám első taktusai ütötték meg. Megállt, a képernyőre nézett, és közben figyelte és hallgatta a színpadon játszó együttes által előadott dalt. Felerősítette a hangerőt és áhitattal hallgatta a számot. 

Az érzelmes dal nagy hatást gyakorolt rá, meghallgatása valamiféle megkönnyebbülést hozott fájdalmára. Később kiderítette, hogy az EAST együttes egy koncertfelvételéről  hangzott el ez a szám. A cime : A szerelem sivataga. Azt is megtudta, hogy ezzel a címmel az együtes nagylemezt is kiadott, melyet később megvásárolt, és gyakran újra  és újra meghallgatott, különösen akkor, amikor nagyon el volt keseredve. 

 

Miközben tehát ez este Így révedezve ballagott a park kacskaringós ösvényén,  felidézve régi emlékezetes dallamokat, Irén képe lebegett előtte.  

A férfi annyira elmerült a felidézett emlékképekben, hogy csak nehezen tudott tőlük elszakadni. Amikorra végül mégis sikerült visszatérnie a való világba, magában megerősítette korábbi döntését, hogy még nem tér haza. 

-Igen, nem rohanok haza az üres lakásba, maradok itt. Itt a parkban legalább egészséges, friss levegőt szívhatok be, és kellemes zenét hallgathatok. Igaz is fel kellene deríteni, honnan jön a zeneszó! 

Arra már az előbbieknél is rájött, hogy az elmúlt percekben hallott szám dallamai a park másik, ellentétes irányban lévő sarkából jöttek, de hogy pontosan honnan azt nem tudta. Ezen a részén talán még nem is járt soha, tehát most itt lenne az idő és lehetőség, hogy felderítse ezt a még eddig ismeretlen területet. 

Az út, amin megindult kezdetben jól ki volt világítva, és itt gyorsan haladt. Már több kanyarulatánál is túl volt, de még mindig folytatódott. Az igazat megvallva nem is gondolta volna az eléjén, hogy ilyen hosszú lesz, de ugyanakkor szinte csábítóan húzta őt az újabb és újabb szakasz, amiről mindig azt gondolta, hogy végre ez lesz az utolsó, és most elért a végéghez, de újra és újra csalódnia kellett. Arra egyáltalán nem gondolt, hogy feladja és visszafordul. Innen már a magában egyre növekvő kíváncsiság hajtotta tovább előre. Hamarosan egy olyan részéhez ért el, ahol már megszűnt az aszfaltborítás, és a folytatásban egy jóval keskenyebb földút következett. Ettől kezdve már a lámpák is elmaradtak. Mindez kivilágítatlanul a sötétben akár nemvárt, és nem kívánt kalandokat is hozhatott volna számára. Mielőtt nekivágott volna ez újabb szakasznak, kissé aggódva körülnézett, hogy meggyőződjék vajon nem követi-e valaki.-Miután meggyőződött róla, hogy nincs a közelben rajta kívül senki, megindult az összeszűkült ösvényen.  

A sötétség miatt egyelőre csak lassan tudott előrehaladni. Időnként egyik kezét felemelte, majd maga elé tartva haladt tovább így védekezve attól, hogy nehogy beleütközzön valami ismeretlen tárgyba. Néhány percig ez még eképp folytadódott, majd amikor újból felpillantott, fényeket pillantott meg az ösvény végén. Elégedett mosoly hagyta el arcát, és nagyobb sebességre váltott, hogy minél előbb megtalálja a kiszűrődő zene hangjainak forrását. 

Ezúttal nem kellett csalatkoznia. Néhány percnyi séta után egy kisebb épület körvonalai bontakoztak ki az ösvény végén a sötétben. Ahogy közelebb ért hozzá láthatta, hogy az épület hátsó traktusához vezetett a kis ösvény. Itt volt a hátsó bejárat. Mellette egy bezárt ajtó, rajta felirattal: Raktár, Idegeneknek belépni tilos! Most belülről újból zeneszó hangjai hallatszottak ki. Bezzeg, itt nem honolt csend. Egyik szám után rögtön következett a másik. Olyan volt ez az egész, mintha bent egy házibulit, vagy születésnapi rendezvényt tartottak volna. Legalább is ez volt az érzése. . 

Miután elért az épülethez, megállt, körülnézett, hogy felmérje hová is került. Mozgást nem észlelt, csak várt, de nem lett okosabb. Ezután megkerülte az épületet, hogy elölről vegye azt szemre. 

Az ablakok világosak voltak, bent tényleg valami ünnepséget tarthattak. Tekintete most az épület homlokzati falán látható cégtáblára tévedt. 

Étterem a Fürge Mókushoz állt a cégéren a felirat. 

Ezután szemével a bejáratot kereste, majd miután megtalálta így morfondírozott magában: 

-Ha már idáig eljöttem, itt nem állhatok meg! Meg kell néznem belülről is, hogy néz ki az éterem!-gondolta, és megindult a bejárati ajtó felé. 

Keze már a kilincset markolta, amikor megpillantott egy feliratot az ajtóra függesztve: Ma zártkörű rendezvényt tartunk, belépés csak meghívóval!-állt rajta a figyelmeztetés. 

Elfogta a méreg a felirat olvasásakor, és hangosan fakadt ki: 

-A fenébe! Ilyen szerencsém, csak nekem lehet! Kár volt a fáradságért! 

Már indult is volna, hogy visszafordul oda ahonnan elindult, amikor a nyitott ablakon egy új, alig hallhatóan induló, az eddigiektől merőben eltérő stílusú szám kiszűrődő hangjai megállításra késztették. Erősen fülelt úgy várta a nehezen induló folytatást, de maradt, mert valami az súgta neki, hogy meg fogja érni. A szám egy szál gitár tétova hangjaival indult, az egész olybá tűnt, hogy ezek a hangok nem is a szám részei, az előadó még keresi a megfelelő hangokat, de még nem talált rájuk, és amint ezt meg fog történni, csupán ekkor fog a melódia a maga teljességében felcsendülni. 

