Lehet-e?

Lehet-e?

 

Lehet-e feledni, akit szeretsz?

Ha lehunyom a szemem,

Még ma is látom megfáradt testedet,

Mint egy száraz, megszürkült rózsaszál

Mit szirmaira hullva elrabol a halál,

És elmorzsolt levele a széllel tovaszáll.

Érzem nyirkos bőröd az ujjaim alatt,

Hallom elfúló reszketeg hangodat.

Ha lehunyom a szemem,

Eszembe jutnak utolsó napjaid…

Te addigra már elfogadtad az elfogadhatatlant,

S miközben vigasztaló szavakat mormoltál fülembe,

Bensőmben tombolt, némán visított a félelem,

Hogy hajnal hasadtával örökre elveszítelek.

Csak akkor vagy velem, ha álmomban megjelensz,

De még olyankor sem engedi szívem,

Hogy elhiggyem, lelked nem távozott,

tested nem emésztették fel az éhező lángok.

Sok éve már, hogy nem vagy velem,

De időnként még a telefonért nyúl kezem,

Szeretném elmesélni, aznap mi történt velem.

Ilyenkor lehunyom a szemem,

Feltárcsázom mennybéli számodat,

De a vonal foglaltat jelez, nem felelsz,

Más, égi dolgok töltik ki létedet.

A rideg valóság arcul csap hirtelen,

Torkom elszorul, könnyem elered…

Lehetetlen!

Hogy is lehetne feledni, akit szeretsz?

Vargáné Vincze Tímea
Author: Vargáné Vincze Tímea

Kedves Olvasó! Vargáné Vincze Tímea vagyok. Bár pedagógusként találtam meg a hivatásom, a szavak és versek iránti szenvedélyem gyermekkori gyökerekből táplálkozik. Hosszú évekig csupán iskolai beszédekben éltem ki az írás iránti vonzalmamat, mígnem a 2023-ban elvégzett műfordító szak új szabadságot hozott életembe – a teremtés örömét. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem képzése mellett írói és szerkesztői tanfolyamok is segítettek, hogy verseim (magyar és angol nyelven) és novelláim megszülethessenek. Irodalmi ízlésem sokszínű, igazi mindenevő vagyok. Célom az érzelmek és mély gondolatok közvetítése, egy rezdülés elindítása az olvasó szívében. Sokszor merítek ihletet a saját életemből és a körülöttem lévő világból. Műfordítóként eddig megjelent munkáim a romantasy és dark romance zsánerének szövevényes és varázslatos tájain kalauzolnak.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „S miközben vigasztaló szavakat mormoltál fülembe,
    Bensőmben tombolt, némán visított a félelem,”

    Meghatóan szép soraid felemelő érzés volt olvasni.

    Szeretettel: Rita

Hozzászólás a(z) Tóth Lászlóné Rita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Két idegen

Két idegen,  két szomorú árnyék.  Férj és feleség.  Két különálló világ.  Csak ülnek szótlan,  ugyanabban a szobában,  egymástól néhány méternyi távolságban.  Ülnek némán.  Nem beszélnek.  Hallgatnak.  Köztük korlátok húzódnak.  Magányosak.  Mindegyikük önnön magába 

Teljes bejegyzés »

Kihűlt kályha    Romos házban  potyogó vakolat.  Megrendülve  nézem a falakat.    Valaha élet lüktetett a kályhán,  jövőről szőtt álom énekelt a lángján.    Most

Teljes bejegyzés »

Csak, mint a víz   Egyszerű szavakkal szeretném mondani , ha valami fáj bent,  vízként feloldani .   Búvó patak útján előre, előre, át a

Teljes bejegyzés »

Ébredés   Halvány zöld ereken átsüt a napsugár , tavaszba borulva minden a szépre vár.   Friss illat . Újra él gyenge, ringó levél, halott

Teljes bejegyzés »

Smaragdfa   Halvány lila rebbenő szirmaid együtt mozdulnak emlékeimmel. Mintha egy régi kert rég kivágott fáját simítanám félve kezemmel. Mindegyik fa az az egy már,

Teljes bejegyzés »

A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.   A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között

Teljes bejegyzés »