Minden a semmi közepén

Nincs szükség szavakra.

Nehéz megírni téged.

Állócsillag alakjában

bírod a mindenséget.

 

Anyám vagy, apám vagy,

húgom, nővérem, bátyám,

a föld teremtő erője,

jéghideg, sima márvány,

 

láthatatlan dallam,

mi értő fülért kiált,

eső, mi tisztára mossa

elmém karcos ablakát,

 

porszem a napfényben,

mely egyszerre felragyog,

és szikrájából gyúlnak ki

az égen a csillagok,

 

hang vagy a csendben,

átvirrasztott éjjelen,

nyugodt suttogás, ami elől

menekül a félelem,

 

sarkig kitárt kapu,

fáradt vándorra várva,

ma rejtekében a holnap

biztató pillantása.

 

Falombként borulsz rám

ezernyi árnyalatban,

s ha messze vagy, kóborlok csak

kis, halvány árnyalakban.

 

Magányos szirtfok vagyok

a nagyvilág peremén.

Csak karodban vagyok minden –

minden a semmi közepén.

Képíró Angéla
Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.

0
Megosztás
Megosztás

4 Responses

    1. Kedves Rita!

      Azért írtam talánt, mert ez nem egy saját tapasztalatból született szerelmes vers, hanem egy filmélmény hatására fogalmazódott meg bennem (Megmaradt Alice-nek). Számomra inkább az egymásba kapaszkodásról és az egymásra utaltságról szól.

      Köszönöm, hogy elolvastad!

      Üdvözlettel:

      Angéla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Altatódal

Csillagos fenn az ég, dalokat zeng a rét. Könnye lehull, földre gurul, új életet igéz.   Felhőt ringat az ég, végtelen tengerkék. Illan bánat, fújja

Teljes bejegyzés »

Csupaszon

Vihar rántott a torkába, szótlanul burkolt magába. Lefújt egy félelmes árnyat, mosta arcomról a mázat, oldotta a durva kérget, mit rám ragasztott az élet.  

Teljes bejegyzés »

Csengő

Asztalomon, mint őr nyugszik az öreg csengő álmaim felett. Kopottas már külseje a sok-sok éves nap-hold ciklusoktól, De még éles csengése a boldog időknek mosolyától,

Teljes bejegyzés »

Alkonyodó pusztaság

Alkonyodik. Halkul a pusztaság, már pihenni készülődik. A selymes vízként szétterülő, éltető fény visszahúzódik. Némuló világ, mező, legelő, az ég is elsötétedik, S a távolban

Teljes bejegyzés »

Koronazár

Józsi arra ébredt, hogy a szemét égeti a nap. A kocsma bejárata előtt találta magát az árokban, és piszkosul el volt ázva. Majdnem annyira, mint

Teljes bejegyzés »