Már ezek az első hangok is megfogták, szeretett volna egész közel kerülni a hang forrásához, hogy minél jobban tudja hallani az ablak által megszűrt hangokat. Odament az egyik ablakhoz, és egész közelről benézet a terembe. Bent hangulatvilágítás mellett a terem közepén párok táncoltak. Figyelmét azonban nem ők, hanem a szemközti falra kivetített mozgó kép kötötte le. Ez a játszott szám videoklipjének a falra vetített képe volt. Egy háromtagú együttes tagjait láehetett látni a színpadon egy fellépésük során. Egy gitárost, aki teljesen átadva magát a szám előadásának, szinte hipnózisban gitárjára hajolva, hosszú haja félig arcát elrejtve mutatta. Két társa , a tőle jobbra várakozóan álló női basszgitáros, és mögöttük a szinesbőrű dobos szintén belépésre várva egy fellépésük során a színpadon, előttük a feszülten figyelő, hallgatóság . 

 férfi megbűvölten hallgatta a gitár tétova, tapogató, megfelelő kezdő hangokat kereső ütemeit. Az volt az érzése, hogy a színpadon az ő rejtett érzései tárulnak fel a gitár tolmácsolása által megszólaltatott dallamokban. A csalódott, egyedül maradt ember szomorúságát, aki most önmagát keresi, keresi a szert a bizonytalanság elviselésére és a túlélésre. Egy idő után végre kibontakozik a dallam, a basszgitáros és a dobos is bekapcsolódik a közös zenélésbe, majd halk érzelmes énekkiséret teszi kerekké a számot. A dobos, ahogy a szám hangulata megkívánja, fegyelmezett, visszafogott dobolásával, mintegy a basszusgitár karakteresebb megszólalásának kiegészítéseképpen, teszi hozzá a maga részét a lüktető alapritmus megteremtéséhez. 

A szám a hallgatóság hangos ovációja közepette lassan elhalkul, majd véget ér. Az ének is abbamarad, a hangszerek elnémulnak. Utána néhány másodpercig a csend veszi át szerepüket. Nem akármilyen ez a csend. Kitapintható, érzékelhető. 

A férfi megborzong. A különös hangulatú szám egész testét lelkét átjárja. Ehhez hasonló karakterű zenét még nem hallott soha. Fenomenális, sehová, semmilyen kategóriába nem besorolható lélekzene. Egyszerre szomorú, lelkesítő, és felemelő. A mélyponton lévő ember számára valóságos gyógyír, vigasztalást nyújt annak is, aki már úgy érzi minden, de minden elveszett. A magát reménytelen helyzetben képzelő embert segíti abban, hogy elhiggye magáról, hogy képes megszabadulni problémáitól, melyek súlyos koloncként nyomasztják őt. A zene az érzelmekre gyakorolt hatása révén, az érzelmek rejtett húrjainak megpendítésével olyan titkolt vagy rejtett érzéseket is képes előhívni és felszínre hozni, melyeket eddig titkoltak vagy az ember saját maga számára is rejtve maradtak. 

Azért is mérges volt magára, mert nem jegyezte meg e nagyszerű trió nevét. A dobra fel volt írva a nevük, de sajnos elmulasztotta, hogy jobban odafigyeljen. Azzal vigasztalta magát, hogy hátha lesz még alkalom újra megnézni, és meghallgatni őket. Hirtelen úgy érezte, hogy torka annyira kiszáradt, hogy szinte nem tud nyelni. Ha törik, szakad, de szomját valahogy oltani, a benne támadt feszültséget pedig csillapítani kell. Bármi áron, de neki most innia kell. 

Zárt rendezvény ide-vagy oda be fog menni és valami italt kell szereznie. Nem is tétovázott sokat, irány ismét a bejárati ajtó. Határozott mozdulattal lenyomta a kilincset, az ajtó kinyílt, és ő becsurrant a terembe. Talán a félhomálynak, talán annak a ténynek köszönthetően, hogy így a rendezvény közepe táján a rendezők figyelme már lankadófélben volt, elmúlt a nyitás utáni buzgalmuk a betérők ellenőrzésére, és így könnyen bejuthatott. A terem közepén még jócskán maradtak tácoskedvű párok., akik újabb számokra várva partnerüket szórakoztatták. Itt is ott is beszéd nevetés csattant fel. Néhányan egymást átölelve még nem akartak kibontakozni egymás öleléséből, némán révedező szemekkel partnerül arcát nézték. Mások meg egymást ölelve, szemükkel a másik vállán keresztül bámultak, ami úgy tűnt mintha a terem másik részét vizsgálnák, de valójában tekintetük a semmibe merült. 

Néhány métert előre lépett a teremben, majd megállt-Óvatosan szétnézett előbb balra, majd jobbra, de nem észlelt semmi gyanúsat, ami itt tartózkodását veszélyeztette volna. Fürkésző tekintete a bárpultiot kereste, majd amikor megtalálta tétovázás nélkül megindult felé. Odaérve elegendő volt számára egy gyors pillantást vetni a kínálatot tartalmazó feliratra, egy újabb pillantásnyi idő alatt máris felmérte a választási lehetőségeket, és már le is adta a rendelést az életmentő nedűre. Választása az ismert belga sörmárkára a LEFFE blonde-ra esett. 

-Két üveg jéghideg Leffe-t kérek-mondta, és már a szájában is érezte a belga sörre jellemző selymesen kesernyés ízt, amit az első korty fog majd nyelvének ízlelő bimbóiban kelteni.  

Két üveggel kért, mert a 33 centes kiszerelésű palack tartalma bizonyára nem lett volna elég heves szomját oltani. Amikor a két üveg hideg fala már markában simult, kissé megnyugodott, de annyira azért nem tudta türtőztetni magát, hogy elmenjen az első asztalig, és csak ott kezdjen bele az ivásba. Ehelyett már a bárpultnál kinyitatta mindkét üveget. Amint a pincér elegánsan és szakszerűen lepattintotta előszőr az egyik, majd utána a másik üvegről a zárókupakot nagyokat nyelve várta az első hűsítő kortyokat. Kerített magának egy üres poharat és színültig megtöltötte. A hab gyorsan emelkedett a pohárban már-már túlcsordult, de mielőtt ez megtörténhetett volna, kezébe vette a poharat, szájához emelte, és szinte egyhajtással kiitta tartalmát. Utána közvetlenül ismét teletöltötte a kiürült poharat. Ezúttal azonban már lassabban kortyolva, ízlelgetve engedte le torkán az italt. Arcvonásai megenyhültek, és a feszültség helyébe a megelégedettség költözött ábrázatjára. 

