Kétségbeesetten
kereslek a magányos fűszálban,
A süvöltő szél szavában,
A szerető szívek dobbanásában,
Az esőcseppek halk koppanásában,
A felszálló füst kesernyés illatában.
És ha felnézek az égre
A komor, esőfelhők vonulásában is
Köztük egy pillanatra téged látlak.
De aztán ha újra felnézek
Szememmel az eget már hiába kémlelem,
hiába keresem karcsú alakod
Már nem találom.
A látomás megszűnt,
eltűnt,
vége.
És én újra kereshetlek mindenütt,
Reménytelenül és mégis reménykedve,
Időt fáradságot nem kímélve,
Mert akarom, mert tudom, hogy
Végül meg foglak találni téged
Régóta elvesztett HITEM.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

3 Responses
Azt gondolom, hogy a hitet érdemes megtalálni, ha másban nem, akkor magunkban.
Szeretettel: Rita
Nagyon megható, gratulálok!
kedves Mónika!
Köszönöm, hogy elolvasta! Örülök, hogy tetszett és köszönöm a gratulációját, igazán kedves!
Üdvözletel
Antal