A mi csónakunk,…az élet

Ez az élet…. a mi imbolygó kis csónakunk,

Melyben sodródunk olykor viharos utunkon,
És ahol nem számít, hogy mit hozhat a holnap
Mindaddig, míg csak kezed …a kezemben ott van.
Egymást átölelve suhanunk át a vizen
Felfedezve, e mámoros szerelem milyen.
Ráeszmélve, hogyha két szíven egy lakat van,
A boldogság titkát megőrzik csónakjukban.
És jöhet vihar, perzselő nap, vagy fagyos éj…
Nem süllyedünk el, és nem szakad le ránk az ég.
Kitartunk, …csak egymásban jól megkapaszkodva.
Míg együtt vagyunk, mindig lesz számunkra holnap.
Ez az élet a mi imbolygó kis csónakunk.
Nem süllyed el, amíg mi ketten… együtt vagyunk.
Vitorlája igaz, halhatatlan szerelem.
Evezője …szíved dobbanása…. szívemben.
Szilágyi Tünde
Author: Szilágyi Tünde

Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Szalóki Evelin Dorka

Rózsaszál

Harmatos vízcsepp cseppent le arcán, gyönyörű bimbója virággá alakult át. Szerette a fényt és a nap meleg oldalát, de szirmaiból viszont egyet elvesztett, ideje korán.

Teljes bejegyzés »

Fejből a szívbe

Te vagy a boldogság, Te vagy az élet. Tudom, bolondság, De én érted élek.   Még csak egyszer láttalak, De máris szívembe zártalak. Olyannyira kívántalak,

Teljes bejegyzés »

Délibáb

Nem hiszek a szemeimnek. Itt áll előttem a forróságban. Képtelen vagyok felidézni, hogy kerültem ide, egyáltalán hol vagyok. Előttem és mögöttem végtelenül hosszú út, melyen

Teljes bejegyzés »

Vaku

-Minden rendben? Kérem, ne idegeskedjen, nem az ön műtéte lesz az első.   -Ó, de kedves, galambom! Egyáltalán nem vagyok ideges. Inkább izgatott. Szeretném, hogy vége

Teljes bejegyzés »

Ketten haltunk meg akkor…

Sosem féltem így apámtól. Nem tőle, mint embertől, hanem attól, akivé vált a betegsége alatt. Az apámat felemésztette a betegség és valami más maradt utána.

Teljes bejegyzés »