A harmadik pohárnál már nem sietett, igazi ínyencként ízlelgette a sör ízét, és magában elismerően dicsérte az egykori szerzetesek által előállított kiváló sörfajtát. 

Szerencséje is volt. Az ivás során nem jöttek vissza az asztalhoz, nem zavarták meg őt.  Miután sikerült szomját eloltani felkelt asztaltól, és indulni akart kifelé.  Eközben a lemezlovas, aki a számok lejátszását irányította, már visszatért a lejátszó pulthoz, véget vetve a szünetnek újra indította a zenét. 

A férfi visszafordult, most tekintetét a fehér falra ette kíváncsian vajon milyen hangulatú számokkal a folytatást. 

Megörült, amikoraz előbbi trió képe jelent meg a falon. A most játszott szám címe is megjelent a falra kivetített képen: August 10/ Augusztus 10. Amikor pedig a dobosra irányult a kamera látható lett az együttesnek a nagydobra írt neve:KHRUANGBIN. Egy felettébb furcsa, szokatlan név, mellyel az első pillanatban nem is tudott mit kezdeni a szemlélő: vajon mi a jelentése, honnan származik ez a név?- tolultak fel benne a kérdések. 

Ez a szám is érezhetően ugyanabba az a zenei stílusba tartozott, mint a korábban játszott White gloves/Fehér kesztyűk, de hangulatában meglehetősen különböző, sokkal pozitívabb életérzésről tanúskodott. Már az instrumentális első rész is határozott erős ritmusával, a basszusgitár a szólógitárnál is karakteresebb alapritmus diktálásán keresztül is pozitív érzéseket indított el a hallgatóban, majd amikor a szövegnélküli csupán dúdoló hangokra épített „ének betétje”megszólalt e betéttel kiegészített szám a zene hangjain keresztül „A bajok, problémák ellenére is az élet mégis csudaszép” üzenetét küldi a hallgató számára. 

 

Miközben élvezettel hallgatta a trió játékát, arra gondolt, hogy milyen szerencsés volt eddig, hogy nem leplezték le, nem került kellemetlen helyzetbe, hogy illetéktelenül lépett be erre a zártkörű rendezvényre. Talán helyesebb volna nem tovább kockáztatni és ideje lenne eltávozni. Sikerült is meggyőznie magát, és óvatosan, ahogy jött, szintén kellő körültekintés után szeretett volna távozni, de hirtelen megtorpant, úgy érezte valaki erősen figyeli. Úgy tett, mintha nem vett volna észre ebből semmit. Megvárta, amíg egy táncospár takarásába került, és hirtelen oldalt lépve egy oszlop mögé került. Roppant kíváncsi volt ki lehet az, aki figyeli őt, és vajon mi célból teszi ezt? Néhány percet várt mozdulatlanul az oszlop mögött, majd óvatosan kidugta a fejét, és szemével az őt figyelőt kereste. Amikor megtalálta, látta, hogy az ideges mozdulatokkal próbált ismét rátalálni személyére. Ahogy jobban szemügyre vette az őt figyelő személyt, láthatta, hogy egy nő az illető. Még jobban megfigyelve a nő arcát, hirtelen hátra hőkölt a felismeréstől. Az őt megfigyelni kívánó nő, nem volt ismeretlen számára, ugyanis hajdani szerelme Irén volt az. Már rég elfelejtettnek hitt képek jelentek meg szeme előtt. Magában már rég lezárta a visszaút lehetőségét, és tessék Irén megjelenése most felkavarta az állóvizet. Újra felkavaródott benne minden. Ugyanakkor eddig még nem tapasztalt dolgot fedezett fel, ami saját magát is meglepte. Ezúttal Irén felbukkanása nem azt a szakításkor átélt mély fájdalmát keltették fel benne ismét. Nem, ez egy ismeretlen érzés volt számára, melyet nem a régi fájdalom, hanem sokkal inkább a kíváncsiság hatott át. Kérdések merültek fel benne. Miért van Irén egyedül, partner nélkül a rendezvényen? Amennyiben nem egyedül jött ide, hol van most a partnere? A választ természetesen nem ismerte, csak Irén tudta volna megválaszolni ezeket a kérdéseket. 

Miközben így töprengett figyelme elkalandozott, és mire feleszmélt már nem találta tekintetével a nőt azon a helyen, ahol észrevette. Ideges lett, próbálta újra és újra tüzetesen szemével átvizsgálni a teremnek azt a részét, ahol megpillantotta őt, de hiába. Kis idő elteltével úgy látszott végleg szem elől vesztette Irént. Azzal vigasztalta magát, hogy talán jobb is, hogy így történt, és nem kellett vele találkozni, ami elmúlt, az elmúlt. Azonban e pillanatban valaki megérintette a vállát. Kíváncsian hátrafordult ki lehet a személy és mit akar tőle. Nos, ez a valaki Irén volt. Az igazat megvallva túlságosan nem is csodálkozott azon, amikor Irén arcát pillantotta meg, hiszen ki más ismerhette volna a sok idegen közül? 

Egy pillantásnyi időre csak némán meredtek egymásra, majd Irén volt az, aki megtörte a csendet: 

-Szervusz Andris. Meglepődtem, amint megláttalak itt, de nem szerettem volna úgy tenni, mintha nem vettelek volna észre. Ugye nem baj, hogy megszólítottalak?-kezdte a társalgást régi kedvesével. Nyugalmat próbált magáról sugározni, de hangjában a remegést mégsem tudta teljesen elleplezni. 

