Bocsánat és Ígéret

Kérlek bocsáss meg,

Ma hülye voltam.

Olyat szóltam

Egy ismeretlennek,

Milyet nem kellett volna.

 

Szívem a tiéd

S ígérem a kezem is.

Persze csak ha kéred,

Úgy lesz jó nekem is,

Megér egy misét!

 

Egy misét Isten színe előtt,

Mikor a lánc már nem köt

Engem s téged máshoz,

Sem a Sátánhoz,

Csakis csak egymáshoz.

2025.04.24.-B.R.M.

(Az illusztrációkat a Microsoft Designer mesterséges intelligencia készítette.)

(Ez az utóbbi szerkesztés pedig a ChatGPT mesterséges intelligencia munkája😃🤷‍♀️)

Busa Regina Mária
Author: Busa Regina Mária

Busa Regina vagyok, költő és író, Busa Regina Mária néven publikálok. Főként a költészet világában mozgok, de a prózaírás is közel áll hozzám. Munkáim középpontjában a szerelem áll – annak sokszínűsége, mélysége és árnyalatai. Hiszem, hogy ez az érzés az emberi lélek egyik legmeghatározóbb tapasztalata, ezért verseim és írásaim főként ezt a témát járják körül, de munkáim között találhatóak gyerekeknek szánt írások, humoros rövidprózák vagy a hétköznapokból merített versek is. Az irodalmi életben keresem a helyem, és nagy álmom, hogy egyszer egy saját kötetben is megjelenhessenek műveim.

Megosztás
Megosztás

3 Responses

  1. Hú, ha ezt a verset jól kicicomáztad! Négy esküvői kép is van benne, csak meg ne ijedjen a szeretett férfi!

    Embertársainkat olykor akaratunk ellenére is megbántjuk, jó, ha ilyenkor bocsánatot tudunk kérni.

    Szeretetettel: Rita
    .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Belső utazás

A Szent Föld titkos kertjében állok Szerető szívem belső templomában a Teremtő fényében várok. A Jóistentől szabad akaratot, szeretetet kaptam, a boldogság vízesése gyengéden átfolyik

Teljes bejegyzés »

Szerintem (szatíra)

– Mit szólsz Kökörcsin írásához? – Melyikhez? – A legutóbbihoz. Szerintem nem rossz, de én a „hogy” szó helyett, a „ha” szót tettem volna be.

Teljes bejegyzés »

Emberöltő | Széphegyi Patrik

A siralomház sűrű csendje hasítja szét az éjszakát, mely fonalakra foszlik szét, akár sötétkék szövetkabát. Új testet szab rám tűjével az asztrál-varrónő ma végre, mint

Teljes bejegyzés »

Kékhalál | Széphegyi Patrik

Merőleges párhuzam vagy, Meggondolatlan gondolatjel – Elfelejtett jelszavamban Speciális side character. Lemezem nem merev többé, Kiterjesztésed nem fut már, Elavultál, frissítelek, Upgrade, úgymond a la

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

A kakas és a tyúk

Egyszer volt, hol nem volt a baromfiudvarban egy tyúkocska, aki megirigyelte a kakast. Igazságtalan az élet mondta, mondogatta magában. A kakas magasabb, erősebb, a tollai

Teljes bejegyzés »