Jutkának
mimóza voltál. vadvirág lettél.
csigafürt voltam. vágyvilág lettem.
a vadvirág kinyílt. vad lett. majd elnyílt.
a vágyvilág bezárult. de újra megnyílt.
kinek mi jutott?
kié a virág? kié a világ?
kié lett az ágy? s kinek nyílik virág?
miként múlt el a vágy? és kinek nyílt új világ?
miért halt meg akkor
az a gyönyörű,
az az álomszép,
az a közös
vágyvirágvilág?
2023.07.31., 67 évesen
illusztráció: a növény, ha megfogja – ORIGO
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „miért?” című lírai szöveg egy sűrített, kérdésközpontú belső monológként bontakozik ki, amely nem válaszokat kínál, hanem a kérdezés állapotát teszi tapasztalattá. A címben és a szövegben visszatérő kérdő gesztus nem logikai hiányt, hanem érzelmi túltelítettséget jelez: a vers ereje éppen ebben a feszültségben rejlik.
A vers vezérmotívuma már a nyitó képpárban kirajzolódik: a „mimóza” és a „vadvirág” ellentéte finoman rétegzett női létmetaforát hordoz. A mimóza zárkózó, érintésre visszahúzódó természete a sérülékenység, a védekező, eredendő tisztaság állapotát idézi, míg a vadvirág a szabadon burjánzó, ám gyakran elhanyagolt vagy megtaposott női lét képét hordozza. E kettősség így a nőiség belső feszültségeként is olvasható: a megőrzött ártatlanság és a később beteljesületlenné váló, vagy boldogtalanságba hajló tapasztalat közötti törésként.
A líraiság alapja az erősen redukált, mégis telített nyelv. A tőmondatszerű, fragmentált sorok nem pusztán formai sajátosságok, hanem jelentéshordozó elemek: a megszakítottság, a kimondás és elhallgatás váltakozása a belső bizonytalanság, a gondolati és érzelmi töredezettség lenyomata. E fragmentumok egymás mellé helyezése asszociatív hálót hoz létre, amelyben az olvasó aktívan kapcsolja össze a jelentéseket.
A nyelvhasználat letisztult, szinte puritán, ugyanakkor szemantikailag sűrű. A szavak nem díszítő funkcióban jelennek meg, hanem koncentrált jelentéscsomópontokként működnek. A metaforikus képalkotás visszafogott, de pontos: kevés kép jelenik meg, ám ezek mélyen rétegzettek, gyakran a hiány, az időbeliség és a belső állapotok absztrakt megfogalmazásai.
Retorikai szempontból a szöveg lüktetése a rövid egységek ritmusából fakad. A sorok közötti szünetek, törések és üres terek legalább annyira beszédesek, mint a kimondott szavak. Ez a szaggatott ritmus olyan belső pulzálást ad a versnek, amely a hangzásvilágban is érzékelhető: halk alliterációk, visszatérő hangkapcsolatok és finom belső rímek adják a vers visszafogott dallamát.
A belső hangulat meditatív, ugyanakkor nyugtalan. Az érzelmi vonalvezetés hullámzó: a rövid kijelentések sűrűsége erős feszültséget teremt, amelyet időnként egy-egy elmélyültebb, lágyabb hangvételű sor old fel. Az érzékiség nem testi konkrétságban jelenik meg, hanem inkább a hiány, a vágy és az érinthetetlenség absztrakt tapasztalatában; az esetleges erotikus felhangok is ebben a finoman sejtető rétegben érhetők tetten.
A moralitás nem direkt módon artikulálódik, hanem a kérdések nyitottságában rejlik. A szöveg nem irányít, nem tanít, hanem teret ad az olvasói reflexióknak. A konkluzív mozzanatok inkább felismerések, mint kijelentések: az élet tapasztalata itt a bizonytalanság elfogadásában, a kérdezés folytonosságában sűrűsödik.
Tipográfiailag a vers tagolása szerves része a jelentésnek: a rövid, tőmondatszerű sorok, a kihagyások és vizuális törések mind a fragmentáltság élményét erősítik, és ezzel az érzelmi belső állapotok pontos leképezésévé válnak. A forma és tartalom így szorosan összefonódik, egymást erősítve hoz létre jelentést.
Összességében a „miért?” egy visszafogott eszközökkel dolgozó, mégis erősen ható intim lírai szöveg, amelynek egyedisége a fragmentált szerkezet és a sűrített képiség együtthatásában rejlik. Az érzelmi motívumok és a hozzájuk társuló metaforák mélyen rezonálnak: a nyitó „mimóza voltál. vadvirág lettél”, valamint a „csigafürt voltam. vágyvilág lettem” ellentétpár által megidézett egzisztenciális létfeszültség is ezt a finom, mégis mélyen ható rétegezettséget erősíti. A vers nem kijelent, hanem kérdésekben nyílik meg, és ebben a nyitottságban teremti meg valódi intenzitását.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
3 Responses
Nincs rá felelet, nem tudjuk, miért halt meg a vágyvirágvilág.
Tetszéssel és szeretettel: Rita
így igaz. de akad egy másik kérdés is: ha egyszer meghalt, miért kísértget, szólongat még mindig?
Talán mert valamikor fontos volt és a tudat ezt az érzést a felszínre hozza olykor.
Szeretettel: Rita