-Szervusz. Nahát, milyen kicsi a világ! -hangzott el a férfi válasza. Ő is akárcsak a nő, szerepet játszott, amikor meglepetést színlelt, hiszen néhány perccel előtte már tudta, hogy egykori partnere itt van a rendezvény helyszínén. 

-Jól nézel ki. Örülök, hogy újra látlak, és ha már így összefutottunk gyere, meghívlak egy italra, már amennyiben egyedül vagy itt, és nem partnereddel, mert nem szeretném megzavarni társaságotokat.-folytatta a férfi válaszában ügyesen elrejtve a kíváncsi kérdést. 

-Ó, nem, egyedül vagyok itt, és köszönettel elfogadom a meghívást. Mehetünk!-válaszolt a nő az invitálásra. 

Megindultak együtt a bárpult felé. A férfi ezúttal nem aggódott amiatt, hogy valaki leleplezi őt, mint illetéktelen betolakodót. Irén bizonyára hivatalos meghívottként van itt, társaságában ezt a legitimációt most ő is élvezheti. Miután odaértek és mindketten helyet foglaltak egy –egy bárszéken a férfi megkérdezte a nőtől: 

-Mit kérhetek inni számodra? Még mindig a Portói a kedvenced? 

-Köszönöm. Igen, még mindig ezt szeretem. Ebben legalább kitartó vagyok-felelte miközben kesernyés mosoly ült ki szája szögletében. 

A férfi nem reagált erre a mosolyra, de azért észrevette, és magában azért felmerült benne a gondolat, hogy talán Irén sorsa nem úgy alakult, ahogy azt szerette volna? 

-Látod, milyen furcsa játékai vannak a sorsnak? Úgy rendezte el, hogy mi itt egymásba botoljunk-kezdte a társalgást a férfi, majd így folytatta: 

-Végül is az, hogy te itt vagy az nem meglepetés, hisz tudom, hogy hol dolgozol, és láttam egy feliratot a teremben, melyen ez állt: Üdvözöljük dolgozóinkat vállalatunk a Ligetimpex rendezvényén! Veled ellentétben, én viszont egy kanyargós útnak és kíváncsiságomnak köszönhetem, no meg egy nagyon érdekes, szokatlan számnak, amiért hívatlan vendégként beléptem ebbe a terembe-mondta a férfi és kíváncsian ránézett a nőre, amint várta annak válaszát. 

– Igazad van. Valóban, én kevésbé kalandos úton jutottam ide-kezdte válaszát a nő, majd így folytatta- Egy kollégám, akivel együtt dolgozunk a Ligetimpexnél, és aki egyébként már egy ideje udvarolgatni próbál nekem, hívott meg ide erre a vállalati bulira- kezdte válaszát  Irén, majd így folytatta: Viszont, amint látod, még nem tudom mily en okból, de nem jött el. Ezzel már a belépőjét is elrontotta, mert nem nagyon díjazom az ilyen dolgokat. Elhatároztam, hogy kárpótlásul leiszom magam. Épp ezt fontolgattam, amikor megpillantottalak téged. Előszőr nem is akartam hinni a szememnek, de hiába vizsgálódtam, újra és újra azt kellett megállapítanom, hogy nem tévedtem, téged láttalak. Valószínűleg a sors akarta így.-fejezte be feleletét. 

-A férfi ránézett, egy másodpercig némán nézte a nőt, majd csak ennyit mondott: 

-Gondolod? Tényleg a sors kezét véled ebben közreműködni?- kérdezett vissza. 

-Igen, hiszem, hogy ez a helyzet-hangzott a nő válasza, majd ezután kivárt néhány másodpercet, sóhajtott egy mélyet, és látszott rajta, hogy valami fontosat akar mondani, de a férfi megelőzte őt, és mielőtt megszólalhatott volna ezekkel a szavakkal fordult hozzá: 

-Várj! Kérlek, Irén, ezúttal én kérlek, most ne mondj semmit! Gondold át mégegyszer, amit mondani akartál és csak akkor mondd ki, de előbb igyunk az egészségünkre! 

A nő nem szólt semmit, de poharát nyújtotta a férfi felé, hogy az tölthessen neki. Töltés után felemelte poharát, a férfi szemébe nézett és így szólt: 

– Egészségünkre, majd egyhajtásra kiitta a pohár tartalmát. 

-Egészségünkre-hangzott el válaszul a férfi részéről, és ő is egyhajtásra itta meg saját italát. 

Ezután kölcsönös hallgatás következett, majd a nő törte meg a feszült csendet:–Szóval, akkor most folytatom, ott ahol az előbb akartam kezdeni: Andris, kértél, hogy gondoljam át, amit mondani szeretnék. Nos, tudod én már korábban is jól átgondoltam és többször is, kérlek hallgass meg: 

-Bocsáss meg nekem, tévedtem, vissza szeretnék menni hozzád!- vágta ki egyszuszra szavait. 

A férfi felhúzta szemöldökét, arca meglepetést és kíváncsiságot fejezett ki, amikor válaszul megszólalt: 

-Hú, ez most váratlanul ért! Nem is találok rá hirtelen szavakat! Ez is olyan váratlan és kertelés nélküli volt, mint amikor közölted velem, hogy köztünk vége a közös történetnek. Igazat szólva mindkét esetben kissé egyoldalúnak gondoltam ezt a kijelentést. A történetben az én érzelmeimet, a szívemet csak a saját szempontjaid alapján kezeled. 

A férfi mondandója utolsó szavait nem is tudta csendben befejezni, mert egy újabb szünetet követően a lemezlovas máris indította az első számot. 

 A dal szövege, kísértetiesen egybevágott azzal a helyzettel, amiben jelenleg ő is volt. A Hot Chocolate együttes 197o-es évekbeli a „So you win again/Szóval megint te győztél”című sikerszámáról volt szó. 

