Ráncok és repedések

Apró hajszálrepedések futnak szerteszét a falon

Ráncok, szépséged álnok árulói, húzódnak a homlokodon,

Repedések és ráncok

falon és homlokodon.

Mindkettő hasonló léttel:

Születnek, gyűlnek, mélyülnek,

Egyre láthatóbbá lesznek.

Majd eltűnnek.

Ráncok és repedések,

Régmúlt, holt idők tanúi

Elszállt évek gondos  naplói

Az élet apró mementói.

A repedések és ráncok

Azonban örökké nem tartanak.

A falak idővel leomlanak,

Velük a repedések felszámolódnak.

Az emberek is a másvilágra távoznak

Homlokukon a ráncok eltűnnek, kisimulnak.

Ráncok és repedések is egyszer elmúlnak

Míg léteznek, míg vannak

Hozzád,hozzám is

Mindenkihez  szólnak

Nekünk  üzennek

Bennünket

még élőket figyelmeztetnek:

Megfontoltság vezessen bennünket abban, amit teszünk

És mindezt megfontoltan tegyük!

Arra pedig még csak ne is gondoljunk, hogy

mint a ráncokat és repedéseket

Úgy, tetteink nyomát, s emlékét is mindörökre

kitöröljük, eltüntessük.

Ezt nem kell, sőt nem is szabad tenni,

még ha netán

Szégyelljük is őket azóta,

vagy ha ilyent valamely más okból

ma már nem tennénk, mit tettünk akkoriban.

Mert helyes és követendő az,

hogy őrizzük a rossz döntéseink, s hibáink emlékét és

Egykori balgaságunk szolgáljon ma

mindannyiunk számára tanulságul és okulásul!

Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.