 

 A számban szereplő férfit kedvese kénye-kedve szerint kezeli, hol elhagyja, hol visszatér hozzá, nem nagyon törődve annak érzelmeivel, kizárólag saját érdeke szerint cselekszik. Amikor egyszer a nő ismét vissza kíván hozzá térni, partnere már előre tudja hogyan fog végződni ez az eset is, mint ahogy ez történt annyiszor. Megbocsát a nőnek, visszaveszi és újrakezdik kapcsolatuk, de tudja előre, hogy most is egy újabb szakítással fog végződni a történet. Az énekes, a csalódott férfi , nem tanulva az eddigiekből ismét a loser/a vesztes szerepében szomorkásan énekli a visszatérő refrénben: 

So you win again, you win again 

Here I stand again, the loser. 

And just for fun you took my love  and run 

But love just had begun” 

I can’t refuse her 

But now I know that I’m the fool 

Who won your love to lose it all 

When you come back, you win again 

Szóval megint te győztél, megint te győzöl 

Én meg itt állok megint vesztesként. 

És csak szórakozásból elvetted a szerelmem és elfutottál. 

De a szerelem csak most kezdődött. 

Nem tudom visszautasítani őt 

De most már tudom, hogy én vagyok a bolond, 

aki elnyerte a szerelmedet, hogy elveszítsek mindent 

Amikor visszajössz újra te fogsz győzni 

Már az első taktusok elhangzása után a férfi felfigyelt a szövegre. Amint pedig a szöveg tartalma eljutott az értelméhez megált, nem folytatta tovább mondandóját, koncentrált figyelemmel némán hallgatta azt. Nem akart hinni a fülének. A dal előadója mintha az ő szavait kölcsönözte volna, és intézte volna azokat partnere, Irén számára.  

A szám már befejeződött, de ők még mindketten a szöveg hatása alatt szinte megbabonázva hallgattak. Természetesen a dal lejátszásának ideje a véletlen műve volt. Ugyanakkor, ha valaki tudatosan akarta volna éppen ezzel az időzítéssel és ezzel az aktuális mondanivalót tartalmazó szöveggel megszólaltani, akkor sem tudta volna ennél pontosabban, ilyen jól időzítve ezt megtenni. 

A hosszú hallgatás után a nő törte meg először a csendet: 

-Ez valóban nem lehet véletlen, a sors közreműködése jelen volt a találkozásunkban, és most ennek a számnak a megszólaltatásában ez magáért beszél- adta elő a maga sajátos értelmezését a szám mondanivalójáról. –majd így folytatta: 

-Mégis azt nem szabad elfogadnunk, hogy mi csupán a sors engedelmes végrehajtó bábjai vagyunk. Nekünk is van beleszólásunk életünk alakításába, és nem is kevés. Képesek vagyunk formálni életünket, azt jobbá, kellemesebbé tenni, tegyünk hát így ennek érdekében!-fejezte be érvelését nagyon ügyesen operálva, ezúttal is főleg saját érdekének érvényesítése érdekében irányítva szavait. Ezt követően fejét felemelte, szemével a férfi szemét kereste, mintegy szuggerálni kívánta partnerét, hogy az számára kedvező választ adjon, fogadja őt vissza, és kezdjék újra kapcsolatukat. 

A férfi csak nehezen, hosszú szünetet tartva szólalt meg. Az ezt megelőző időt arra használta fel, hogy azon gondolkozzék, hogy a lehetséges válaszok közül melyik mellett döntsön. Az ő kapcsolatuk is hasonlatos volt a dalban előadottakéhoz. Nem ez volt az első szakításuk, majd békülésük és bizonyára nem is ez lesz az utolsó. Leginkább a se veled se nélküled volt a találó kifejezés, ami jellemezte viszonyukat. Úgy érezte Irén hatásosan érvelt, és most neki fel lett adva a lecke. Azt gondolta, hogy ezidáig kapcsolatukban ő volt a loser, a vesztes. Most viszont ez megváltozott. Ez alkalommal először fordult vele elő, és ezt saját maga számára is meglepetéssel tapasztalta, hogy amilyen fájdalmat okozott neki annak idején, a nő szakítási szándékának bejelentése, most az újabb bejelentés az újrakezdésre különösebb örömet, vagy egyéb érzelmi reakciót nem váltott ki belőle.  

A nő még mindig őt nézte, válaszát várta, de hogy azt meggyorsítsa egy rövid kérdésével megelőzte a férfi válaszát: 

-Nos, hogy döntöttél?- hangzott el kérdése, közben pedig tekintetét nem vette le partneréről, arcát fürkészve próbálta kitalálni mit fog erre mondani. 

A férfi úgy érezte, hogy kényszerpályán kénytelen mozogni. A nő kérését egyszerűen nem lehet visszautasítani, és döntését e kényszerű racionalitás fogjaként, és nem a valódi és megváltozott érzelmei alapján kénytelen meghozni. Ezért aztán érthető volt, amint kimondta, hogy rendben van, elfogadja a bocsánat kérést, vonásai inkább közömbösségről árulkodtak, és egy elégtételt kapott ember érzéseit fejezték ki, melyet nem tudott elrejteni. 

A nő persze nem volt vak, a jelekből tökéletesen látta, hogy számára ugyan kedvező döntés született, de ennek nincs meg a kellő érzelmi alapja. 

-Mindegy ezen most nem szabad keseregni, majd visszahódítom az érzelmeit is-értékelte magában az elért eredményt. 

Miután a férfi kimondta, hogy megbocsát neki, elmosolyodott, odahajolt a férfi arcához, és megcsókolta őt. Érezte, hogy csókjára a válasz nem volt olyan igazi és szenvedélyes, mint amilyennek lennie kellett volna, de tudta, hogy az idő neki dolgozik. Ezután ismét a férfihez fordult és ezt mondta neki: 

-Andris, későre jár az idő, és nekem holnap korán kell kelnem. Délelőtt a repülőtérre kell kimennem egy német üzleti küldöttséget kell fogadni.  Este átvinném a holmimat. Te még maradhatsz nyugodtan, de nekem most menni kell. Nem kell , hogy te is velem gyere és hazakisérj! 

-Rendben van. Én még tényleg maradnék egy kis ideig míg megiszom még egy sört. Te viszont jobban tennéd, ha hívnál egy taxit, elég eldugott helyen van ez az étterem!-mondta a férfi Irénnek kissé aggódó hangon. 

-Ó, ne aggódj, a buszmegálló csupán mindössze pár tizen-méternyire található. A következő busz tíz perc múlva érkezik, a vonal éjszakai járata meglepően jó.-Azért most megyek, mert el szeretném érni a következőt. Szervusz, akkor majd este nálad találkozunk!- felelte a férfi féltő szavaira, és el is indult a kijárati ajtó  

felé. Mielőtt kilépett volna az ajtón, visszafordult, és kezével még egy utolsó búcsút intett. 

A férfi miután egyedül maradt tétován körülnézett, mint egy félénk kisfiú, és azon gondolkodott most mit tegyen? Végül eredeti szándéka szerint elindult a bárpult irányába. Ezúttal az események megemésztésére valami erősebbet kívánt inni. Rendelt két fél konyakot, de mind a kettőt saját számára, csupán nem akarta feleslegesen elpazarolni az időt egy újabb rendelés feladásával.Titokban azt remélte, hogy sikerül alaposan berúgnia. Arra már egyáltalán nem is gondolt, hogy a rendezők leleplezik őt, mint illetéktelen betolakodót. 

Miután megkapta a két konyakot, leült egy üres bárszékre a bárpult szélén és csendben kortyolgatni kezdte az aranysárga nemes italt. Ekkor történt, hogy valaki hátulról megkocogtatta a vállát. Megfordult és egy testes karszalagos alakkal találta magát szemben, aki határozott hangon szólította meg: 

-Uram, elárulná, hogy milyen címen tartózkodik itt ezen a zártkörű rendezvényen? 

– Na, már csak ez hiányzott-gondolta magában bosszúsan, de hogy mit feleljen a rendezőnek azt még nem tudta. Majd egy percnyi hezitálás után megadta válaszát: 

-Nézze, én valóban illetéktelennek látszom, hogy belépjek ide, de az a helyzet, hogy a barátnőm az akivel ide jöttem. Ő pedig a rendezvényt szervező Ligetimpex-nél dolgozik.-felelte a karszalagosnak. 

-Ahogy elnézem, most viszont egyedül iszogat itt, barátnőnek még a nyoma sincs.-jegyezte meg a rendező. 

A férfi kezdte kényelmetlenül érezni magát, hogy most magyarázkodnia kell, de még mielőtt bármit is mondhatott volna, karnyújtásnyira tőle a bárpult azonos oldaláról egy női hang sietett ismeretlenül a segítségére: 

-Kedves rendező úr, nem jól látja. A barátom nem egyedül iszogat, hanem velem, és az én meghívásomra jött ide-fejezte be az ismeretlen nő, a bajbajutott férfi őszinte meglepetésére. Sőt még be sem fejezte mondanivalóját, mert látva a rendező arcán kiülő kétkedést kifejező vonásokat, újra megszólalt: 

-Uram, ugye nem kételkedik a szavaimban, vagy talán valami igazolványt óhajt látni arról, hogy én valóban a Ligetimpex dolgozója vagyok?-intézte kérdését a kissé meghökkent rendezőhöz.  

-Ó, nem távol ál tőlem Hölgyem-hangzott el a rendező válasza, majd ezután többet nem is kérdezett, megfordult és eltávozott. 

Miután a nő és a férfi magukra maradtak, a férfi felállt, odalépett a kissé távolabb ülő nőhöz, megállt előtte és megszólította: 

-Megengedi, hogy leüljek itt Ön mellett Asszonyom? vagy talán Kisasszony?-. 

-Még kisasszony. Tessék foglaljon helyet-kapta a választ., mire a férfi a nő melletti bárszéket még közelebb húzta, leült és így folytatta: 

-Szóval, Kisasszony, végtelenül hálás vagyok Önnek, hogy így ismeretlenül és ilyen önzetlenül kimentett ebből a kényes szituációból. Engedje meg, hogy bemutatkozzak. Bernáthegyi András vagyok, és egyben engedje meg, hogy meghívjam egy italra. Továbbá, ha nem sértem meg elárulná, hogy miért mentett ki? 

-Örvendek. Köszönöm a meghívást. Most jól fog esni egy ital. Az én nevem Flóra –felelte neki a nő. 

-Mit is kárhetek Önnek?- kérdezte tőle közbevetőleg a férfi. 

-Nos, lássuk csak, miből is lehet választani? hangzott el nő válasza, és tekintetével gyorsan végigsiklott az itallapon.-Várjunk csak, igen, megvan. Egy dupla Cointreau-t kérek, ugye szabad? Nem baj, hogy duplán kértem? Tudja, nagyon szeretem ezt a narancshéj alapú likőrt. 

-Flóra, amit csak óhajt, mindent kérhet!-reagált a férfi a kérdésre, és közben most először nézte meg magának tüzetesebben a vele immár közvetlenül szomszédos bárszéken helyet foglaló, és most feléje forduló beszélgető partnerét: 

Egy harminckörüli szabályos vonalú határozottan bájos kinézetű arc nézett vele szemközt. Szeme csillogott, amikor beszélt, a felette ívesen húzódó szemöldökök előnyösen emelték ki melegfényű két szép sötétbarna szemét. Telt, húsos, ajkai érzéki vonást kölcsönöztek arcának. Egy kissé fitos orr tartozott még ehhez az archoz, melyet hullámos sötétbarna fürtök kereteztek. Haját egy ezüst színű pánt fogta össze, de a bal fülénél két rakoncátlan elszabadult fürt valami sajátos szépséget kölcsönzött egész arcának. Alkalmi sötét öltözéke amennyire látni engedte karcsú jó alakot takart. 

Miután megkapták a kért italokat a nő szólalt meg először, mivel úgy érezte, hogy magyarázatot illik adnia a férfinek, amiért segítette őt kimászni kínos helyzetéből. Mielőtt azonban belekezdett volna ennek magyarázatába, kortyolt egyet italából, és csak utána kezdett beszélni. 

-Tudja, kedves András véletlenül kerültem bele ebbe a helyzetbe. Hallottam a rendező és az Ön közt lezajlott párbeszédet, és ekkor határoztam el, hogy közbelépek. Két okom is volt rá, hogy ezt megtegyem: egyrészt megszántam Önt, láttam milyen lehetetlen helyzetbe került, de másrészről Ön nem is volt ismeretlen számomra. 

Amint a nő kimondta az „Ön nem is volt ismeretlen számomra” szavakat, a férfi őszintén meglepődött, és lázasan kutatott emlékezetében, vajon honnan ismerheti őt ez a nő? A magyarázatra azonban nem kellett sokat várnia, mert az máris folytatta: 

-Azt ugye tudja, hogy ez egy vállalati rendezvény, a Ligetimpex szervezte dolgozói számára. Én pedig ennél a cégnél dolgozom, mint ahogy kolléganőm Kovács Irén is, akit ugyan közvetlenül nem ismerek, de hallomásból tudok az Önök kapcsolatáról. Tudja, kis cég ez a Ligetimpex. Itt mindenki mindenkit ismer, és a pletyka is gyorsan terjed. Ugye ezek után Kovács Irént nem kell bemutatnom Önnek kedves András? 

A férfi, miután a nő ez utóbbi mondatát kimondta, egy kaján mosolyt vélt felfedezni annak szája sarkában. Ennek az információnak a birtokában még talányosabbá vált előtte a nő személye, és még kíváncsibbá tette őt vajon ki is lehet valójában mentőangyala? 

-Hm, ez roppant érdekes. Ezek szerint Ön tudott Irénnel való kapcsolatunkról, sőt személyesen is ismernie kellett engem. Ergo, amikor segített a bajbajutottnak, akkor nem egy megszánt ismeretlen személynek, hanem pontosan Bernáthegyi Andrásnak segített.-foglalta össze a férfi. 

-Helyes a következtetés, azzal a pontosítással, hogy én Irén barátjának kívántam segíteni, de akkor még nem tudtam, hogy ezzel Bernáthegyi Andrásnak teszek jót-jegyezte meg válaszában mosolyogva a nő. 

-Akár így, akár úgy történt, a segítség megtörtént, ez ténykérdés. Értékéből nem von le semmit, tudatos volt, mégha az adott helyzet is hozta azt. Minden esetre csak hálás lehetek Önnek, Flóra. De mondja csak Drága, hogyan, mivel fejezhetném ki hálámat?-intézte kérdését a nőhöz.  

-Lehet kételkedni benne, de őszintén mondom, hogy ebben bármilyen előre megfontolt számítás szándéka vezérelt volna. Én valóban megsajnáltam Önt függetlenül attól, hogy ismertem személyét. Ön most megköszönte a kapott segítséget, meghívott egy italra, ezzel teljesítette azt, amit ilyen esetben illik tenni -mondta határozott hangon a nő. 

Mialatt a nő beszélt, a férfi az arcát, figyelte. Beszélgetőpartnere iránt kezdetben érzett szimpátiája egyre inkább, mint nő iránt érzett érdeklődéssé, mi több vonzalommá alakult át. Remélte, hogy e találkozásnak még lesz folytatása a jövőben. Tette ezt annak tudatában, hogy neki ott volt újra Irén, és a helyzetet még tovább bonyolította volna, hogy Irén és Flóra ismerték egymást munkahelyükről a Ligetimpextől. 

-Kell ez nekem, hogy ilyen bonyodalmakat okozzak saját magamnak?-merült fel benne a kérdés. Egy kettejük közötti, a jövő során esetlegesen szövődő viszony természetesen még csupán képzeletében élt. Az már azonban most is világos volt előtte, hogy ennek veszélyes, negatív következményei is lehetnének, mégis ezirányú gondolatait nem kívánta elhessegetni. 

A kettejük közti kellemes csevegésnek az vetett véget, hogy bejelentették, hogy a rendezvény hamarosan véget ér, és egyben felkérték a vendégeket, hogy vegyenek búcsút a helyszíntől. 

A bejelentés után a nő állt fel először székéből, a férfi csak ezután követte őt. Mindketten kissé zavarban voltak a közelgő búcsú miatt. A férfi tudta, hogy az illendőség úgy kívánja, hogy ő legyen a kezdeményező fél, ezért odafordult a nőhöz, és a következőket mondta neki: 

-Kedves Flóra, végül örülök, hogy megismerhettem Önt, és most, hogy véget ért a rendezvény már az udvariasság is azt kívánja meg, hogy felajánljam, hogy hazakisérem Önt, de talán Ön is érzi, hogy ennél sokkal többről van szó részemről. 

Miközben a férfi beszélt, a nő figyelemmel hallgatta, és a világítás ugyan nem volt tökéletes, de a férfi láthatta, hogy a nő arcát pír önti el. 

-Ó, köszönöm, nagyon kedves, de nem fogadhatom el. Nem kívánom feltartani Önt e késői órán, de talán ha velem maradna addig, míg rendelek egy taxit, és együtt megvárjuk az érkezését, azt megköszönném.-hangzott a nő udvarias elutasítása. A nő ezt követően elővette telefonját, megrendelte a taxit, majd ismét a férfire figyelt, aki így reagált szavaira: 

-Ó, persze, örömmel Önnel maradok a taxi megérkezéséig-adta meg válaszát a férfi, de a hazakisérésre előbb tett kisérletét nem feladva azt gondolta magában: 

-Andris ne add fel a próbálkozást, ne mondj le arról a lehetőségről, hogy újra találkozhass Flórával, hiszen a „Vasat is addig kell ütni, amíg meleg!”, majd miközben mélyen a nő szemébe nézett, így folytatta: 

-Akkor, ezek szerint a hazakisérés marad a következő alkalomra-szavait félig derűs félig a választól némileg tartó megszeppent mosolya kisérte. 

A nő válasza első része gyanánt felemelte mutatóújját, mintegy tréfásan megfenyegetve a férfit, szóban pedig így folytatta tovább: 

-András, vigyázzon magára, mert ki fog kapni! És nem is biztos, hogy én leszek az, akitől majd ezt a feddést fogja kapni, hanem a partnere Irén! 

-Kedves Flóra, legyen ez az én gondom. Meg fogom oldani. Egyébként is, kapcsolatunk Irénnel már régóta reménytelen jövő elé néz. Ami viszont Önt illeti, kedves Flóra, nem tudom elengedni, hogy csak így búcsú, és a viszontlátás reménye nélkül menjen el. Legalább adja meg a telefonszámát!- kérlelte a nőt és máris nyúlt a zsebébe, majd miután előhúzott onnan egy üres lapot meg egy tollat, azt máris nyújtotta nő felé. 

 Ebben a pillanatban begurult az étterem elé a megrendelt taxi. A nőnek döntenie kellett. Mivel a férfi számára sem volt közömbös, elvette hát a papirt és a tollat, és felírta telefonszámát, majd visszadta azokat a férfi kezébe. Mielőtt beszállt volna a kocsiba, egy pillanatra mindketten tétováztak mit tegyenek, hogyan búcsúzzanak, legyen-e pusziváltás közöttük, de végül a nő csupán kezét nyújtotta, és maradt a kézfogás búcsú gyanánt. 

András állva maradt ugyanazon a helyen, megvárta még elindul a taxi, de még utána is sokáig követte szemével az egyre jobban távolodó kocsit, míg az el nem tűnt a fákkal övezett út kanyarulatában. Csak ezután nézett szét maga körül egy kissé kótyagos fejjel, de teljesen józannak maradva. Kótyagosságát az átélt események okozták. 

Ekkorra már a közelgő hajnal még erőtlen sápadt fényei lassan ugyan, de már arra készülődtek, hogy átvegyék uralmukat az éjszaka sötétsége felett. Ahogy világosodott, a férfi fejében is fokról fokra tudatosult, a ráébredés a szürke másnapok lehangoló, kiábrándító valóságára, amely akár egy fenyegetés, úgy lebegett előtte. Irén alakja jelent meg képzeletében, mintha egy eddigi őt takaró ködfüggöny mögül lépett volna ki. Annak tudatában, hogy estére, már Irén fog mellette feküdni az ágyban megborzongott. Teljesen azért nem volt ellenére, hogy annyi idő után Ismét Irén kívánatos testét szoríthatja majd magához, de ugyanakkor ezentúl gondolatait egy másik nő, Flóra iránt is meg fogja osztani bizonyára. Szerette volna előre látni, hogy fog alakulni viszonya két nővel, melyikük lesz az erősebb, aki kiszorítja majd a másik alakját. 

Egyszerre bizonytalanná vált minden. Az elmúlt nap, és ez a bizonytalanság érzése most kissé összeszorították szívét. Nagyot sóhajtva megindult visszafelé azon az ösvényen, melyen az előző este elindult a hangok irányába.  

Egyre világosabb lett. Az első napsugarak már beragyogták a park fáit, a bokrok zöldjét aranyba öltöztették. Felnézett a kék égre, és erről egy régi kedves szám, a „Blue Sky blues” jutott az eszébe, melyet az énekes, Ryan Adams egyik BBC –beli koncertjén adott elő. Az előadóteremben a világítást lekapcsolták, mindenütt sötét volt, csupán a pódium volt megvilágítva, ahol az énekes és az őt kisérő zenekar foglalt helyet. A nézőtér sötétségét csupán időnként felvillanó lámpák fénye törte meg. A hallgatóság néma csendben, áhitattal figyelte és hallgatta az előadó széles mozdulatokkal kisért, teljes odaadással átélt produkcióját. A szám végén az ének, és az őt kisérő zene fokozatosan elhalkul, majd miután az utolsó hang is elnémult, hangos ovációval kisért tapsvihar tört ki. A hallgatóság ily módon fejezte ki tetszését, és köszönte meg az előadó-énekesnek, és az őt kisérő zenekarnak a csodálatos produkciót. 

Az előadóteremben a világítást lekapcsolták, mindenütt sötét volt, csupán a pódium volt megvilágítva, ahol az énekes és az őt kisérő zenekar foglalt helyet. A nézőtér sötétségét csupán időnként felvillanó lámpák fénye törte meg. A hallgatóság néma csendben, áhitattal figyelte és hallgatta az előadó széles mozdulatokkal kisért, teljes odaadással átélt produkcióját. A szám végén az ének, és az őt kisérő zene fokozatosan elhalkul, majd miután az utolsó hang is elnémult, hangos ovációval kisért tapsvihar tört ki. A hallgatóság ily módon fejezte ki tetszését, és köszönte meg az előadó-énekesnek, és az őt kisérő zenekarnak a csodálatos produkciót. 

 

Lassan bandukolt hazafelé, nem hajtotta elvégzendő kötelesség. Menet közben hol jobbra, hol balra hordozva tekintetét gyönyörködött a természet reggeli ébredésének csodájában. Megpróbált minden apró, kis, lényegtelennek tűnő részletet egyaránt fényképszerűen rögziteni, és elraktározni a képet, hogy vészterhesebb napokon elővegye, hogy abból táplálkozhasson, és erőt meríthessen a folytatáshoz. 

Az út hosszúnak tűnt, de egyszer mégis arra eszmélt, hogy otthona bejárati ajtaja előtt áll. Elővette zsebéből az ajtót nyitó kulcsot, behelyezte a zárba  

Óvatosan lassan elfordította a kulcsot, mintha attól tartott volna, hogy az beletörik a zárba. Az ajtó kinyílt, ő meg belépett a lakásba, és egyben belépett a holnapok csuszamlós bizonytalanságába… 

 

 

 

A szövegben említett számok, az előfordulás sorrendjében(a You Tube-on megtalálhatók) 

Herb Alpert and the Tijuana Brass: The lonely bull/ A magányos bika. 

Herb Alpert: This guy’s in love with you/ Ez a fickó szerelmes beléd. 

East Együttes: A szerelem sivataga 

Khruangbin: White  gloves/ Fehér kesztűk. 

Khruangbin: August 10/ Augusztus 10-e. 

Hot Chocolate: So you win again/ Szóval, megint te győztél. 

Ryan Adams : Blue Sky Blues/ Kék ég blues